Van mit mesélnem...

Hát igen, a KisPiros érkezése óta már azért történt olyan dolog, ami bőven egy kisebb novella elkészültére adna okot és alapot főleg… megint beletenyereltem a tuti szituációba, azért ezt így előre le kell szögeznem. Jaja, pasi van a dologban, na és más is… és ez a baj! De talán kezdem az elején…

November óta járok dolgozni a hajnali 5.30as busszal. Utálom – utáltam: korán van, hajnal, későn fekszem – álmos vagyok, sötét és hideg. Július elején azt vettem észre, hogy magamnak valójában „észrevétlenül” felfigyeltem egy srácra. Csak azt érzékeltem, hogy várom azt a megállót, amelyikben felszáll: figyelem, lesem, hogy jön-e. És minden reggel láttam és örültem. Szép kézfej, szép arc, szimpatikus megjelenés, rövid barna haj – mindig zenét hallgatott a SE telóján. Minden reggel kicsit összenéztünk, de egy jó hónapig maradt ennyiben a dolog; a július körülbelül így ment el, mindenki aludt tovább a buszon, de aztán az események felpörögtek augusztusban.

Péntek 13-án a reggel ugyanúgy indult, ahogy mindig: kapkodós "mégismitvegyekfel" öltözködés, rohanás a buszra... kb. 25 perc és a srác felszáll. Leült – azt megfigyeltem már, hogy körém szokott ülni, de ennek különösebben nagy jelentőséget nem tulajdonítottam, mert én is hátul szeretek ülni és ha ő is, akkor mitadisten egészen körém ül szimplán ezért is. Aznap sikerült a mellettem lévő duplára ledobnia magát. Ficeregtem szokásomhoz híven, mert nem lehet egy órát megülni a formás hátsómon mocorgás nélkül szerintem. Aznap nagyon jó kedvem volt csupán azért, mert megint jött. Többször felé- és ránéztem, néztem az arcát, ahogy a nap megmutatta az arca vonásait… (tudna valaki adni egy zsepit???:)) de tényleg így volt, mert minden reggel bevilágította a buszt a felkelő nap narancsos-piros meleg színe. Elég sokszor és hosszan néztem rá, mert tetszett – aznap valamiért még jobban izgatott a srác – és akkor összeakadt a tekintetünk… mint a filmekben… és rámosolyogtam, majd elnéztünk mindketten oldalra. Fú… nagyon jó volt. Nem is tudom valójában, mit vártam reakcióként – hogy odarohan és megcsókol vagy nemes egyszerűséggel bemutatkozik??? Semmi nem történt, leszálláskor még összenéztünk, amikor felállt, megtorpant az ülés előtt és továbbment, utoljára még a tekintetünk találkozott: a busz üvegén keresztül felfaltuk egymást… Magam sem tudtam, mire vártam vagy kicsit romantikus alkatként megtartani magunknak a pillanatot, hogy valaki olyannak tetszem, aki nem ismer és talán megkeres?! Izgalommal töltött el és nem tagadom: egész nap csak vigyorogtam…

…és megkeresett! Jött egy üzenet az e-mailemre még aznap, 13-án 8.48kor: „K üzenetet küldött”. Van egy-két roppant „jóhumorú” ismerősöm, akik fergeteges fantáziadús nevekkel álcázzák magukat…csak néhány példa: hello pitti, T Kitty, Jah Jah (jaja, ez a neve saját bevallása szerint, esküszöm). Ezek után nem volt nehéz azt feltételeznem, hogy valaki megint nagyon használta a nem létező eszét és egy új keresztnévvel küldött valami izgalmas körüzenetet. De nem. A srác volt a buszról. 3 sor… nem több: „Meg akartam szólalni, nem így írni, de mint észrevehetted: nem tudtam... Pedig lett volna mit mondanom. Leginkább egy köszönömöt, azért a reggeli mosolyért! A hátráltató ok, hogy nem akarom ezzel befolyásolni azt, ami egyenlőre még visszatart.” Ahelyett, hogy nekiálltam volna azonnal kutatni, visszaírtam, hogy "nem megköszönni, viszonozni kell"… aztán kutatni:) 5 perccel korábbi regisztráció, csak kezdőbetűk, egy szem ismerős – gyanúúús. De akkor nem igazán foglalkoztam vele, mert csak a jó oldalát néztem: értem csinálta! Ééééés jó pont: tudja mi a rend klábszinten és a blogon – csak kezdőbetű és mindezt magától. Tehát mostantól az ő „fedőneve” K. Üzenetváltások... izgalmas volt, de aztán leszálltam a földre és elkezdtem kutatni – nem volt nehéz megtalálni… és azonnal összezuhanni: nem egyedülálló. Megint belenyúltam a tutiba… bár utólag mintha láttam volna egyszer valamit, amit megmagyaráztam magamnak, hogy nem láttam – a legegyszerűbb nem elfogadni azt, ami nyilvánvaló.

Egész nap üzengettünk egymásnak és este felkerült az msn partnerlistámra K – onnantól egész hétvégén ott lógtam. Vártam, hogy írjon, hogy beszéljünk… élveztem vele beszélgetni. Kedves volt, de nem tolakodó és megértő, hogy ez a szituáció nem egyszerű és nem tőlem várta a megváltást és a megoldást… és őszinte volt. Ez fontos, hogy egy pillanatig sem akarta eltitkolni a helyzet valódi állását. Hosszú, éjszakákba nyúló chatelés után végülis keddre egy randit beszéltünk meg – gondoltam, egy kávé belefér és legfeljebb lesz egy jó délutánom. Hajjaj, de még milyen jó volt:) Egész nap olyan voltam, mint egy tini, aki első randijára készül. Az első randi még stimmelt is, de elvileg egy 25 éves érett nő vagyok… de az smsekből és üzenetekből kiderült, hogy ő is izgatott, mint egy 10 éves kissrác, aki valami új játékot kap:). A kávé mellett jót beszélgettünk… na jó ez így túlzás, mert zavarban voltunk, voltak kínos hallgatások, de erre készültünk és hát talán így normális. Utána elmentünk a kenesei kilátóhoz. Ez így első hallásra romantikusnak tűnhet – hát az is volt:) Felmentünk, hülyébbnél hülyébb kérdéseim voltak, csak hát szeretek beszélni és oldani a feszültséget… akkor is hoztam a formám. Aztán egyre csak jöttek felfelé az emberek, semmi „csakmi” pillanat. És egyszer az utolsó emberke is lement a kilátóból, de már láttam özönleni a következő csapatot. Gondoltam magamban, hogy ha most nem, akkor várhatok még… és megcsókolt! Hmmmm finom volt, édes és egyáltalán nem „ügyetlen”! Igazi első csók, amilyennek lennie kellett ahhoz, hogy tudjam, hogy alakul majd az este további része. Nem elaprózva a dolgot – volt kézenfogva séta, csókok – puha és heves, egymást felfaló is -, kellemes volt és felajánlottam az éppen üresen tátongó lakásunkat egy késői vacsorára és utána a beszélgetés helyszínéül. Felmentünk hozzánk, evett a saját készítésű csirke pörköltemből és hát beszélgettünk… egy keveset… hosszú, heves és forró csókolózások közepette némi meggyőzés és magammal való vívódások lejátszása után megszeretgettük egymást:) Nagyon jó volt és volt benne valami plusz. Reméltem, hogy ez után talán nem húzhatom be a következő strigulát az egyéjszakás kalandok mellé. Érzéki volt és figyelt Rám. Egyáltalán nem bocsátkoznék összehasonlításokba, csak annyit mondok: életem egyik legjobb napja és éjszakája volt. Szeretett volna nálam aludni, de úgy gondoltam, hogy az első éjszaka ne, főleg ha esetleg mégis túlértékelem a dolgokat és csak egy plusz vonalka lesz, akkor legalább a reggel maradjon meg – na meg én mentem dolgozni. Csókkal váltunk el és reméltem, hogy nem marad ennyiben… Kicsit felpörögtek az események: azon a héten még nálam töltötte a csütörtök estéről péntek délutánig a napot és az éjszakát. Sok érzéki egymás megszeretgetése a napnak különböző szakában és isteni volt vele nappal éppúgy, mint éjszaka. Hozzábújni és elaludni együtt… Akkor a héten még szombaton is hirtelen felindulásból eljött hozzám… imádtam, hogy akar, és ahogy akar! Nem kell sóvárognom vagy bújnom egy ölelésért, egy csókért, egy simogatásért, egy „olyan” tekintetért, egy érintését, amire mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy igazán nőnek érezze magát.

