A megtestesült bűn - brownie meggyel

Én nem akarok bűnre csábítani senkit, de lehet, hogy mégis ez lesz a vége. Ha így történne se kövezzetek meg érte, plz :) Csak erős idegzetűeknek és nem fogyókúrázóknak ajánlott a mai bejegyzés! :)

A reggelem megint a "süthetnékem van" jeligével indult... ez általában akkor fordul elő, ha szomorú vagyok vagy valami nincs rendben - ami jelen esetben sajnos fennáll, de most ezt hagyjuk ... Csodák csodájára most volt az első alkalom, hogy Éccsanya nem tiltakozott, csak a "hát süssél valamit délután, de utána mossál fel a konyhában" mondattal biztatott. Szerintem neki is marhára édességehetnékje volt, más magyaráztot nem találok arra, hogy semmiféle ellenállásba nem ütköztem. Gondolkodtam, mit is, mit is süssek?... krémeshez nincs se kedvem, hely sincs a hűtőben és ebben a melegben nem szerencsés kint hagyni az étkezőben sem. Na és nem elhanyagolható tény, hogy imádom a könnyű, de gyors sütiket. Ez a mai is ilyen lett: az alapja a jól bevált brownie receptem, ami nem igényel semmiféle extra hozzávalót - még csokit sem és így állítólag nem a "klasszikus" recept és kicsit nagyképűség annak nevezni, de nem különösebben hat meg, mert ennek is isteni puha lesz a közepe. Nem folyik igaz, de ezt én nem is kívánom egy süteménytől sem - látszik még nem ettem szuflét :)

Tehát a mai sütemény egyszerű, mint egy bot: kell hozzá egy keverőtál, egy habverő, a nem túl extra hozzávalók, egy bögre és a meggy... és ez lesz a vége - az édes bűnözés... úgy járunk rá, hogy már magunk sem vesszük észre :) Ami viszont borítékolható: ha szépnek kell lennie a sütinek, tuti nem sikerül úgy, mint most, hogy semmi tétje nem volt, csak összedobtam: micsoda hólyagok... és ekkora még sosem volt benne, mint most, ami odanőtt :)

Like!

De fogyjunk is valamit: táncoljunk! Lady Gaga számait én csak bizonyos számú meghallgatás után szeretem meg: a Bad Romance-nél ez egészen gyors volt, mert tényleg nagyon odaver az a zene, de a Judas-nál is mostanra eljött ez az idő és már imádom... és mindjárt mozogni kezd a vállam, a fejem, a csípőm és a lábam, ha meghallom:)

Mégis kicsit büszke vagyok

Volt kedden egy kisebb kálváriám a véradóban, ami nem maradt jutalom nélkül. Már akkor is leírtam, hogy akárhogy is történt, szerintem szolidaritásból küldött nekem a vérvételes hölgyike ajándékot, mert hős akartam lenni. Íme a jutalmam a bátorságomért, ami bár nem vezetett eredményre, de sok esetben a szándék a fontos... és most ezt is díjazták, ami szerintem dicséretes.

Amit kaptam: egy igazolást, hogy megjelentem a vérvételen, amit természetesen nem érvényesítettem a munkahelyemen, egy vöröskeresztes lufi (hozzá az a lufitartó bot vagy minek is hívjam) és egy csepp alakú kitűző. Köszönöm...!

Ami csak vitát szült eddig: tejfölös paprikás krumpli főtt tésztával

Van egy-két téma, amiben a felek szinte sosem értenek egyet. Példának okáért: vannak olyan kérdések, amiket férfiaknak semmilyen körülmények között nem teszünk fel vásárlás közben: "Kell-e ez a táska vagy cipő?"- "Tetszik?". A válasz úgyis az első kérdésre az lesz "Minek másik?!? Ezer másik van otthon, amit nem is hordasz", a másodikra, hogy "Nekem mindegy...". Na ezekre a válaszokra nem vagyunk szerintem mi nők kíváncsiak. De nem gondoltam volna, hogy valaha bárkinél vitát fog szülni az, hogy igenis jól mozgok a konyhában. Ami a nézeteltérést anno kirobbantotta: a krumplifőzelék. Nagyon komoly és heves vita alakult anno a volt barátom anyukájával azon, hogy mi a krumplifőzeléket fehéren főzzük: krumpli megfőz sóval, vegetával, babérlevéllel és behabarjuk, ennyi. Nagyon sok helyen látom, hogy hagymával indítanak, pirospaprika, víz és krumpli és habarás... hallottam már olyat is, hogy fokhagyma is kerül bele. De hát, ahány ház annyi szokás - és ez így szép, aminek egyik hozománya, hogy a krumplifőzelék otthon fehér és mi ezt az utóbbi verziót esszük rövidebb lével főtt tésztával:


