KisPiros :)

Végre megszülettek a képek a KisPiros csodáról… Képes voltam 20 km-re lévő napraforgótábláig elmenni, csak hogy valami hangulata legyen a képeknek. Jelentem, az autó enyhén piszkos, az esőzések miatt a gumik sem maradtak tisztán ezen a terepen, a napocska leszállóágban volt már, tehát a portfólió készítésnek körülményei mind ellenünk szóltak, de ez van, így sikerült… de nem számít, ettől még csajos és formás :) Csak az számít, hogy mi összetartozunk…:) – hülye vagyok, mi?:) De szeretem, nem tehetek róla…:) És íme Ő egy rakat napraforgó előtt, mert imádom a szirmok színét… :)

Vad autóhoz vagány zene: Vad Fruttik - Lehetek én is...

Fény derült az éjjeli beszélgetésre... :)

Már másról sem szól a blog, mint arról, hogy én hogyan intézem a férfi ügyeimet… nem így indult, de bevallom, hogy nagyon jó érzés kiírni magamból a történteket. Kicsit megkönnyebbülök tőle és ha esetleg el is cseszek valamit az egészben, akkor valahogy leírása közben jövök rá… valahogy más megvilágításba helyezi a sztorit, ha kerek egészben leírom.

Most lássuk a tegnapi este eseményeit:
A hétfői dolog rányomta elég rendesen a bélyegét a tegnapi napomra is, de az estém már egészen kellemes volt. Főleg azért, mert kapcsolatba kerültünk Z-vel… konkrétan levadásztam a csávót… de megérte. Valamerre elmozdultunk – nem is tudom igazán merre, de az biztos, hogy mosolyogva feküdtem le aludni és ez jó. Ez már valami. Jól esett, amiket mondott… Elsősorban az érdekelt, hogy mégis éjszaka mit mondhattam… :) Nem mondom, hogy egyedi eset, hogy beszélek álmomban, de hogy a telefonvonal túloldalán talál meghallgatásra a dolog, ilyen még nem fordult elő velem. Úgy kezdte, hogy azt mondtam, hogy „szeretlek, imádlak..” ejj, mondom, kivel álmodhattam :) De neeem, végülis éppen kinyögtem némi, „aha-igen-nem”-et és mondta, hogy hagy aludni tovább. Nem volt sok választása, miután kiderült, hogy úgy ahogy van, végigaludtam az egész beszélgetést. Tehát nem égettem le magam és nem is küldtem el melegebb éghajlatra – ez megnyugtat. Aztán beszéltünk erről-arról már vagy negyed órája, amikor így feltettem a kérdést, hogy mégis mi van velünk? Kicsit meglepődött, hogy ennyire nagyon konkrétan nekiszegeztem a kérdést, de aztán annyit mondott, hogy élünk, mint hal a vízben… de egy vízben… és hogy gondol rám sokat, de közöltem, hogy ebben én annyira nem vagyok biztos, hogy ez igaz lenne. Mondta, hogy azt én döntöm el, mit hiszek el vagy mit nem. Ez igaz, de nehéz így bízni… de nem szokta magát „sztárolni” ebben a húzós időszakban – ez tetszett. Beszéltünk közel egy órát, de úgy váltunk el, hogy reméli, hogy velem álmodik és hogy jó lenne ha hozzábújnék – éééés a második kérdése az volt, hogy mikor találkozunk újra??? :) Van időpont, de addig még van két hét, meglátjuk mi lesz addig :)

Lehet, hogy az egész nem igaz amiket mondott, de nem érdekel… mosolyt csalt az arcomra:)

Ha már pasik és betűk: B! Megint belebotlottam… ennyi! Jelenleg erről nem kívánok hosszabban nyilatkozni, nem akarom a csütörtöki-pénteki enyhén depis hangulatomat vissza, csak küldeni magamnak egy számot: David Guetta & Chris Willis feat. Fergie & LMFAO– Gettin’ Over You…

Mocskosul szar nap volt a tegnapi...

Kezdődött a reggel. Hétfő: alapvetően az ember nem örül a hétfő reggelnek, de én különösképpen nem érzem könnyebbnek a keddet vagy a szerdát sem. A csütörtök már egészen kibírható és talán a péntek az egyetlen reggel, amikor látom a nap végét már kora reggel, mert ugye csak 1ig dolgozom, azért ez így még fél lábbal is kibírható.

Viszont a tegnapi nap 2 órától zuhant össze. Nem sok erényem van… nem vagyok tökéletes, ezt tudjuk, de szerintem a munkában van két értékelhető és hasznos tulajdonságom: a kommunikációs készségeimmel sosem voltak gondok és a másik, hogy tudok csapatban dolgozni. Megtalálom a munkát, lelkes vagyok és remekül tudok együtt működni másokkal, jelen helyzetben nap, mint nap a kollégámmal és a főnökömmel. Eddig nem volt Rám panasz és nem gondolom, hogy rosszul végezném a munkámat. Erre tegnapi nap 2 óra körül a budapesti központból egy olyan ember kérdőjelezte meg, sőt közölte, hogy nem lehet velem dolgozni és flegma vagyok, akivel soha nem is voltam és soha nem is leszek egy csapatban. Közöltem vele egy tényállást szerintem halál normálisan és egy jó 20 perces beszélgetésnek az lett a vége, hogy nem lehet velem állítólag együtt dolgozni… attól függetlenül, hogy én maximálisan úgy gondolom, hogy nem volt sem jogos a megjegyzése, sem igaz és emellett a főnököm is csak kiröhögte és enyhén szólva csütörtökön lealázta az idiótáját az értekezleten, mégis bánt és zavar. Sajnos nem oszthattam ki a srácot, mert a pályázatokhoz szükséges nyilatkozatok összevadászásában ő az, akinek kötelessége segíteni és nem ártana a jó viszony. Na, ezt már most elcsesztük, de ha még elmondom azt, amit szívem szerint a fejéhez vágtam volna, mindig keresztbe tenne, amire nincs szükségem. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és közöltem, hogy ha így gondolja, hát egészségére, de szerencsére a közvetlen kollégáim nem panaszkodtak és ennyi. Csak hát sajnos rányomta a napra a bélyegét. Nem kicsit idegesített, de közben fájt és bántott és nem is tudom… szar volt.

Aztán jött a remek rész: találkoztam Rena barátnőcivel. Jó volt, de sajnos főleg csak én panaszkodtam el a napi szívfájdalmamat, de édes volt, mert meghallgatott… köszönöm! Volt jegeskávé, sok csacsogás, tök jól éreztem magam. De mindig, ha meg hárman talizunk – GiNussal is – az az igazi! Felejthetetlen kávézások és beszélgetések…

Aztán megint jött egy viszonylag rosszabb rész… már elegem van a Z-vel folytatott néha beszélgetős, langyos állóvíz állapotú kapcsolatomat – unom. Azt sem tudom, mégis mi van pontosan kettőnkkel. Felhívtam, hogy skypeon tudnánk-e beszélgetni este: hogyne, ajánlotta az este 10 órai időpontot, ami nekem is tökéletes volt, mert mire hazaértem – pici vacsi, zuhi, szoba összeszedése normál állapotra és már el is jött a 10 óra. Szerintetek Z volt??? Ááááá, a francokat! Sehol. Háromnegyed 11kor azért felhívtam, hogy mégis a Drágám merre mászkál…? Nem vette fel… és akkor lefeküdtem aludni… Reggel láttam a hívásinfómból, hogy hívott 0.11-kor… és a szép: felvettem, de nem emlékszem semmire...uupsz:) 28 másodperces hívásidőtartama van a hívásnak, tehát beszéltünk – nem csak ráfeküdtem a telefonra. Kíváncsi vagyok, mit mondhattam vagy ő… valahogy ki kéne derítenem, miről beszéltünk… :) hihi!