Az első randi után rettentő jó érzésekkel voltam tele, de két dolog zavart a továbbiakban… az egyik egy testi dolog, ami valahol változtatható, de hát az a dolog ott van – jelenleg nem tudok vele mit kezdeni, csak max elfogadni a jelenletét és megbékélni vele. A másik pedig a családi állapota, de az egy bírósági határozattal megoldható, bár egyre nehezebbnek látszik az ügy, de nem örökérvényű. Másnap én ezt így ahogy van, előadtam neki msnen… gyakorlatilag osztottam egy-másfél óráig, hogy ez-az nem tetszik és hogy ki tudja, meg tudok-e vele bírkózni és és és… és azt hittem, hogy azt mondja, hogy akkor holnap már nem találkozunk, de nem. Nagyon jól vette, sőt! Még valamennyire viccet is csinált belőle… nem akadt ki, hogy akkor a mi kapcsolatunknak nincs jövője, hanem elfogadta az aggályaimat és nem adta ki az utamat.

Nagyon örülök, hogy minden után adtunk egymásnak esélyt, mert ma 1 hónapja vagyunk együtt és boldog vagyok! És ez a lényeg… A szüleim és a témához való hozzáállásuk eléggé megnehezíti a helyzetünket, de remélem, hogy K kitart és emiatt nem veszítem el.

Ő az első férfi az életemben, akin érzem, hogy akar, kíván és mindemellett kedves, értelmes és megértő. Bár türelem jelen helyzetben szükség lesz mindkettőnk részéről a másik irányába – több, mint ami egy átlag kapcsolatban szükséges lenne. De hiszek kettőnkben… mert jó vele. Csodálatos minden perc: a sima egymás mellett fekvés, ha a fejét simogatom, ahogy a mellemre hajtja, vagy ha izzik a levegő…

Hihetetlen, hogy kicsit több, mint egy hónapja még csak néztük egymást és mára már ölembe hajtva fejét simogatom és mosolyog rám és nekem írja a verseket… egyik éjjel, amikor jöttem el Tőle, mire hazaértem, nem sokkal utána várt egy üzenet:

„A felkelő napnál jobban csak egy vonzott,
minden reggel mikor a buszra felszálltam,
bíztam benne, hogy ma nekem is hozott,
örömöt, boldogságot, s azt kitől vártam.

Mert minden pillantásod, egy ölelésed volt,
forrósága mosolyt varázsolt az arcomra,
gyönyörűvé téve a reggelt és a napot,
én pedig már vártam a kellő alkalomra.

Ami eljött, s most már valóban ölellek,
csókollak és szorosan hozzád bújnék,
várom, hogy melyik reggel ébredek,
fejeddel mellemen, ez amit szeretnék!”

Szeretem… és vigyázok erre az érzésre, mert K kell nekem… de félek...

KisPiros :)

Végre megszülettek a képek a KisPiros csodáról… Képes voltam 20 km-re lévő napraforgótábláig elmenni, csak hogy valami hangulata legyen a képeknek. Jelentem, az autó enyhén piszkos, az esőzések miatt a gumik sem maradtak tisztán ezen a terepen, a napocska leszállóágban volt már, tehát a portfólió készítésnek körülményei mind ellenünk szóltak, de ez van, így sikerült… de nem számít, ettől még csajos és formás :) Csak az számít, hogy mi összetartozunk…:) – hülye vagyok, mi?:) De szeretem, nem tehetek róla…:) És íme Ő egy rakat napraforgó előtt, mert imádom a szirmok színét… :)

Vad autóhoz vagány zene: Vad Fruttik - Lehetek én is...

Fény derült az éjjeli beszélgetésre... :)

Már másról sem szól a blog, mint arról, hogy én hogyan intézem a férfi ügyeimet… nem így indult, de bevallom, hogy nagyon jó érzés kiírni magamból a történteket. Kicsit megkönnyebbülök tőle és ha esetleg el is cseszek valamit az egészben, akkor valahogy leírása közben jövök rá… valahogy más megvilágításba helyezi a sztorit, ha kerek egészben leírom.

Most lássuk a tegnapi este eseményeit:
A hétfői dolog rányomta elég rendesen a bélyegét a tegnapi napomra is, de az estém már egészen kellemes volt. Főleg azért, mert kapcsolatba kerültünk Z-vel… konkrétan levadásztam a csávót… de megérte. Valamerre elmozdultunk – nem is tudom igazán merre, de az biztos, hogy mosolyogva feküdtem le aludni és ez jó. Ez már valami. Jól esett, amiket mondott… Elsősorban az érdekelt, hogy mégis éjszaka mit mondhattam… :) Nem mondom, hogy egyedi eset, hogy beszélek álmomban, de hogy a telefonvonal túloldalán talál meghallgatásra a dolog, ilyen még nem fordult elő velem. Úgy kezdte, hogy azt mondtam, hogy „szeretlek, imádlak..” ejj, mondom, kivel álmodhattam :) De neeem, végülis éppen kinyögtem némi, „aha-igen-nem”-et és mondta, hogy hagy aludni tovább. Nem volt sok választása, miután kiderült, hogy úgy ahogy van, végigaludtam az egész beszélgetést. Tehát nem égettem le magam és nem is küldtem el melegebb éghajlatra – ez megnyugtat. Aztán beszéltünk erről-arról már vagy negyed órája, amikor így feltettem a kérdést, hogy mégis mi van velünk? Kicsit meglepődött, hogy ennyire nagyon konkrétan nekiszegeztem a kérdést, de aztán annyit mondott, hogy élünk, mint hal a vízben… de egy vízben… és hogy gondol rám sokat, de közöltem, hogy ebben én annyira nem vagyok biztos, hogy ez igaz lenne. Mondta, hogy azt én döntöm el, mit hiszek el vagy mit nem. Ez igaz, de nehéz így bízni… de nem szokta magát „sztárolni” ebben a húzós időszakban – ez tetszett. Beszéltünk közel egy órát, de úgy váltunk el, hogy reméli, hogy velem álmodik és hogy jó lenne ha hozzábújnék – éééés a második kérdése az volt, hogy mikor találkozunk újra??? :) Van időpont, de addig még van két hét, meglátjuk mi lesz addig :)

Lehet, hogy az egész nem igaz amiket mondott, de nem érdekel… mosolyt csalt az arcomra:)

Ha már pasik és betűk: B! Megint belebotlottam… ennyi! Jelenleg erről nem kívánok hosszabban nyilatkozni, nem akarom a csütörtöki-pénteki enyhén depis hangulatomat vissza, csak küldeni magamnak egy számot: David Guetta & Chris Willis feat. Fergie & LMFAO– Gettin’ Over You…

Mocskosul szar nap volt a tegnapi...

Kezdődött a reggel. Hétfő: alapvetően az ember nem örül a hétfő reggelnek, de én különösképpen nem érzem könnyebbnek a keddet vagy a szerdát sem. A csütörtök már egészen kibírható és talán a péntek az egyetlen reggel, amikor látom a nap végét már kora reggel, mert ugye csak 1ig dolgozom, azért ez így még fél lábbal is kibírható.

Viszont a tegnapi nap 2 órától zuhant össze. Nem sok erényem van… nem vagyok tökéletes, ezt tudjuk, de szerintem a munkában van két értékelhető és hasznos tulajdonságom: a kommunikációs készségeimmel sosem voltak gondok és a másik, hogy tudok csapatban dolgozni. Megtalálom a munkát, lelkes vagyok és remekül tudok együtt működni másokkal, jelen helyzetben nap, mint nap a kollégámmal és a főnökömmel. Eddig nem volt Rám panasz és nem gondolom, hogy rosszul végezném a munkámat. Erre tegnapi nap 2 óra körül a budapesti központból egy olyan ember kérdőjelezte meg, sőt közölte, hogy nem lehet velem dolgozni és flegma vagyok, akivel soha nem is voltam és soha nem is leszek egy csapatban. Közöltem vele egy tényállást szerintem halál normálisan és egy jó 20 perces beszélgetésnek az lett a vége, hogy nem lehet velem állítólag együtt dolgozni… attól függetlenül, hogy én maximálisan úgy gondolom, hogy nem volt sem jogos a megjegyzése, sem igaz és emellett a főnököm is csak kiröhögte és enyhén szólva csütörtökön lealázta az idiótáját az értekezleten, mégis bánt és zavar. Sajnos nem oszthattam ki a srácot, mert a pályázatokhoz szükséges nyilatkozatok összevadászásában ő az, akinek kötelessége segíteni és nem ártana a jó viszony. Na, ezt már most elcsesztük, de ha még elmondom azt, amit szívem szerint a fejéhez vágtam volna, mindig keresztbe tenne, amire nincs szükségem. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és közöltem, hogy ha így gondolja, hát egészségére, de szerencsére a közvetlen kollégáim nem panaszkodtak és ennyi. Csak hát sajnos rányomta a napra a bélyegét. Nem kicsit idegesített, de közben fájt és bántott és nem is tudom… szar volt.