Ez az étel gyakorlatilag egy pörkölt, csak nem hússal, hanem krumplival benne és ettől lesz gyorsabb, mert nem kell vele annyit vesződni. Egy fej hagymát olajon üvegesre párolunk, majd dobunk rá egy kávéskanál őrölt pirospaprikát és felöntjük egy kicsi vízzel. Picit forraljuk meg az alapot és mehet bele a közel ugyanakkora kockákra vágott krumpli és ha még szükséges, akkor még egy kis víz. Sóval, kevés borssal, vegetával és kicsi paprikakrémmel ízesítjük és hagyjuk megfőni a krumplikockákat. Amikor puhák, akkor behabarjuk és készre főzzük. Elméletileg ha az elején nem árasztottuk el sok vízzel, eddigre pont optimális mennyiségű szaftja lesz a krumplinak és tésztával tálaljuk.


A vita végülis abból alakult anno, hogy nem fogadta el a vitapartnerem azt, hogy az én családom máshogy főz. Ahány tájegység, szerintem annyiféleképpen főzik a legtöbb ételt, de ez mégis, miért baj??? És nem is az, de én jó szándékkal meséltem el, de ő nem úgy vette, hogy "más és de érdekes", hanem egy versengést csinált belőle, és úgy beszélt, hogy ahogy mi főzünk, az rossz! Ezen elég rendesen fel is kaptam a vizet és még a végén megüzente a fiával, hogy megkereste 20 szakácskönyvben és 15-ben az őféle főzelékét főzik - hát egészségére, legyen vele boldog... de én akkor is így szeretem és a gyermekeimnek is így fogom továbbadni. Azóta elővigyázatosabb vagyok ezekkel a témákkal, de a jelenlegi párom anyukája szerencsére nem ennyire érzékeny ezen a téren, sőt kimondottan nyitott az újításokra, és bár valószínű sosem fogja ezt ő főzni, de legalább nem értékeli rossznak, miközben csak kicsit más :)

Sült túrótorta

Vannak olyan sütemények, amiket kinyomtatok, hogy feltétlen kipróbálok... a papír elveszik és természetesen az egész feledésbe merül... és van a másik csoport: amiket meglátok és addig-addig keresem az alkalmat, hogy megsüthessem, hogy már ha más megoldást nem találok, akkor szó szerint kreálok egyet. Most nem volt szükség kreálásra: pünkösd hétvége... hááááát süti kell!!!

Egy héttel ezelőtt Dóri kolléganővel azon problémakört kellett megoldani, hogy a barátja céges névnapi partijára valami olyan sütit kellett találni, amit a barátja is szeret, könnyen elkészíthető, szállítható és a legnagyobb kritérium, hogy előtte nap süthető legyen, mindemellett másnap is maradjon finom. A nagy "brainstorming" alatt felsoroltam egy-két sütit a repertoáromból, de valamennyivel volt valami gond: nem krémes... krémes... Zsolti nem szereti... és azt sem... és az sem az igazi... és talált a Mamaneten egy túrótortát. Szerintem igen jól néz ki és emellett tette le a voksát, ami utólag egy nagyon jó döntésnek bizonyult.

Másnap megkérdeztem, hogy mégis hogy' sikerült, milyen íze volt, de hát a torta formának egy hátulütője van: ha máshova sütöd, nem kóstolhatod meg. Mert hogyan küldöd oda a tortát úgy, hogy már otthon kivágtál egy cikket?? :) Bár ha kiszeleteled egy dobozba, senki nem veszi észre, hogy egyel kevesebb van és ha összeállítanád, már nem adna ki egy egész kört. :) No de mindegy, a lényeg, valahogy elkezdte nekem is birizgálni a fantáziám - főleg, mert én imádom a túrós dolgokat, hát annak melegében meg is sütöttem szombat délelőtt és mondhatom: isteni lett. Az egész pofonegyszerű, igaz a túrótól egy kicsit drága, de évente egyszer megengedheti magának az ember. Erősen kezdő konyhatündérként nem változtattam a recepten, de nem állítom, hogy ha lett volna itthon meggy, nem szórtam volna a töltelékbe egy-két szemet, de így natúrban is nagyon finom volt.

Tésztához:

• 50 g porcukor
• 150 g liszt
• 100 g vaj

Töltelékhez:

• 500 g túró
• 90 g pudingpor
• 200 g porcukor
• 500 ml tej
• 400 ml tejföl
• 1 citrom reszelt héja
• 2 tojás
• 15 g vaníliás cukor

A recept eredetinek mondható feltöltője már jelzi az elején, hogy "jópofa" a recept (szerintem idétlen, de mindegy), mert nem igazán veszi figyelembe a csomagolási egységeket. Ez a pudingnál és a vaníliás cukornál okozhat gondot (már aki ezen komolyabban fennakad). A vaníliás cukor előírt mértéke éppen pontosan 1,5 zacsinyi... hát a fél zacskó vaníliás cukor az én véleményem szerint nem oszt, nem szoroz - így ment bele simán. És amellett nem találsz még egy olyan receptet, ahova elhasználhatnád a másik felét, tehát egyértelmű a teendő: bele mind a kettő egészben. Na, a pudingpor az is ilyen képlékeny, mert mint kiderült: minden márkának más a tömege. Én ezt eddig nem vettem észre - főleg mert mi csak a dr.Oetkert vesszük, semmi mást, mert egyszer megjártuk már - de az üzletláncok saját termékeitől a márkás pudingokig, mindet más mennyiségben csomagolják. Nekem otthon a 40 g-os dr.Oetker volt a szekrényben - abból ment bele kettő és kész, az áfával nem foglalkozunk :)

Kezdetnek össze kell állítani a tésztát - a vaj összetapasztja a lisztet és a cukrot a kéz melegének segítségével és mehet a hűtőbe pihenni, amíg a tölteléket kikeverjük. A hozzávalókat egy tálba rakom és én a botmixert használtam, azzal pillanatok alatt homogénné vált. Én kicsit megijedtem, hogy nagyon laza és folyós lett, de hát sok a folyékony összetevője, ez nem meglepő, csak szokatlan - de ettől lesz finom krémes. A tortaformát kibéleled sütőpapírral - én csak az aljába tettem és jöhet a móka. Kivettem a hűtőből a tésztát és megpróbáltam kinyújtani akkorára, hogy a tortaforma aljánál annyival nagyobb legyen, hogy 4-5 centis peremre is jusson tészta: természetesen ez a lehetetlen. A tészta törik - igazából nincs semmi benne, ami nyújthatóra összetartaná, de azt hittem, hogy én superman vagyok és nekem úgyis sikerülni fog... tévedtem: a tészta nem nyújtható csak nyomkodható és sajnos még nem is S-es a ruhám :) Amennyire tudtam, nyújtottam a tésztát sodrófával majd bele a formába és nyomkodás... majd pohárral kiegyengetés, hogy szép legyen - és zutty be a sütőbe barnulás előtti fázisig - szépen fogalmazva: elősütjük a tésztát (asszem). Ennél a pontnál kivettem a sütőből és beleöntöttem finoman a túrótölteléket és visszatettem sülni 190 fokra 65 percre. És ez lett a végeredmény:

Melegen egyszerűen isteni... a meleg vanília íz hm... imádom, de hidegen is rettentően finom.

Szombat délutánra régi főiskolai csoporttársakkal volt randim a McCaféban... a törzshelyemen, akikkel szerintem nagyon jót dumáltunk - még ha évente egyszer is kerül erre sor, akkor is jó volt. Szó volt a diploma utáni GirlGrill Partyról is a Csilláéknál - áááá, az a grillbegyújtás egy rémálom volt, de egy ember tuti jól szórakozott: a szomszéd. Már akkora füstöt csináltunk a Csillával, hogy az indiánok hadüzenetnek is vehették, de se tűz, se parázs még sehol, amikor megszánt minket a szomszéd bácsi is dobált át gyújtóst és felvázolta a tűzgyújtás menetét :) Na és amikor megtudtuk, hogy akivel töltöttük az egész napunkat valójában 12 évvel idősebb nálunk - és tényleg, mert a személyiében is leellenőriztük... ááh, mekkora állat volt! Volt min nevetni délután :)