Aztán jött a remek rész: találkoztam Rena barátnőcivel. Jó volt, de sajnos főleg csak én panaszkodtam el a napi szívfájdalmamat, de édes volt, mert meghallgatott… köszönöm! Volt jegeskávé, sok csacsogás, tök jól éreztem magam. De mindig, ha meg hárman talizunk – GiNussal is – az az igazi! Felejthetetlen kávézások és beszélgetések…

Aztán megint jött egy viszonylag rosszabb rész… már elegem van a Z-vel folytatott néha beszélgetős, langyos állóvíz állapotú kapcsolatomat – unom. Azt sem tudom, mégis mi van pontosan kettőnkkel. Felhívtam, hogy skypeon tudnánk-e beszélgetni este: hogyne, ajánlotta az este 10 órai időpontot, ami nekem is tökéletes volt, mert mire hazaértem – pici vacsi, zuhi, szoba összeszedése normál állapotra és már el is jött a 10 óra. Szerintetek Z volt??? Ááááá, a francokat! Sehol. Háromnegyed 11kor azért felhívtam, hogy mégis a Drágám merre mászkál…? Nem vette fel… és akkor lefeküdtem aludni… Reggel láttam a hívásinfómból, hogy hívott 0.11-kor… és a szép: felvettem, de nem emlékszem semmire...uupsz:) 28 másodperces hívásidőtartama van a hívásnak, tehát beszéltünk – nem csak ráfeküdtem a telefonra. Kíváncsi vagyok, mit mondhattam vagy ő… valahogy ki kéne derítenem, miről beszéltünk… :) hihi!

A mosoly és az önbizalommal teli szív egyenes út a boldogság felé…

Már egy hónapja is van talán, hogy nagy lendülettel írtam, hogy újra topmodell-project indul, micsoda jó nőci leszek a strandszezonra. Azt hittem akkor, hogy a nyilvánosság hatással lesz majd rám és nem leszek annyira lusta, mint amennyire az lettem. De ennek vége! Vasárnap reggel megvolt a hivatalos mérlegelés… a husimókus testemet ráhelyezve a családi régi manuális szobamérlegre éppen pontosan 66 kg-ot mutatott. Jól jegyezzétek meg, mert nagyon nem akarom, hogy egy-másfél hónap elteltével ugyanennyit vagy neadjisten ennél többet mutasson. Nem szégyellem, kiírom! Az tény, hogy már nem feszengek (annyira) a strandon fürdőruciban, már eljutottam fejben odáig, hogy igenis elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, de tudom, hogy még nem az igazi, így teszek érte – naaagy sóhaj és lelki erőt vettem magamon és belevetem magamat a diéta sötét bugyraiba.

Azt, hogy fogyóznék – túlzás lenne állítani. GiNuS gyönyörűen összefoglalta mi lehet és mit nem. Profi már a csaj belőle... látszik, az én barátnőm:) Egy biztos, hogy nem szabad éhezni, koplalni vagy „villámdiétákat” bevetni, csak odafigyelni és mozogni és tudni kell nem feladni!!!! És „egész egyszerűen” (na peeeeeeeersze:)) több kalóriát feldolgozni és elhasználni, mint amennyit bevinni a szervezetbe. Ez nem hangzik olyan bonyolultan, nem?:) Na, én nem fogok számolgatni, azt meghagyom másoknak, de próbálok odafigyelni az étkezésemre: húst zöldséggel párosítani, kenyeret elfelejteni és mozogni. Ez lesz a titkom. Semmi több. A legnagyobb baj, hogy szeretem a hasamat… és imádok enni. Ha ez nem lenne… akkor nem lennék ilyen sem valószínű:)

Amiről nem vagyok hajlandó lemondani az a kávé. Már odáig eljutottam, hogy mézzel, édesítőszerrel vagy ezek kombinációjával iszom, de egyszerűen kihagyni nem fogom az életemből. Kell az ember életébe valami, ami bűnözés, mert úgy édes az élet. Nekem ez nem a cigi, nem az alkohol (ami ugye szintén tele van kalóriával és egyáltalán nem fogyaszt) hanem a kávé... :) Az életem része marad...! :)

Ja és míg el nem felejtem: mosolyogni! Ez iszonyat fontos, mert ha a lélek rendben van, akkor a test is rendben lesz. Lehet, hogy nem egyszerre, hanem kicsi csúsztatással, de az ember kivirul, mindenki körülötte mosolyogni fog; a jókedvvel párosítva pedig sok mindenre gyógyír lehet.

Az elmúlt hónap két dologra mindenképp jó volt, ha már nem lesz belőle semmi komolyabb: visszaadta az önbizalmam, hogy igen, még tetszhetek valakinek, aki nekem is tetszik és nem mellesleg újra mosolyogtam és ezt mások is észrevették…:) És ezért nem bántam meg semmit…

Ide passzol ez az energiabomba, ami kell is a következő időszakhoz: Bon Jovi - It's my life... imádom!

Mire várjak??? Hát léptem...

Tegnap nem bírtam tovább és másfél hét kommunikáció nélküli "kapcsolat" után felhívtam Z-t, mert ez a megdumáljuk, hogy skypeolunk és közben cseszik gép elég kuporodni, nekem ez így nagyon nem jó - ja és ezt az apró tényt elfelejti velem közölni is ráadásul. És az sem a legüdítőbb, hogy azt sem tudom, hányadán állunk. Szar szituáció, aminek simán véget akartam vetni egy pillanat alatt. - jelentem, nem sikerült!