Na, de vissza a jelenbe: mivel Dóri nem tudta megkóstolni a saját művét - a torta jellege miatt - így vittem nekik két szeletet a sajátomból. Mikor Dóri rákérdezett Zsoltinál, hogy őszintén melyikőnké volt a jobb, azt mondta, nagyon helyesen, hogy a Dórié. Az övé annyiban tért el az enyémtől, hogy ő csak kézi habverővel keverte össze a tölteléket és maradtak nagyobb túródarabok benne - de Dóri, hidd és fogadd el, ha megdicsérnek, jó???? :):)

Természetesen, ha már arra jártam, K-nak is vittem két szeletet. Annak melegében nekiesett és ízlett neki. K-tól is elismerést kaptam, de az igazat megvallva, szinte minden ízlik neki, amit sütök - és azt mondta, hogy büszke rám és tényleg ügyes vagyok :) és ezt nagyon jó hallani...

...ja és a dobozokat be kell gyűjtenem, mert anya megnyuvaszt :)

Jót akartam tenni végre egyszer...

A cégnél egy hónappal ezelőtt meghirdették, hogy pünkösd hetében véradó akció lesz. Én még sosem adtam vért, csak vérvételen voltam - amit ugye nem önszántamból kérek magamnak és általában egy vizelettel teli üvegcse társaságában várom végig a közel órás sort másodikként, de hát az mégsem ugyanaz, itt az idő valami jót tenni: mentsünk meg 3 életet! Hát rajtam ne múljon, hogy valakinek a műtétkor legyen vér - ha szüksége van rá, hajrá. Máté kollégával a tegnapi napra ütemeztük be magunkat, ami amúgy is a véradás világnapja. Kicsit féltem ugyan a dologtól, de mégis eltöltött belülről egyfajta büszkeség, hogy én olyan vagyok, aki magától odamegy és segíteni akar... hm, klassz csaj vagyok - lehet, hogy lila leszek, de kit érdekel, mikor ilyen nemes cél vezérel, nem?!

Eljött a reggel, felkeltem - elfelejtettem, hogy mi vár rám... :) Délelőtt jött a Máté, hogy jó lesz-e déltől? Hmm, mi is? kértem valami táblázatot vagy micsoda?? Hát a véradás... jajj, belémnyilalt megint az érzés, hogy jajj, de jó de mégsem de mégis és jó lesz és jót teszek... ja és minden mellett 4 óra fizetett igazolt távollét :) Korán hazaérek és alvás... mennyi, de mennyi jó oldala van ennek a véradásnak :) A lényeg: megyünk, persze, szólj és suhanunk. Szerencsére nincs messze a véradó, Máté már úgy készül, hogy vissza se jön, én nem viszem a cuccom, mert visszafelé kell elindulni majd a buszra a hőstettem után. Gyors felírtam a gyógyszerem nevét, amit az arcomra szedek és rohanás a vérellátóba. Az úton még poénkodtunk, hogy ki kit mos fel a beavatkozás alatt, meg hogy mindketten elsők vagyunk - hullámzás és tapsvihar jár! :)

Beérünk, természetes rossz asztalnál kezdtük a dolgokat nagy izgalmunkban, visszaküldött minket a "donor felvételi" ablakhoz. Hát én láttam, hogy az oda ki van írva, de vazze' én nem meghalni jöttem ide... vagy mégis?! Biztos, hogy akarom én ezt? Akarom hát... kérte a hölgyike az iratainkat és hozzánkvágott igény szerint bubis vagy bubi nélküli fél literes ásványvizet és egy - idézem szó szerint - kakaós ízesítésű krémmel töltött natúr ostyaszeletet (márka nélküli, fehér albínó csomagolásban), hogy ezt dobjuk be még véradás előtt. Én még egy nap alatt sem iszom meg a fél liter folyadékot, nem hogy most azonnal lökjek le egyben ásványvizet, amit amúgy sem szeretek - de ez van, segíteni jöttem, megoldom. Nem lát minket a törzsben, első véradók? Jaja, kiscsirkék vagyunk még... Ivás közben kitöltöttünk egy kérdőívet, annyira nem volt nehéz, ezen a vizsgán átmentem :) ... a sok "nem"-mel együtt bevonultam a második rostára: hemoglobinszint meg véralvadás gyorsteszt: minden rendben és "A"-s vagyok, az hogy + vagy -, majd a vérem vizsgálata után derül ki, a gyorsteszt nem mutatja. Boldogan átvonulok a következő állomásra: vérnyomás mérés és kérdezgetés. A szobában 3, nem túl szimpatikus orvos ült. Én voltam aznap a 6. véradó, hát nem tolongtunk, nem volt sorbanállás, mégis úgy néztek az emberre, hogy minek jött ez ide? Hát vért adni és megmenteni 3 embert :) Elvették a papírom, látja, hogy bejelöltem a sok nem között igenre a gyógyszerszedős sort.

A másik hölgy kis kedvességtől sem vezérelve rámtette a vérnyomásmérőt. A zümmögés közben a papírtkezembőlkitépő orvos megkérdezte, hogy mégis mit szedek? Sotrex, mondtam félőn, de nem lesz abból gond: csak az arcomra szedek egy vitamint... tévedtem. A 134/80 és 92 pulzusszámú vérnyomásom feljegyzése után úgy elhajtottak, hogy öröm volt nézni. Közölték, hogy mivel sejtnövekedésgátló hatása van, terhes vagy a következő fél évben babát vállalni akaró nőnek az én vérem nem adható és gondolom a keveredés megelőzéseként le se veszik a vérem :(

Szomorú lettem és csalódott. Segíteni akartam, büszke lenni magamra, hogy jót teszek... és nem engedik. A Mátét otthagytam, mert Nála minden rendben volt és onnan egyenesen ment is utána haza, nem lett volna értelme ott maradnom tovább. Én visszakullogtam a munkahelyemre és hát akik tudták, mire készülök, kérdezgették, hogy kész vagyok??? Jah... mert a vérem nem kell senkinek :( Jó sokat hülyülünk ezen, de nem hiszem el, hogy nem lehet valahogy kiszűrni vagy bármit tenni ellene, hogy ha már állítólag bajban van a vérbank, hogy egy ilyen miatt kidobnak. Bár sajnálták, mert hogy első véradó lettem volna és önkéntes ráadásul... de ez van. Csalódottan mentem haza, de szerencsére felmentem facere.

Az egyik általános iskolai oszálytársam létrehozott egy zárt csoportot, ahova az osztálytársakat hívta csak meg. Oda töltögettünk tegnap fel képeket és sztorizgattunk, kommenteltük... olyan emberek aktívak, akikről álmomban nem gondoltam volna, hogy érdekli, mi van velünk. Nagyon jól éreztem magam és meg is beszéltünk annak melegében egy talit 24-re. Annyira örülök, hogy képes vagyok egy képet felrakni magamról ide is :) Ahogy a Zsolti is írta... "A legjobb csajok"

Naggyon súlyos ez a kép... de régen is volt - nagyjából 20!!! éve! Jól esett nosztalgiázni a tegnapiakkal... fú, olyan sztorik jöttek elő, hogy jééééézus... nagyon jó érzés fogott el. Csak nevettem és mosolyogtam és olvastam és vártam, hogy írjanak, kommenteljenek a többiek is. Rég voltam ilyen izgatott. Eddig nem értékeltem a facet, sőt kimondottam utáltam, de már örülök, hogy regisztráltam.

A tegnap történtek ellenére reggel egy csomag várt az asztalomon: egy igazolás arról, hogy véradáson voltam, egy szív alakú, piros alapon vöröskeresztes emlémás lufi és egy csepp alakú kitűző. És jó érzés töltött el... azért mégis számított, hogy elmentem és megpróbáltam és örömmel megyek... khm... 3 év múlva, mert addig le vagyok tiltva :(:)

Zumba más szemszögből

...hát igen, megint a zumbáról fogok sztorizni, csak most nem maga a mozgás a mondandóm lényege. Az egész, amiért leírom, hogy a közös mozgásnak nem feltétlen az a lényege, hogy fogyjál - bár mi azzal is harcolunk, de összehozza az embereket és hát lássátok: ilyenek az én dráááága barátnőim, akik igaz, hogy talán nem annyira bolondok mint én, de hajaznak rá, tartják a szintet és ezért is szeretjük egymást ennyire.