A Lelkemet 9-kor hívtam- mit tudtam én már, hogy hogy dolgozik, de nekem nagyon az rémlett, hogy nincs késői munka, "csak" a 6ig tartó mesepark. De hát biztos ami biztos alapon, a 9 óra megfelelő időpontnak tűnt, fel is vette, de aludt. Két nap alatt kétszer sikerült felébresztenem. Nem mondom, hogy büszke lennék emiatt magamra, de sosem kerestem alapvetően rossz időpontban,csak ő nem úgy él, ahogy én gondoltam. Mondtam, hogy miközben beszélek, próbáljon meg némileg felkelni, mert jó lenne néhány dolgot letisztázni - kimondottan kettőnkkel kapcsolatban. Hallgatott nagyokat és mondta, hogy figyel... "ja, hogy én kezdem?!" jah... én kezdtem. Elmondtam neki, hogy észleltem, köszönöm, hogy ő különösebben nem akar tőlem semmi komolyabb kapcsolatot...jól látom? "Nem igazán"... "Igazán????" meglepődve kérdeztem vissza, merthogy igazából másfél hét telt el a randink óta, de ha én nem kerestem, neki esze ágában sem volt felhívni. Aztán mondtam, hogy szerintem a szombat eléggé masszívan el lett cseszve, több fronton is gondjaim voltak az estével, de mondtam, hogy ez többek között mindkettőnknek köszönhető és hogy nem nagy dolog árán javítható a helyzet. Kifejtettem bővített mondatokban, hogy marhára zavart, hogy mikor odamentem és amikor eljöttem, a kettő állapot között semmi plusz információ nem hangzott el róla. Nem tudtam meg semmit sem az életéről, azt hogy mit szeret, mit nem... hiányoltam konkértan a beszélgetést. A másik, hogy gondolom észlelte, de a tempóval sem értettem túlságosan egyet, merthogy nekem ez kicsit gyors volt és mindemellett más téren is éreztem hiányosságokat, de ez kommunikációval megoldható. És hogy alapvetően én őt kedvelem és sajnálnám, ha ez ennyiben maradna és vége lenne annak, ami még igazából el sem indult, de ha úgy gondolja, hogy akar tőlem semmit, akkor mondja meg és hát tudomásul veszem és békénhagyom - nem vagyok már kamasz csajszi, nem kezdek el hisztizni. Meg a másik, hogy mondtam neki hogy azért erőltettem azt, hogy beszéljünk, mert azért lassan közölnöm kéne a szabadság felhasználási szándékaimat a főnökömmel és ha ő azt mondja, hogy próbáljuk meg, akkor gondolkodás nélkül végigdolgozom a nyarat és amikor ő elvileg szabad lesz - ez a szeptember vége, október - akkor veszem ki szépen apránként. A lényeg az, hogy számoljak-e vele vagy ne? És akkor erre mondta, hogy menjek el nyugodtan nyaralni, attól még h ő nem tud velem jönni. Mondtam, hogy partner hiányában ez a program elmarad, meg ha kiveszem, nincs őszi együttlét. Nehezen kihúztam belőle, hogy igazából ő szombaton is roppant jól érezte magát, és szerinte sok gond nem volt a randival, de ő nagyon fáradt és eléggé odavan és ideje sincs. Mondtam, hogy mégis mit szeretne tőlem, mert nem mindegy vagy tényleg hagyjuk, ha úgy gondolja. És mondta, hogy sajnálná azt mondani, hogy hagyjuk, de éreztem a hangján meg úgy az egészen és a másfél heti helyzet megmutatta: nem férek különösebben bele az életébe. Ha nem munka van, ami full leszívja az energiáit, akkor haverok azon az egy szabadnapon és hogy velem máshogy csinálná a dolgokat. Kérdő arckifejezéssel néztem magam elé, hogy mégis ezt hogy érti: hát a távkapcsolat most neki nagyon nem pálya. Mondtam, hogy nekem igazából a kettő előző kapcsolatom is távkapcsolat volt - vagy abból indult - és tudom hogy ez mivel jár, hogy mit kell beáldozni és ha elkezdjük, tisztában vagyok vele, mit vállalok. De ha nincs értelme, el se kezdjük... de nem akar full nemet mondani. Remek! De mondtam, hogy a lényeg, hogy én sok dolgot képes vagyok megtenni a másikért, de csak akkor ha vissza is kapom azt az igyekezetet, amit én adok. Tehát nem arról van szó, hogy minden délután jöjjön el hozzám és vezessen 2x2 órát egy fél óra együttlétért, de ha írok, írjon vissza. És mondja, hogy igen, többet kéne kommunikálni. Hát ennél márcsak többet tudunk, mert per pillanat részéről ez a szám éppen pontosan, lássuk csak ... számolok...0! És megint elmondta, hogy fáradt, amit maximálisan meg is értek, mert kemény munkája van és hosszú is és most kettő is ráadásul, de egy sms-t megereszteni reggel és este, nem kell sok. Vagy egy fél óra beszélgetés... nem hiszem, hogy nem fér bele. Aztán csengettek nála, úgyhogy mennie kellett... gondolom a haverjai, mert se vissza nem hívott, se nem írt. A lényeg, hogy végülis rohadtul nem vagyok előrébb. Annyival talán, hogy én elmondtam amit akartam... most ő jön. Márcsak legfeljebb ismételni tudom magam, amit nem szeretnék... Összességében kedves volt és próbált felkelni idő közben. Elmondta, hogy nem szórakozásból kezdett ki velem (és ez kölcsönös), de ez így most nehéz. És ha lenne egy normál heti 5 napos fix munkaidős éves állása, máshogy állna a helyzet. De nincs és a "mi lenne ha..." dolgokat felesleges is forszírozni. Sajnálom, hogy ez így alakult és hallottam a hangján, hogy ő is. Nem arról van szó, hogy engem nem akar, csak arról, hogy nem igazán férek bele az életébe... és ez úgy gondolom nem kamu, mert tényleg sokat dolgozik és le a kalappal, csak hát még annyit sem mondott, hogy megpróbál ezt-azt... kimerült. Ezt megértem, csak hát én sem várhatok a végtelenségig és sajnos nem ismerjük úgy egymást, ahogy kéne. De ezen is csak az együtt töltött idő segítene.

Nagy hallgatásokkal tűzdelt telefonbeszélgetés után (lehet, hogy túl sok információt zúdítottam rá egyszerre) nem igazán sokat mozdultunk előre, mert semmi konkrét bíztatót nem mondott, de azt sem, hogy "látni sem akarlak többé"... kb. ott tartunk, hogy a labda Nála van, és ha jut valamire, remélem lesz ideje közölni Velem is... :) Annyiban maradtunk összességében, hogy mindketten kíváncsiak lennénk, mire megyünk egymással egy kávé mellett simán... tudunk-e beszélgetni... ezt még összehozzuk aztán lesz valami - olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. Egyszer már majdnem nem volt sehogy, de aztán a végén az is lett valahogy. :)

Kicsit idevágó szöveggel isteni zene. Az egyik barátom megfertőzött vele. Mióta megmutatta, nem telik el nap, hogy ne hallgassam meg... :) Annyira, hogy már ez a szám a csengőhang is a telomon... imádom! Hallgassátok és szeressétek és jó hír: jönnek a művészetek völgyére :) Tuti ott fogok csápolni... :)

"Az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa... Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány... vágy és rettegés talán..."

Isten nem utál, csak van humorérzéke…

Na hát kicsit zajlanak az események, vagy éppen pont toporgok egy helyben – magam sem tudom… Ha valaki ismeri a férfiakat, kérem jelentkezzen nálam, mert lenne hozzá pár kérdésem.

Ebből a kis bevezetőből gondolom látszik, hogy megint nem sikerült halál sima utat választanom a férfiak terén… A lényeg végülis, hogy igen, megvolt az a szombat. Vacsi nem volt, mert igazából akkora voltam hivatalos, amikor hazaért, így mondtam, hogy úgyis Topmodell project van, ne főzzön, na meg ha már ott leszek, ne menjen ilyenekkel az idő, bár az együtt főzés is roppant romantikus is tud lenni szerintem, persze ha van hozzá két bizsergő test. A bizsergő testekben nem volt hiány, de a főzés elmaradt.

Az este mosolygó szemekkel és nagy öleléssel indult. Nem bírtunk eléggé örülni egymásnak. Jól megszorított, de igazából nem bántam egy cseppet sem. Talán ez volt a randi cúcspontja a maga módján. Kaptam egy fekete-piros plüss sárkányt a szülinapomra, hogy illik az autóba. És milyen igaza van, most ő vigyáz rám az utakon és tényleg jól áll a „vörös sárkánynak”. Végülis nem akarok nagy részletekbe belemenni, mert ez tényleg nem tartozik a nagy nyilvánosságra, de annyit elmondhatok, hogy nagyon megszeretgettük egymást … de valahogy ezzel csak eltávolodtunk. Mint két iszonyat vonzó barát teli izgalmakkal találkoztunk és elég elhidegülten jöttem el. Fáradt volt – talán ez is valahol magyarázat lehet az este történtekre, de igazából ha nagyon szeretném, az egészbe bele tudnám ezt magyarázni, de nem akarom. Nem igazán úgy jöttek a dolgok, ahogy kellett. De! Most jön ami miatt külön tanácsadót keresnék: miért gondolják a férfiak azt, hogy ha eltűnnek az ember életéből, az megoldás bármire is??? Szerintem, aki nőkkel kezd, az számoljon ezzel a kis apró dologgal: szeretjük lezárni a témát. Meg a másik, hogy ha volt vér a pucátokban, hogy elkezdjük, akkor arra is legyen, hogy ha nem működik, lezárjuk. Mert csak méreg, harag lesz belőle. Most nekem ez a „langyos víz” nagyon nem tetszik, és próbálok a leheletnyi időpontok között úgy lavírozni, hogy össze tudjunk végre hozni egy beszélgetést. Z-vel ez is elég nagy falat számomra. Sokat dolgozik, sokáig… megértem. De akkor mondja, hogy nem ér rá… de ne ne jelentkezzen, az Isten áldja meg az elvileg erősebbik nemet. De nagy csoda – délelőtt találtunk egy időpontot, ami egészen 7 óráig úgy tűnt, hogy tökéletes lesz a helyzet tisztázására. Aztán indult már csak az estém…

Ma kb fél7 fele értem a lakásba haza, de valami miatt nagyon mászkálhatnékom volt… Ilyenkor a nyakamba veszem a várost, kezdem pláza hiányában a kék-piros nagy áruházláncban, aztán nem is megyek haza, egyenesen a városközpont felé veszem az irányt. Ez az általános útirány – és ma is tökéletesnek bizonyult…jah egy ideig! Történt ugyanis, hogy már az áruházlánc felé közeledve láttam egy BMW-t… na ki vezette??? B! Hogyazajó…. remek! Itthon van! De mit keres itthon? Menjen haza, el, vissza, messze… tisztára jól megvoltam nélküle. A gyomrom és a lelkem is. De örömmel konstatáltam, hogy nem a boltba megy, hanem valamerre kifelé a városból. Totál nyugodtan vettem az irányt a látszatvásárlásom után a centrum felé… és ki ért mellém a körforgalomban…? B! Még egy sor káromkodás futott át az agyamon így hirtelenjében, alig 10 perc alatt kétszer is látom, hát mit ne mondjak… és amit a szép: integetett. Én is telefonáltam éppen Vikivel, és ő is telefonált, gondolom a szerencsésnek, hogy megy érte… vagy ilyesmi. És intett…másodszor is, mintha marha jóban lennénk:) De igazából jobb így… ha úgy tett volna, mintha nem ismerne, azért mérgelődnék itt, nem? Alapvetően maradjon így a szitu. De ha jól láttam pecsétgyűrű volt a kezén – gyáááááááá. Máááár összeomlott bennem, hogy jó ízlésvilággal rendelkezne. Katasztrófa…! Főleg egy fiatal srác kezén. Na mindegy… de aztán jött Z és a telefon: nem biztos, hogy ez a mai chatparty összejön, mert kerti partin van… remek! Pedig én már nem vagyok hajlandó sehova sem húzni, halasztani. Ha fene fenét eszik is, ma pontot teszünk az ügy végére… ez is rossz, az hogy láttam B-t, háááát, nem is tudom milyen. Egyrészről rossz, mert még azért megmozdult valami a gyomromban (nem, nem az ebéd a pecsétgyűrű miatt:)), de másrészről már azért korán sem azt érzem, amit anno. És ez jó! Kezdek kigyógyulni és ezt viszont Z-nek köszönhetem. Mert „bebizonyította”, hogy még tetszhetek valakinek, aki nekem is tetszik. Az más, hogy egy este alatt az egészet el is tudjuk cseszni, de az már részletkérdés:) Szívesen mennék még ma Badacsonyba, de ezek után én már nem merek kilépni a lakásból, nehogy feltűnjön még valaki az életemből… jobb lesz itthon:)

Ja és még egy dolog nyugtatott meg: jóóóól néztem ki :) Mély, dekoratív, formát kiemelő dekoltázs, nem feszülős csípő résszel és hosszú farmerral, papuccsal… igazából randira sem öltözettem volna fel jobban :) Ginának köszönöm a címet - éppen tökéletes rám nézve:)

És ezt a számot pedig imádom: Meat Loaf – I would do anything for love…Nem mai csirke, de szerintem ez semmit sem von le az értékéből.

Lehet, hogy a vásárlással nem csak egy autóval lettem „gazdagabb"

A lényeg, hogy a „vörös sárkány” velem van és szeretem és ő is szeret engem:) Na, de jöjjön, ami még nagyon fontos lett az életemben…

Ezért az autóért nem egyedül álltam sorba, mert összességében jó áron árulta a volt tulajdonosa. De valamiért én hozhattam el az autót – ha annyit mondok, hogy működött a „kémia”!? :) Igen, hát mit ne mondjak, megtetszettünk egymásnak vagy hogy fogalmazzak… már telefonban részemről megvolt a bizsergés és ez csak fokozódott az elmúlt napok során.

Az egész ugye úgy indult, hogy egy hétfői napon véletlen megláttam a hirdetést a neten, kaptam a telot és a megadott számot hívtam fel – egy srác vette fel, iszonyat simogató mély hanggal szólt bele, megdumáltuk, hogy ő éppen hétfőn van szabin – más napokon vagy munka előtt reggel v este munka után tudom megtekinteni a „csodát” egy nyugat-dunántúli városban. Korán kell kelni – nem gond, hozzászoktam, megbeszéltük a másnap reggelt. Csörgött az óra, a telefon, megint óra, megint telefon – a szokásos reggeli tortúra, izgatottan kelek, de nem indulunk, mert apa nem jól van – mondtam, hogy ennek semmi értelme, mert az egy dolog, hogy vezetek, de azért hogy szenvedjen vagy neadjisten rosszul legyen, nem kell elindulni. Utólag kiderült, hogy az amúgy is vérnyomásproblémákkal küszködő apukámnál valami nem stimmel még az átlagnál jobban, így én eljöttem mégis dolgozni kedden és most jön a lényeg: felhívtam a srácot, hogy bocs, de a program lefújva, nem tudunk menni – majd holnap. De aztán holnap sem, mert éccsapa még mindig nem igazán van jól, már égett a képem, hogy a szerdait is lemondom, de írtam egy sms-t, hogy tényleg ne haragudjon, de nem tudok mit tenni, el kell halasztani az autónézegelődést. Visszaírt, írtam – elsmsezgettünk (nem is tudom, van-e ilyen szó) aztán egy közösségi portálon is megkerestem, mert azért nekem lényegesen könnyebb dolgom volt az ő nevével, mint neki az enyémmel :) Írtam neki, váltottunk néhány incselkedő üzenetet – végre megint valami, ami jó. Kiderült, hogy többen pályáznak az autóra, így aput megsürgettem – csütörtökön eljutottam odáig, hogy megsimogathassam a….z autót:) Imádtam, kellett nekem… és nem elhanyagolható tény, hogy mellesleg az eladója sem rossz :) Hihi!:) És már akkor volt fizikai kontaktus, csak nem lehetett látványos, mert apukám még a végén gyanút fogott volna – csak ilyen véletlennek tűnő apró érintések… az én kezem az ő kezéhez és édes kis egymásra mosolygások – semmi több. Aztán hazafelé úton írt sms-t, hogy eléggé zavarban volt, de reméli tetszett minden – az autó is és úgyis beszélünk még a szerződésről IS:) Hát igen, tetszett minden…szó szerint és vajon miről szeretne még a fiatalember beszélni velem??? Állok elébe:). Az autó formás, a tulaja kedves, rendes, van humora és nevetőgödröcskéje…:) Egész héten smseztünk, kiderült, hogy annyira zavarban volt, hogy akart puszit adni, de nem mert – meg hát nem tudta, hogy én akarom-e. Saját bevallása szerint én hoztam zavarba – pedig csak ránéztem. Beszéltünk telefonon is, és még változatlanul nagyon jó hangja van, de valahogy még jobban simogatja azóta a fülem:) Eljött az adás-vétel napja, írta, hogy várja h újra lásson – nem különben én is így éreztem… Már mosolyogva, de adtam neki puszit, ha már ő olyan bátortalan volt múltkor, majd akkor jelzem én a szándékom és megölelt. Próbáltam csak az autóvásárlásra koncentrálni, de nem volt egyszerű, mert hát ilyen még nem történt velem: autó adás-vételi szerződés aláírás közben „valaki” simogatta a lábam…:) hát bevallom, hogy első reakcióként belerúgtam egyet… tudom, nem volt szép Tőlem, de egyszerűen vagy odaalélok az asztalra, vagy sikerül normálisan ezt lerendezni, utána lehet udvarolni, de addig bírjuk mááááá ki:) Aztán hát ez megvolt, jöhet az udvarlás – megsimogatta a derekam – sajnos nagyon rátalált arra a dologra, amitől be tudok indulni – ha fizikailag csak minimálisan érintkezünk. De szerintem ez valahogy minden nőnél elindítja a fantáziát… Beszálltam a sárkányba, első utunk a benzinkútra vezetett, mivel gyakorlatilag alig volt benzin az autóban, megitattam a lelkemet. Elindultunk haza – megláttam, hogy az autóban maradt a középső visszapillantón lógó plüss focilabda. Azonnal headset be a fülbe, hívtam a srácot, hogy hehe, valami nálam maradt – a plüsslabda, mégis hogy jutassam vissza (mondjuk eljön érte vagy én elviszem egy másik alkalommal…csak úgy záporoztak az ötleteim egy következő randi okaként) de aztán mondott egy jobbat: enyém maradhat örökre, ha láthatja még:) Nekem nem kellett több…:) Asszem egyértelműen kijelenthető: tetszem neki. Azóta smsezünk, telefonálunk – ő fesztiválon tengette mindennapjait – most regenerálódik. Meghívott vacsorázni, ami azt jelenti, hogy szombaton este már lesz közös élmény – kár tagadnom, hogy várom már nagyon. Régen voltam rendes randin – és végre elkel valaki az életembe, aki hát hogy fogalmazzam, hogy ne legyen erős – aki udvarol és néha mondd valamit, amitől jól érzem magam vagy egyszerűen ha gondol Rám. Csak a legnagyobb ellenállást az váltja ki belőlem, hogy B-vel túl sok a párhuzam. Mikor közölte, hogy mi a munkája és hol dolgozik, mondtam „azt ne” legyen lakatos vagy asztalos, de az ne… és de! De úgy döntöttem, hogy nem alapozhatom erre az életem… Tény, hogy „sajnos” eljutottam odáig, hogy várom, hogy írjon… ebből még baj lesz… de nem bánom, mert ez most nekem jó – van izgalom és bizsergés, ez kell nekem… remélem így is marad!

A szüleim nem kicsit néznek erre a dologra ferde szemmel, merthogy nem a szomszédba megyek el egy vacsiért – most úgy csinálnak, mintha ők nem lettek volna fiatalok és szerintem ha nagyon mélyre ásnánk, apáról lehetne hasonló sztorikat előszedni, hogy hova ment el egy szép estéért. Igyekszem elbűvölő lenni, bár szerintem azon a fázison már túl vagyunk…:)

Rájöttem, hogy nem lehetek magam ellensége: lehet, hogy ő több lesz az életemben egy vacsinál… remélem! Szombaton minden kiderül…remélem még lesz mit írnom róla, ezentúl nevezzük őt Z-nek…:)

És szokásomhoz híven itt egy zene: Gossip - Heavy Cross - a csajnak nagyon nagy hangja van - tele energiával!... és én megint érzem ezt az energiát és lendületet magamban... végre:)

Enyém... :)

Hát igen, nem kicsit hanyagoltam el a blog-írást, de bevallom, hogy merőben zajlanak az események, ami miatt pont lenne mit írnom, de éppen emiatt nincs időm – ez egy ördögi kör. De ezt most a cégnél történt nem kis botrányos dolgok miatt meg tudom törni - ma van időm írni, mivel se net, se hálózat, se iktatás, se kimenő levelezés nem működik – egy hete akadozva, de már második munkanapja totál le vagyunk blokkolva. Nem igazán tudom, hogy ez mennyire függ össze a vezérkari leváltással vagy csak az új internet szolgáltatás nem működik rendeltetésszerűen, de különösebben nem érdekel, csak ez az állapot így nem igazán szívmelengető egy internetfüggő számára.

Na, de a körülményeket hagyjuk, jöjjön, aminek jönnie kell! Az elmúlt két hét legfontosabb eseménye: megvettem életem első saját autóját (kép később). Én olyan nagyon boldog vagyok, hogy el sem tudom mondani – mint egy kisgyerek, aki új játékot kapott. Állítom, ha beférne az ágyamba, akkor vele aludnék:). Önmagában az, hogy isteni autótulajdonosnak lenni. A szóban forgó gépsárkány egy tűzpiros Seat Ibiza – egyenlőre sárkánynak hívjuk csak, de nem ártana neki egy tisztességes név… de imádom!!! 1.4es motorral… csak úgy száguldozom vele – természetesen a megengedett sebességhatárokat éppen annyira túllépve, amennyit a szóbeszéd enged, mert bevallom, ez most eléggé megkarcsúsította a bankszámlám – nincs szükségem egy 30.000 vagy annál magasabb összegű csekkre gyorshajtás miatt. Főleg ez a kis tény tart vissza attól, hogy szó szerint száguldozzak az utakon. De jó érzés, hogy oda megyek, ahova akarok, akkor jövök, amikor akarok – nem kis szabadságot ad Nekem! Erre volt szükségem, a függetlenség merőben hiányzik az életemből, mióta hazaköltöztem, de ebből egy kis szeletet most visszakaptam a vörös sárkány által. Eredetileg egy „fekete gyöngyöt” akartam, de mivel nem találtam megfelelőt – egyszerűen azokkal a kondíciókkal és paraméterekkel amikkel én kerestem autót, nem volt fekete színű. Aztán tágítottam a keresési feltételeken: jöhet a piros és sárga szín is. Na, így kötöttem ki ennél a szépségnél, aki mára már az enyém… és milyen jól tettem – de erről a következő bejegyzésben:)

Lázban égek...

Az életemben egyetlen egy program van, ahonnan képtelenség elkésni: a salsa óra. Már akkor indultam el itthonról pénteken, amikor rég ment az óra elviekben, kb 20 perc az út, és mégis odaértem, sőőőt még vártam is. Az óra előtt 5 perccel még csak egy csajjal ketten voltunk a haladókból meg a két srác, akik besegítenek férfifronton a kezdőknél…na meg a tanár. De aztán csak becsordogáltunk és kezdődött az óra. De azért ez nem semmi, hogy tegnap sem sikerült elkésnem:)

Nagy autóvásárlási lázban égek - ilyen lázam van csak szerencsére. Most ezen a ponton kellett eldöntenem, hogy autó vagy lakás, amit akarok. A szimpatikus válasz: mindkettőt. De persze ez anyagilag ugye nem úgy működik. De döntöttem: autó. A döntésemnek szívfájdító, de egészen érthető oka van. Egy lakás megvételéhez és a berendezéséhez nem kevés pénz kell. Oké, hogy az eddigi ledolgozott 2,5 évem alatt összeszedtem egy egészen formás indulótőkét, de még legalább szerintem kéne egy 6-7 millió, hogy minden olyan legyen, ahogy én szeretném, azt meg egy fizetésre felvenni nagy merészség lenne részemről, úgy gondolom. Tehát ez a lakásproject tényleg csak akkor fog valamennyire szóba kerülni, ha már lesz egy olyan férfi, akivel el tudom képzelni az életem és majd együtt megküzdünk ezzel a dologgal is. Viszont az autó azért már egy elérhetőbb cél – anyagilag és hát nem mellesleg kezd egyre jobban problémás lenni az, hogy ki mikor hova viszi a családi autót.

Az álmom egy fekete színű autó, de nagyon úgy érzem, hogy ez az, amiről le kell mondanom, ahogy a jelenlegi helyzet áll, mert nincs. Nemes egyszerűséggel nincs. Aztán hosszas – már közel 2 havi keresgélés után meguntam – váltsunk színt. Na de milyet? Az az igazság, hogy ha már kiadok egy jó csomó pénzt, legyen olyan, amilyet én szeretnék – legyen szép és mivel full egyedit nem tudok venni, legalább ne legyen tucat színe: ne legyen ezüst. Úgyhogy maradt a piros. Első körben totál kilőttem, hogy nekem piros??? Ááááh, aztán most már a feketével egy szinten van. Totál megbarátkoztam vele és szerintem jól fog állni, elég csajos szín. Sőt anyám azt mondja, hogy egy fiatal lány ne vegyen feketét… na ezzel így nem értek egyet, de mindegy, már a piros is nagyon a szívemhez nőne. Úgyhogy most nagy válogatásban, nézegelődésben vagyok – szeretnék egy szép autót. – talán a jövő héten megtalálom a tökéletes hozzám illő autót, ami jól áll nekem:)

Ma konkrétan bolondok háza van nálunk, mert a szüleim szobáját felújítás céljából munkás srácok kerítik hatalmukba. Lesz tapétázás, meszelés, laminált parkettázás, új sarokülőgarnitúra… és ez mind a jövő héten. De ez mind azt vonja maga után, hogy a szüleim beköltöznek a szobámba a bátyám ágyára. Lesz ám itt perpatvar, jééézus. Mondtam éccsanyáméknak, hogy azt ugye tudják, hogy abban a szobában én vagyok az úr :) Akkor szép nyugodtan közölték, hogy nemhogy úr nem vagyok, de az nem is az én szobám, mert hivatalosan 1% közöm sincs a lakáshoz :) De nem rettenek meg… a kötelező programokat nézniük kell, mert hétfőn NCIS és Gyilkos számok, kedden Mentalista… nem gondolják, hogy ezek miattuk elmaradnak???? A lényeg, hogy ezalatt az egy hét alatt szerintem simán szétkapjuk egymást. Az programterv feszített – csütörtökön el kell hozni az ülőgarnitúrát úgyhogy ha a fene fenét eszik is, csütörtökre meg kell lennie a tapétának és a laminált padlónak. Kíváncsi leszek:) Majd hajtjuk az embereket mint állat… a festő gyerek egészen formás… remélem nem húz el innen, mire én hazaérek:)

Nagyon meleg van, úgyhogy elő a szoknyákkal és a papucsokkal… :) Végre 2 napi megsülés után eljutottam odáig, hogy a garázsból előszedtem a nyári hacukáimat. De szerintem most fog megint elromlani az idő – ez fix, de nem is lepődnék meg: ilyen az én formám. Valamelyik nap láttam egy jóslással foglalkozó honlapot, valamelyik nap jósolok magamnak és leírom, hogy mi lesz a jövőm:)

Szánsájn, jó zene - Bon Jovi - One wild night!

Diéta ... vagy mi a szösz... :)

Hát három napja nagyon magam alatt vagyok. Nem igazán tudom mitől… átlag napi 5 órát alszom, de eddig egészen elég volt. Lehet, hogy elfogyott a belső tartalék energiám? Na, nem mellesleg rátesz egy lapáttal az érzésre ez a szemét idő, egész nap esik, be van borulva és már június van, mégis kabátban járok dolgozni. Iszonyú, még élni sincs kedvem… még egy ilyen nap és önkéntes Taigetosz-jelölt leszek…:) na jó, persze csak vicceltem, de tényleg durván lelomboz ez az időjárás.

Lehet, hogy valamennyire kötődik a nagy diétámhoz? Kész vagyok teljesen – nem hiszem el, hogy azóta mióta eldöntöttem, hogy „na, mostantól diéta”, azóta egyfolytában éhes vagyok.:) Semmivel sem eszem kevesebbet, max picit mást, de tényleg csak annyi, hogy köretet cseréltem, mert igazából sosem az volt a baj, hogy mit eszem, hanem a mikor a bajos állandóan. Imádok későn este enni… vagy ez a tv előtt nassolni is az egyik legjobb dolog. De ezekről le kell mondani.

Most érzem, hogy mekkora riszpekt annak, aki tud igazából diétázni – például egyik kedves barátnőm elkezdte a narancs-diétát. Már azért jár az elismerés, hogy egy bő másfél hétig bírta. Ezzel is nekem az a bajom, hogy már a második napra úgy átalakítanám az étrendet, hogy a diéta eredetijére már rá sem ismernél:). Úgyhogy alakítottam magamnak egyet, mert én nem vagyok hajlandó éhezni. És ez nem akarathiány kérdése, de igazából megkonzultáltuk Ginussal, hogy nem fogyókúra kell, hanem életmódváltás. Mert az a baj, hogy én most koplalhatok egy hónapig, aztán még azt mondom – rendben, lement nagy kínkeserves szenvedés árán, de simán vissza fog ugrani, amit leszenvedtem és hosszú távon semmi értelme. Ezen zseniális felismerés után döntöttem úgy, hogy hát ez így nem megy sokáig – átszervezzük az étkezést, de nem viszem túlzásba.

Nagyjából arra gondoltam, hogy cserélek tényleg köretet – megpróbálom azt az isteni krumplit mellőzni, kenyeret elfelejteni – jééézus, még leírni is szörnyű – és előtérbe helyezni a zöldségeket. Párolva husik mellé és nyersen mondjuk vacsira valami mellé, amit igyekszem nem későn enni. Ami még nekem nem megy, hogy sokat kell inni. Pedig muszáj lesz magamba erőszakolni 2 litert legalább valamiből, ami nem árt. Sajnos nem szeretem az ásványvizet, pfffffff, mit szenvedek én ezért életemben. Pedig annyira akarom szeretni, de szerintem szörnyű. Viszont van cukormentes üdítő abban a boltban – ahol minél többet veszel, annál többet spórolsz – amiben alig van gyümölcs… a gyümölcslé!!! tartalom 5%, de igazából én azt szeretem, nem édes és dijétás és viszonylag egészen jó árban van, úgyhogy lehetne belőle viszonylag sokat bigybirikkelni:) Na meg Ginus hatására, tegnap történelmi pillanathoz érkezett az életem– egy egész napja édesítővel iszom a kávét és a teát. És íme a bizonyíték. Mc Café – bogyó – méz:)

Egészen elmegy az íze, legalábbis nem halok bele, ahogy ezt a mellékelt ábra mutatja. A kávéban nem nagyon érzem a különbséget és a tea kicsit máshogy édes, de azért megpróbálom ezt is megszokni és hátha nagyobb ütemben tudok csinosodni… nagyon jó lenne.

Viszont a kávé iszonyat magas mennyiségéről nem vagyok hajlandó lemondani, mert imádom a kávé ízét… lehet, hogy függő lennék? – amúgy viccet félretéve, az biztos, hogy nálam kialakult egy bizonyos szenvedély a kávé iránt, de hát istenkém, ez van – nekem is kell egy kis bűnözés! Nem baj, úgyis tudjuk, hogy bűnök nélkül nem édes az élet:)

A másik dolog, amit két napja vettünk észre, hogy a jogosítványomban nincs benne a „01.01 vagy 01.06 szemüveggel (vagy kontaktlencsével) vezethetek” korlátozás. Pedig biztos, hogy az egészségügyi vizsgálaton én már szemüveges voltam és azzal olvastam el, amit muszáj volt. Csak a vezetés miatt figyelek arra, hogy nálam legyen, mert tudom, hogy ha véletlen úgy adódik, hogy a család vagy a barátaim alkoholt tolnának arcba, akkor legyen, aki hazahozza az autót. És sokszor okozott kellemetlenséget, mert ugye ha már szemüveg is van nálam, akkor nagyobb táska kell, abban meg mi nők nagyok vagyunk, hogy éppen akkora táska nem lesz elég, amekkorába pakolok. Sokszor magamtól dobom el az agyam, hogy a mindennapi használatú táskámba belefér hozzávetőlegesen 4-5 tégla, de ha olyan helyre megyek, néha még az övtáskám is elég: lakás-garázskulcs, pénztárca, forgalmi, telo, pzs zsebbe, slusszkulcs kézben… ennyi. … ki érti ezt?????? Nah mindegy, ma este salsa, remélem jó lesz… az idő továbbra is katasztrófa és hideg, de majd gyorsítunk a tempón és így lesz forró vér…:)

Ginus még dolgozik, de hogy könnyebben menjen a munka: Lady Gaga – Bad Romance… iszonyú jó zene füleimnek:)

Kell, hogy mindenki egy kicsit "dög" legyen...

Azt hittem, hogy a szombati party után halál másnaposan fogok ébredni – ha már a pia nem lökött fejbe akkor este, majd másnap megkapom a magamét, de szabályosan jól voltam, mint aki üdítővel ünnepelt… hát hála isten, ezt is megúsztam, de nagyon úgy látszik, hogy velem nem igazán jó inni, mert nem vagyok túl gazdaságos ivócimbi. Nem is tudom, hogy ezzel most dicsekednem kellene vagy jól elhallgatni…?:) Csak ilyen kis körben mondom el, de psszt:) De még a mai napig azt mondom, hogy szeretek sofőr lenni… legalább senki semmit nem erőltet és annyit iszom, természetesen alkoholmenteset, amennyit én szeretnék, még ha a végén pilótakeksz szemeim lesznek, akkor is. Na meg akik ismernek tudják, hogy alkohol nélkül legalább olyan vidám és jókedvű vagyok bárhol, ha a társaság adott:)

Vasárnap ellátogattunk egy focimeccsre egy közeli kis falu lelkes, de eddig nem éppen tehetséges csapatának mérkőzésére és meglepődve tapasztaltuk, hogy kerültek a csapatba olyan fiatal srácok, akiknek van elképzelése a fociról: a kapu felé nem csak passzolnak, hanem némi erő is szorul a lövésükbe és láss csodát, néha el is találják a kaput. Nagy örömünkre gólzáporos meccset láthattunk, mert a srácok 6:1-re nyertek is, grat nekik... de nem elhanyagolható tény, hogy megvan a feelingje a vidéki megye IV. csoport meccseinek: a masszív szurkolótábor és a pályán kívüli elejtett mondatok. De ami asszem vitte a pálmát: kb a 75. percben egy sárga mezes srác kiabálta, hogy „a feketék nem velünk vannak” – vazze, eddig ezt nem vetted észre???:) Mekkora volt… meg Armando fedőnévre hallgató kedves falubeli volt játékvezető is mondta a „kollégának”, hogy „okos legyél, hülyének itt vagyok én…”. Ezek így nem hatnak annyira, de állat volt… lehet, mostantól megint egy apa-lánya program lesz hétvégenként..?! Örülnék neki!

Már említettem, hogy újraindítom a topmodell-projectet és ez most meg is valósul. Holnap - ha nem felejteném el - reggel megtörténik a hivatalos mérlegelés és megint megpróbálok odafigyelni mit eszem és újra belevetem magam a mozgás okozta örömök habzsolásába. Veszek aerobik bérletet és meglátjuk, de szerintem beiktatóm a tánc mellé a konditeremlátogatást is. Hiányzik a mozgás... és kell hogy elterelje a napi dolgokról a figyelmem és megnyugtasson. Na meg nem mellesleg még szeretnék fogyni... az előző szakaszban lement 8 kg, remélem most is sikerül, hátha mennék Balatonra:) Ja és tök jó érzés volt, hogy múltkori léleksimogató vásárlás alkalmával jó volt rám az S-es kabát és a farmerból is a 30as méret helyett már elég 28ast kérnem... juhéééé:) És ma is megjegyezték, hogy látványos az eredmény... és hát szeretnék jól kinézni, mert a férfiaknak jobban tetszenek a vékonyabb csajok... hát legyen:) És ha már a pasik szóba jöttek...

Mostanában egyre több nem igazán jól működő kapcsolat jön velem szembe. Legtöbbször a tudatos vagy éppen tudat alatti féltékenység öli meg a kapcsolatot – külön nem töltenek a párok egy percet sem… de eléggé élen halad a teljesség igénye nélkül felállított statisztika alapján elkészült listán az intim élet – hát hogy is mondjam – ritkulása és néhány esetben konkrétan 0-ra redukálódása. Persze akad olyan pár, ahol már nem sok minden segít ezen, mert a kapcsolat lelki része is halott, innentől igazából vagy üressé válik a szex vagy már meg sem kívánják egymást. Tény, hogy nem hiszem, hogy tőlem vár bárki is tanácsot, mivel per pillanat nem igazán tudok felmutatni egyetlen jól működő kapcsolatot sem, de igaz ami igaz, az eddigi tapasztalatokból tanultam. Nem szabad hagyni, hogy tönkre menjen a kapcsolat, ha van értelme harcolni érte… és igazából a legegyszerűbben az intim együttléteket lehet felrázni – eleve beszélni kell róla és meglepni a kedvesünket egy-egy figyelmességgel. Értem ez alatt a szexi fehérneműt, egy gyertyafényes, romantikus vacsit – ha valaki nem tud főzni, igazi kuriózum lehet a párja számára – vagy a női társaim figyelmét hívnám fel egy kis táncra. Nincs az a férfi, aki ne vágyna egy kis erotikára, kiváltképp attól, akit kíván…

Az igazságot megvallva egyszer én konkrétan kerestem egy olyan zenét, amire jól lehet táncolni és nem utolsó sorban vadulni – tehát legyen konkrét ritmusa, ami nem túl gyors és hát meglehetősen könnyen lehessen rá mozogni és ez találtam… ha alkalmam adódik rá, biztos hogy én is bevetem :):) Kell, hogy az életben legyen bennünk nem kevés dögség és vadság…:) Ahogy Shaggy mondja:

„Hey sexy lady, I like your flow, Your body's bangin, out of control!!! (Uh!) You put it on me (That's right) ceiling to floor, Only you can make me, scream and beg for more!!!" :)

Egy barátnőm mondta, hogy ez a blog nem csak szövegezésben tetszik neki, de imádja a zenéket, amiket a bejegyzésekhez tűzök, hogy „jobban csússzon”. Millió jó szám van még a tarsolyomban, de most jöjjön egy, a témához éppen megfelelő ritmusú szexi zene Marilyn Mansontól… lámpa leolt és lehet lassan ledobálni a ruhákat, csajok:)

Balaton...

Hát vasárnap ezután a kisebb lelki behatás után délután mentünk ki a versenyre, ahol találkoztam egy barátnőm barátnőjével és az ő barátjával – hagyok időt kicsit feldolgozni és összerakni ki kinek a kije. A srác nekem nagyon ismerős valahonnan és én is neki saját bevallása szerint. Én már rájöttem, hogy én kihez hasonlítom: a Szilárdnak voltak totál ilyen szemei, mint ennek a srácnak. Valószínű, ezért ismerős, mert igazából közös pontot nem találtunk az életünkben, de minden mellett iszonyú mosolygós és szimpatikus srácról beszélünk. Ugye a délelőtti dolog és a felpörgött testem és agyammal megint hoztam a formám… beszéltem sokat, gyorsan rövid idő alatt. :) Mint utólag kiderült, a szimpátia kölcsönös, mert este keresett az Andi, hogy nincs-e kedvem elmenni velük valamerre, mert a Krisztián nagyon megkedvelt és számítanak este a társaságomra. Hát ezen ne múljon, lementünk Badacsonyba – ember, ember hátán, mert utcabál volt. Jól telt az éjjel, jókat beszélgettünk és nevettünk hol 4esben, hol mások is csapódtak hozzánk. Mesélte a srác, hogy előző esti buliban ő volt a sofőr és 5 óra leforgása alatt megivott 27 energiaitalt és már mondták neki, hogy olyanok a szemei, mint a pilóta keksz:) Kész volt… de nagyon jól éreztem magam. Kb fél 3 fele értem haza.

Reggel éccsanyám 10kor kelt, hogy szedjem össze magam, megyünk Badacsonyba. Ejjj, de régen voltam ott :) Mindegy, hát más társaság, más fényviszonyok – más feeling.

Lementünk, vettem egy iszonyú jó felsőt, ami kiemeli a testem egyetlen pozitív adottságát. Rájöttem, hogy ki kell rakni, amim van, és amiből még van, de nem előnyömre válik, el kell takarni. Nehéz ilyen ruhákat találni, de ha mégis ráakadok, lecsapok rá. Imádom Badacsonyt - emberek, társaság, jó levegő és Balaton... és néhány cuki dolog és kép... :) Ha lenne használati funkciója és nem egy fél vagyonért adták volna, ezt a színes madárkát simán megvettem volna, olyan édes, nem???? :)

Na és ez: mintha a két gombóc a maci két másodlagos nemi jellege lenne és azokat nyalná... huh de gonosz és perverz vagyok... egy dög:)

Csináltunk pár képet is, amiből töltöttem fel az egyik közösségi oldalra még hétfőn este. Erre kedden reggel 8 óra fele jött ez az e-mail egy Nógrád megyei kollégától:

„Szia Meli !

Nem is mondtad, hogy ilyen csini vagy ! :)
Ma reggel nagy unalmamban felkukkantottam a wiw-re és mit látok: … új képeket töltött fel.
Kerek pofi, szőke haj, gyönyörű kék szemek,… a lényeg, hogy jók a képek.
Borongós az idő, de ezeket látva máris szebb minden.

Legyen szép napod!”

Hát rosszabbul sose induljon a reggelem :) Bár a szemem zöld és a hajam is csak melírozott és az e-mail szépséghibája, hogy csininek lát és a fele sem igaz, de nagyon jó olvasni, kell az ilyesmi az ember lányának, nem? Amúgy nem vágom, miért jelent meg a hírfolyamon, mert elvileg kivettem a pipát, hogy véletlen se lássák… erre tessék! Nah mindegy, az ilyesmi mindig jól esik.

Tegnapra hivatalos voltam egy grillpartyra – azt hiszem, szert tettem két új barátra a Krisztián és Andi személyében. Az este nagyon jól indult. Nem én vezettem, így lehetett inni. Én nagyon nem iszom alkoholt, mert általában nálam van a slusszkulcs, de ez tegnap nem így alakult. Attól függetlenül, hogy nem vagyok edzett, egészen jól bírom a piát. Az egyik srác ült mellettem, aki barátnő nélkül érkezett a baráti összejövetelre, vele ittam főleg. Különösebben nem kérdezte, hogy mit iszok – egymás után töltötte a pálinkákat. De aranyos volt, 10 óra fele már túl voltunk kb az 5. pálinkán, amikor felkiáltott, hogy „nem értem, ez a csaj még józan – valamit nagyon rosszul csinálok” :) Úgy néz ki, nem mindig érvényes az, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Minden rendben ment egészen 11ig, amikor a házigazda és a párja is többet ittak a kelleténél és összevesztek – de csak a pia beszélt belőlük. Mi eljöttünk, repült egy-két szék, amik ugye nem tehetnek semmiről… megköszöntük a meghívást és eljöttünk. Reggel beszéltem a csajszival – szerencsére minden rendben. Reggelre megint volt „Husi” és egymás mellett ébredtek, de szerintem csak a következő ivászatig, mert maga a konfliktus nem szűnt meg és nem beszélték meg – ők tudják, de ennek így hosszú távon semmi értelme szerintem. Én egy olyan csaj vagyok, hogy nem szeretek valamit nem megbeszélni. Ha baj van, kommunikáció nélkül a gond nem szűnik meg, csak elkerüljük és toljuk magunk előtt. De ha nekik így jó… a pár női tagja azóta is ugyanott dobja ki az ételt a szervezetéből, ahol beküldi… reméljük jobban van már estére.

A tegnapi bulira asszociálva zenéljünk egy kicsit: Quimby – Ajjajjaj… jó kis zene!