Elsőként beszámolnék a két hete vasárnapi gyereknapról. Ugye a program-vázlat nagyjából ez volt: gyerek-zumba, aztán gyors rajzpályázat eredményhirdetés, majd a felnőtt zumba. Kisebb káosz és a Vikiéknél kölökösszeveszések után leértünk a gyerek-zumbára: kicsik fel a színpadra és a tanárok által mutatott nem egyszerű koreográfia lekövetése és egyben izgulás, hogy melyik poronty fog lepottyanni a színpad szélén. Na mindegy, aranyosak voltak - egyik másik még öntelt is 5 éves létére, de hagyjuk, gondolom anya is ilyen... a lényeg, hogy a mi fiainknak megígérték a szüleik, hogy kapnak kürtőskalácsot és okosak lesznek, amíg mi a nagy tömegben ugrálunk... legalábbis ez volt a terv.
A kürtőskalácsosnál hosszú sor, természetesen mindenki azt akar - és ráadásul sokat... de nagy nehezen a felnőtt zumba első száma alatt hozzájutottunk a megvesztegetés tárgyát képező finomsághoz, rohanás a színpad elé... jah, csak senki! de senki nem csinálja, csak egy csaj van úgy öltözve, mintha akarná és ő az egyetlen, aki laza, erősen elnagyolt mozdulatokkal azért követi az oktatók koreográfiáját. Hát a lelkesedés zutty nullára, de nem azért jöttünk ide, hogy nézzük, hogy Janiék mit csinálnak. A jelszó: vegyüljünk:) Odaálltunk az egyetlen csaj mellé és végigcsináltuk az egész város előtt 4en! Kicsit égő volt, mégis vagány... :) De mondtam a csajoknak, hogy engem annyira nem zavar, mert kutya nem ismer, na de őőőők az önkormányzat jeles dolgozói :):) De igazából semmi rosszat nem tettünk... annyi a lényeg, hogy ha ők nincsenek, én ilyen őrültséget nem csinálok soha... de jó, hogy vannak nekem! Szerintem okkal érezhettük magunkat vagánynak :)

De tegnap sem nagyon bírtunk magunkkal és rosszak voltunk az órán :) Nagyon rosszak! Hát nem tudok mit mondani rá igazából... ezek vagyunk mi :) Eleve indult az idiótaság az órán azzal, hogy van egy olyan koreográfia, aminél a lábat így befelé kell rogyasztani... na a Honi elvesztette előttem a fonalat és a lábai összevissza rogytak...:) Hát az akkora látvány volt, hogy őrület... a rongylábtóni kutyafa*a volt Hozzá képest :) Aztán egy zenével odébb sem ment a szinkronbanmozgás: nekem az elsőnek mozduló lábam minden körülmények között a jobb... hát a sétákat az egyik számban mindig a ballal kellett kezdeni, de ez nekem nem ment... ezen is szakadtunk és jött a levezetés: kész, ott kifeküdtünk! :) Igazából én nem tudom már, min kezdtük el, de nem bírtuk abbahagyni a Vikivel és így a Honi is cinkostárs lett...:) A tanár a végén odajött hozzánk, hogy biztos rajta nevettünk, de mondtuk h neeem... (de tényleg nem) csak péntek van és így jön ki a fáradtság... de mikor közeledett, kérdeztük, hogy akkor be kell térdepelnünk a kukoricára a sarokba??? :):):) Végre volt megint egy olyan zumba, ami jó volt... igaz, hogy lehet, hogy zavartunk másokat, de kit érdekel??? :):)

Hát így alakulnak a napjaim a csajokkal... és asszem a nemalegújabb kolleganőm beáll a sorba: én őt nagyon csípem, eléggé egy hullámhosszon vagyunk szerintem - érti a poénokat, mégis ha arról van szó, tudunk komolyak is lenni (még jó, hogy ez nem munkahelyi kötelesség) és amikor szinte meghatódtam: csütörtökön vártam K munkaidejének végét, még fél6kor a cégnél voltam, mert ha elmegyek nézegelődni boltokba, annak vásárlás lesz a vége és ez így a spórolás ha a gép előtt maradok a munkahelyen. Akkor felhívtam valamiért és kérdezte h hol vagyok, mondtam hogy még bent és mondta, hogy akkor szedjem a sátorfám, eljön értem :) És tényleg eljött... na ilyen egy igazi barát szerintem... :)

Nekik küldöm J.Lo új számát, klassz csajoknak klassz zene jár: