Balaton...

Hát vasárnap ezután a kisebb lelki behatás után délután mentünk ki a versenyre, ahol találkoztam egy barátnőm barátnőjével és az ő barátjával – hagyok időt kicsit feldolgozni és összerakni ki kinek a kije. A srác nekem nagyon ismerős valahonnan és én is neki saját bevallása szerint. Én már rájöttem, hogy én kihez hasonlítom: a Szilárdnak voltak totál ilyen szemei, mint ennek a srácnak. Valószínű, ezért ismerős, mert igazából közös pontot nem találtunk az életünkben, de minden mellett iszonyú mosolygós és szimpatikus srácról beszélünk. Ugye a délelőtti dolog és a felpörgött testem és agyammal megint hoztam a formám… beszéltem sokat, gyorsan rövid idő alatt. :) Mint utólag kiderült, a szimpátia kölcsönös, mert este keresett az Andi, hogy nincs-e kedvem elmenni velük valamerre, mert a Krisztián nagyon megkedvelt és számítanak este a társaságomra. Hát ezen ne múljon, lementünk Badacsonyba – ember, ember hátán, mert utcabál volt. Jól telt az éjjel, jókat beszélgettünk és nevettünk hol 4esben, hol mások is csapódtak hozzánk. Mesélte a srác, hogy előző esti buliban ő volt a sofőr és 5 óra leforgása alatt megivott 27 energiaitalt és már mondták neki, hogy olyanok a szemei, mint a pilóta keksz:) Kész volt… de nagyon jól éreztem magam. Kb fél 3 fele értem haza.

Reggel éccsanyám 10kor kelt, hogy szedjem össze magam, megyünk Badacsonyba. Ejjj, de régen voltam ott :) Mindegy, hát más társaság, más fényviszonyok – más feeling.

Lementünk, vettem egy iszonyú jó felsőt, ami kiemeli a testem egyetlen pozitív adottságát. Rájöttem, hogy ki kell rakni, amim van, és amiből még van, de nem előnyömre válik, el kell takarni. Nehéz ilyen ruhákat találni, de ha mégis ráakadok, lecsapok rá. Imádom Badacsonyt - emberek, társaság, jó levegő és Balaton... és néhány cuki dolog és kép... :) Ha lenne használati funkciója és nem egy fél vagyonért adták volna, ezt a színes madárkát simán megvettem volna, olyan édes, nem???? :)

Na és ez: mintha a két gombóc a maci két másodlagos nemi jellege lenne és azokat nyalná... huh de gonosz és perverz vagyok... egy dög:)

Csináltunk pár képet is, amiből töltöttem fel az egyik közösségi oldalra még hétfőn este. Erre kedden reggel 8 óra fele jött ez az e-mail egy Nógrád megyei kollégától:

„Szia Meli !

Nem is mondtad, hogy ilyen csini vagy ! :)
Ma reggel nagy unalmamban felkukkantottam a wiw-re és mit látok: … új képeket töltött fel.
Kerek pofi, szőke haj, gyönyörű kék szemek,… a lényeg, hogy jók a képek.
Borongós az idő, de ezeket látva máris szebb minden.

Legyen szép napod!”

Hát rosszabbul sose induljon a reggelem :) Bár a szemem zöld és a hajam is csak melírozott és az e-mail szépséghibája, hogy csininek lát és a fele sem igaz, de nagyon jó olvasni, kell az ilyesmi az ember lányának, nem? Amúgy nem vágom, miért jelent meg a hírfolyamon, mert elvileg kivettem a pipát, hogy véletlen se lássák… erre tessék! Nah mindegy, az ilyesmi mindig jól esik.

Tegnapra hivatalos voltam egy grillpartyra – azt hiszem, szert tettem két új barátra a Krisztián és Andi személyében. Az este nagyon jól indult. Nem én vezettem, így lehetett inni. Én nagyon nem iszom alkoholt, mert általában nálam van a slusszkulcs, de ez tegnap nem így alakult. Attól függetlenül, hogy nem vagyok edzett, egészen jól bírom a piát. Az egyik srác ült mellettem, aki barátnő nélkül érkezett a baráti összejövetelre, vele ittam főleg. Különösebben nem kérdezte, hogy mit iszok – egymás után töltötte a pálinkákat. De aranyos volt, 10 óra fele már túl voltunk kb az 5. pálinkán, amikor felkiáltott, hogy „nem értem, ez a csaj még józan – valamit nagyon rosszul csinálok” :) Úgy néz ki, nem mindig érvényes az, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Minden rendben ment egészen 11ig, amikor a házigazda és a párja is többet ittak a kelleténél és összevesztek – de csak a pia beszélt belőlük. Mi eljöttünk, repült egy-két szék, amik ugye nem tehetnek semmiről… megköszöntük a meghívást és eljöttünk. Reggel beszéltem a csajszival – szerencsére minden rendben. Reggelre megint volt „Husi” és egymás mellett ébredtek, de szerintem csak a következő ivászatig, mert maga a konfliktus nem szűnt meg és nem beszélték meg – ők tudják, de ennek így hosszú távon semmi értelme szerintem. Én egy olyan csaj vagyok, hogy nem szeretek valamit nem megbeszélni. Ha baj van, kommunikáció nélkül a gond nem szűnik meg, csak elkerüljük és toljuk magunk előtt. De ha nekik így jó… a pár női tagja azóta is ugyanott dobja ki az ételt a szervezetéből, ahol beküldi… reméljük jobban van már estére.

A tegnapi bulira asszociálva zenéljünk egy kicsit: Quimby – Ajjajjaj… jó kis zene!

Mikor már azt hiszed, hogy nincs lejjebb...

A nagy süteménysütés alapba nagyon kedvez az ismerőseimnek, mert ilyenkor jutnak némi kalóriabevitelhez általam. Van egy nagyon jó barátom, aki a rokonom is és végeredményben kár ragozni: B apukája. B-vel alapvetően azért ismerkedtem meg, mert az apujával iszonyú jóban vagyunk. Idősebb nálam jóval – mivel 28 éves fia van – de nagyon jól megértjük egymást és mindig az mondja, hogy én vagyok a „pici lánya”. Nagyon jó a kapcsolatunk… túlzás nélkül állíthatom, hogy barátok vagyunk. Sokszor ő tartotta bennem a lelket, amikor kellett, mindig számíthattam rá. A lényeg az, hogy igaz, ő cukorbeteg, de megesketett, hogy viszek neki sütit, ha kész van. Hát én vasárnap kiszállítottam a pályaműveimet Hegymagasra és visszafelé beugrottam hozzá… én akartam meglepni, de én jobban meglepődtem: egy fekete BMW kanyarodott be előttem a házhoz… remek… B itthon van. Annyira dobogni kezdett a szívem, hogy majd kiugrott a torkomon keresztül a kezembe – legalább tudtam volna magamnak szívmasszázst adni… nézzük a jó oldalát.

Telefonáltam apujának, hogy lépjen ki, a kezébe nyomom a sütit és hát nem is tudom… lehet, hogy jobb, ha én lelépek. Kijött és odaadtam neki a sütit, közben szépen lassan odatámolygott B is, kiderült az éjszaka buliban voltak az öccsével és az ő barátnőjével. Igazából köszöntem, kérdeztem hogy van és lányos zavaromban még puszit sem adtam neki, ő szólt, hogy azért egy puszit adhat, nem? Dehogynem… többet is… :) Aztán talán eljutottunk a protokoll hogy vagy kérdésig, apuja kiabált, hogy ne rohanjak el, menjünk be, bent beszélgessünk. Asszem mindenkinél elmondható, hogy a központi hely a konyha. Ez náluk sincs máshogy… odamentünk. Anyuja éppen kézzel készített mácsiktésztát, városiasan szélesmetéltet… hát riszpekt érte… :) Egyszer én is megpróbálom, esküszöm. De mondta, hogy elkényeztette pici fiait és mióta otthon van, csak így eszik meg… a bolti már nem nyújt annyi élvezetet – hát el tudom hinni.

A konyhában beszélgettünk 4en… B apuja, anyuja, ő és én. 4 óra alvás után nem mondom: hoztam a formám rendesen. Úgy fel voltam pörögve, mint aki buliba készül. Feszült is voltam, de közben annyira jó volt kint beszélgetni és lenni, hogy dőlt belőlünk apujával a hülyeség. Anyuja erőltette, hogy menjünk fel a szobába beszélgetni, de igazából elengedtük mindketten a fülünk mellett, mert láttam, hogy ő mindjárt lefordul a székről olyan álmos a Lelkem, meg én már nem akarok semmit sem erőltetni. Nincs értelme. Csak a viszályára fordulna minden. Így is szar a helyzet, nem kell, hogy még rosszabb legyen. Beszélgettünk, elvoltunk és olyan édesek voltak, mert anyukája megölelte és mondta, hogy „maradj itthon velünk, kisfiam”. Komolyan mondom, hogy csak néztem és mosolyogtam. Tudom, hogy félti, tudom, hogy jót akar neki… és mondta nekem, hogy mondjam én is, hogy maradjon itthon – kár, hogy nekem nincs már szavazati jogom, sőt még véleménynyilvánítási sincs – senkit sem érdekel már. Anyujával egyszer ketten maradtunk és mondta, hogy látja, hogy őrlődik és szeretne segíteni, de közel van a volt kapcsolatához – nagyon közel még. Itthon tudna megnyugodni végleg, de sok a havi fix kifizetnivalója, nem egyszerű a helyzet. Bár én pillanatok alatt megoldanám, hogy közel fele legyen, de mint már mondtam, nem vagyok abban a helyzetben és státuszban, hogy elmondhassam a véleményem. Apuja szedett nekem rózsát és eljött a dél – el kellett mennem haza.

Kijött az autóig… nem sokat beszélgettünk, de beszagolt az autóba, amit most látott először – ennyit az inkognitómról. Nem néz ki túl jól… fáradt és boldogtalan… de erősnek kell lennie és végigcsinálnia, ahogy neki jó.

Nem is tudom – nagyon jó volt látni, de mégsem… hiányzik. De kezdek belenyugodni a helyzetembe, hogy ezzel a szívemben kell egy nagyot lépnem a pici lábaimmal. Beláttam, hogy ez így nem megy, de rájövök, hogy szimplán hiányzik az életemből - csak annyira vágyom, hogy része legyen az életemnek, még ha e-mail váltási kapcsolatként is vagy ha hazajön, egy jó kávé mellett beszélgetni - először megszerettem emberként, a többi érzés utána jött észrevétlenül. Kicsit megzuhantam most, de egy valamiért viszont megnyugodott a lelkem – most meglátta, milyen a „jófej melcsi” és már az utolsó dolog, amit tőlem hallott, nem a kiabálás volt, hanem egy adag bolondság és mosolygás… jobb így… és talán egyszerűbb is.

Azért Linkin Park és azért ez a verzió, mert megnyugtat a srác hangja - akkor is jól jött volna :)

Süti süti hátán...

Hát nem kicsit vagyok lemaradva az írással… Valahogy mindig mást csináltam és nem jutottam el odáig, hogy begépeljem a dolgokat. Aztán egyszer nekiestem és próbáltam ömlesztve leírni az élményeimet, de akkora egy káosz lett belőle – belekeveredtem, mint szűz gyerek a melltartóba :) Aztán úgy döntöttem, hogy követhető lesz: ha szétválasztom az események fővezérfonalát: lesz egy sütis bejegyzés és „a többi”. Kezdjük az emészthető sütihez kapcsolódó dolgokkal.

Tettem fel egy felhívást ide is, hogy lesz Hegymagason süteménysütő verseny – mint kiderült a 4. nem a 3., de ez nem számít… Szerdán jelentkeztem e-mailen, amire válaszként jött vissza a szervező hölgyikétől, hogy annyira kevés süti van és akkora szponzorok, hogy nem éghetünk be: nem vállalnék-e be még egy sütemény sütését. Hát végülis ez a hobbim vagy mi a szösz: legyen. Alapba jelentkeztem az Etus szelettel és jött hozzá a Capuccino szelet. Megfogadtam magamnak, hogy idén olyan süteménnyel indulok, amit előtte nap kell tölteni, mert a korábbi években mindig keltem hajnalban 4kor, hogy kész legyek a sütikkel a leadási időre. Ezért esett a választás erre a vaníliás-rumos krémmel töltött kakaós lapocskákra. Pénteken munka után meggyúrtam és sütöttem a lapokat, szombaton töltöttem, vasárnapra visszagyengült… és isteni lett. A receptet innen szedtem, a családban nagyon bejön, ajánlom mindenkinek.

ETUS SZELET

Hozzávalók:

- 35 dkg liszt

- 1 kk. szódabikarbóna

- 15 dkg porcukor

- 15 dkg margarin

- 4 dkg kakaó

- 2 tojás

A krémhez:

- 20 dkg porcukor

- 20 dkg margarin

- 0,5 l tej

- 6 ek. liszt

- 2 cs. vaníliás cukor

- rum (nálam csak aroma)

A tetejére:

- bevonócsoki

- olaj

A tészta hozzávalóit összedolgoztam, általában úgy csinálom, hogy a cukrot, lisztet, szódabikarbónát kakaót összemorzsolom a vajjal és amikor már morzsás állagú, akkor dolgozom össze a tojással. Elosztom – természetesen mérleggel – 4 egyenlő részre és mindegyikből tespsi hátán lapot sütök. Mialatt sült az egyik lap, a következőt nyújtottam megfelelő méretre, apa azon mosolygott minden konyhába kijövetelénél, hogy a nyakam köré volt tekerve a mérőszalag, mint egy nyaklánc:) … hát mérni kellett… tisztára jól állt:)

Másnap a tejet a liszttel összefőztem és kihűtöttem – szokás szerint kicsit megint lekapta, de asszem ez az egyetlen dolog, ami sosem sikerült még, hogy anélkül főzzem össze, hogy ne kapja le valamelyik oldalán. A vaníliás porcukrot a margarinnal kikevertem és hozzáadtam a felfőzött lisztes tejes bigyót és a rummal ízesítettem. A krémmel megtöltöm a lapokat – a biztos 3 felé osztás sikere érdekében szintén a mérleg segítségével.

A csokit összeolvasztom gőz felett az olajjal – 100g csokihoz kb 1-2 evőkanál olaj szükséges és bekenem a sütemény tetejét. Meleg késsel szeletelem másnap, miután visszagyengültek a lapok.

A másik süti, amit már csak szimpla jóindulatból sütöttem, a capuccino szelet. Elvileg nyomtatva az egyik kolleganőmtől kaptam a receptet, de ha megtalálom neten a hivatalos forrást, megjelölöm.

CAPUCCINO SZELET

Hozzávalók:

- 6 tojás

- 6 evőkanál porcukor

- 6 evőkanál liszt

- 2evőkanál kakaó

- 1sűtőpor

- 1dl étolaj

Krém:

- 25 dkg margarin

- 25 dkg porcukor

- 2 csomag tejszín ízű pudingpor

- 5,5 dl tej

- 1 kanál kakaó

- 1 kanál darált kávé

A tésztához a 6 tojássárgáját kikevertem a porcukorral, hozzáadtam az olajat és jöhet bele a sütőporos kakaós liszt, majd a felvert tojásfehérje. Belezuttyantom egy sütőpapírral bélelt tepsibe és tűpróbáig sütöm.

A krémhez felfőzöm a pudingot a tejjel és kihűtöm. Amikor kihűlt, kikeverem a margarint a porcukorral és hozzáadom a pudingot. A felét rákenem a megsült tésztára, majd a másik feléhez hozzáadom a kakaót és a darált kávét, majd rásimítom a fehér krém tetejére. A tetejére pedig csorgatni lehet olvasztott csokit.

Ez egy roppant egyszerű süti, de esküszöm, hogy amit el lehetett rontani rajta, én megtettem:) Nem tudom, hol járt az eszem, de kész voltam. Azt hittem, majdnem kidobom az ablakon az egészet. Amennyire flottul ment minden pénteken, annyira ment rosszul szombaton. Kezdtem azzal, hogy szombaton összekevertem a tészta hozzávalóit és beleöntöttem a sütőpapírral bélelt tepsibe… de kevesellettem. Persze, mert kihagytam a tojásfehérjét… áááááá… nah visszakanalazni, újrasütőpapírozni a tepsit, nagy nehezen megsült. De ahogy kifordítottam meg vissza, hogy a sütőpapírt leszedjem róla, naná h ráragadt a tálca aljára a süti nagy része… azt hittem szívinfarktust kapok. De a krém ezt eltakarta szerencsére… na meg a krém – nem sikerült tartani vasárnap az ütemtervet, így nem állt szépen össze a krém és szelés közben a csokicseppek és vonalkák mentén összecsúszott a süti, mert nem lehetett szépen vágni. A képen márcsak a sütik „sántája” van, mert ugye egy egész tepsinyi sütit kellett kivinni, úgyhogy csak a széle maradt meg. Olyan mérges voltam, hogy ejha… amennyire én azt tudok lenni - mint aki életében először jár a konyhában.

Végülis vasárnap megszületett a végeremény a 98 sütemény között: KRÉMES KATEGÓRIA II. helyezett!!! :)

Borok és bókok...

Szép nap volt a tegnapi. A munkahelyemen van a nőknek – nem meglepő módon nőnapon – nőnap és ezt ellensúlyozva a férfiaknak jár „férfinapként” az ivó nap. Ez tiszta sor, ne csak mi legyünk körbeünnepelve, a férfiaknak is kijár egy ilyen szép nap. Ebből az alkalomból Apa szervezett egy megyei rendezvényt, ami keretein belül két fix program volt: egy borverseny a gazdák által termelt borok között (amelyik látott szőlőt, gumicsizmát és szüretelőt is) és egy borfelismerő verseny egy badacsonyi pincészet segítségével.

Mi az előnye, ha apud szervezi a férfinapot? Hogy nő létedre is ott lehetsz:) Igaz, hogy némileg meló volt, de a fizetség egy rakat bók volt, amit a férfiaktól kaptam. Egyik kedvesebb volt, mint a másik – persze egyik férfi idősebb is, mint a másik, de ez részletkérdés, na meg akadt köztük már majdnem korban hozzám illő is:)

A borverseny része halál komolyan zajlott: három szakmabeli rutinos, egy lelkes borfogyasztó zsűritag és én tartózkodtunk csak a helyiségben. Egy kézzel próbáltam nem rájuk önteni rutintalanul a 20 nevezett borból a mintákat és csak én – meg akinek marha jó szeme volt a zsűriből – tudta, hogy kinek a borát öntöm mingyá' az ölükbe, ami persze szinte semmit sem számított volna - nekik csak nevek. A végeredmény: 2 arany minősítés lett (egy "alomból"), 10 ezüst és 8 bronz minősítés született és mindenki kapott egy elismerő oklevelet, amit szerény személyem tervezett, nekem tetszik:)

A borfelismerő versenyen is én kínáltam az egyre bátrabb férfiaknak a borokat. A Borbély Családi Pincészet borai közreműködésével kóstolhattak egy adott sorrendben olaszrizlinget, rajnai rizlinget, kéknyelűt, gabriella muscat ottonelt, cuvée-t és szürkebarátot, majd ismeretlen sorrendben kínáltam újra ezeket és az előtte az egyik borász által elmondott jellemzés és némi íz- és illatmemória (ha van ilyen) segítségével megtippelni, hogy másodszorra ezek a borok milyen sorrendben tértek vissza. Volt, aki azt mondta, hogy „minél többször megyek arra a borosüveggel a kacsómban, annál szebb vagyok” – na, most ezt vajon bóknak kellene tekintenem???? :) Végeredményképpen önmagukhoz képest tiszta jól tippeltek… persze ki mit vallott be és ki mikor tette fel a kezét… hihi:) De igaz, 4 próbálkozás és annyi pohár bor után kettőt eltalálni tényleg szép teljesítmény, na! :) Ezek után kötetlen beszélgetés egy csomó borosüveg között, de nagyon jól sikerült összességében… szerintem mindenki jól érezte magát és ez a lényeg, továbbá a hiúságomnak is jól esett az a sok kedves pillantás és mosoly… hááá' nálam volt a pia:)

A virgácsaim estére már meglehetősen fájtak és még a piros felső is fent maradt :)…és senki sem kopogtatott az ablakomon… A tegnapi „élmények” felnyitották a szemem, hogy végülis még nincs veszve semmi… B hatályon kívül helyezve egy klábhatározattal… menni fog… mennie kell!

Mivel ivó nap volt így jöjjön egy férfiak számára talán szemet gyönyörködtető, erotikától nem mentes tánc, a bachata: tetszik, majd meglátjátok miért:) Állítólag ehhez a tánchoz két dolog kell: ritmusérzék és nagyobb kerek fenék - két pipa! :) Hát igen, szerintem ők is elvesztették a fonalat 2:45 után a próbákon, mert utána már valahogy nincs annyira összecsiszolódva a koreográfia… :)

Lábfáradás és a csokis muffin

Hogy ez a két dolog hogyan függ össze? Egyértelműen sehogy… és senki ne kombináljon, alapjáraton egymáshoz semmi közük – az egyetlen legkisebb közös többszörös én vagyok. Ma voltam dokinál, visszaírt táppénzről, holnaptól munka. Ezzel fura módon semmi gondom sincs, de tegnap reggel kezdődött mindkét lábamban egy iszonyú feszítő fájdalom, amit nem tudtam hova tenni. A gyógyszereim mellékhatásaként se izom, se semmi ehhez fogható dolog nem volt felsorolva, tehát az kilőve. Hát mire tartom én a főorvosasszony barátnémat és éccsanyámat: „ hááá ez mélyvénás trombózis”. Világbajnokok a „legrosszabbra készüljünk fel és ennél márcsak jobb lehet” dologban, de a doki felállította a diganózist: lábfáradás. Azóta sírva röhögök magamon. Kérdezte, hogy nem erőltettem-e túl mostanában? Ha ezt egy hónapja kérdezte volna, azt mondtam volna, dehogynem: jártam heti kétszer aerobikra, egyszer fallabdázni, egyszer salsázni, meg még a maradék szabadidőmben görkorizni vagy biciklizni. Ez mind ahhoz kellett, hogy levezessem a bennem felgyülemlett feszültséget… de egy hónapja már egyre jobb okaim voltak arra (szinte már magam is elhittem), hogy ez-az elmaradjon, tehát hogy ez a „labicus fajdalomicus” most bukkanjon fel az életemben, nem értem. De mindegy is. Ahhoz képest, hogy nem ér, kaptam egy gélt hogy kenegessem magam és nagy meglepetésemre a kezembe nyomott a doki két levél fehér bogyót, hogy 3x1-et juttassak a szervezetembe és ha nem múlik, fáradjak vissza hozzá.

Frappáns átkötés nélkül jöhet a muffin, merthogy tényleg semmi köze a két témának egymáshoz. Azt tudni kell, hogy szerintem a muffin egy szemét süti. Ki lett kiáltva a „mindenkimegtudjasütni” dolognak, hát én nem tudom, amit én eddig sütöttem, nekem nem ízlett. A kiccsaládom persze megette minden morzsáját, de nekem sosem ízlett. De most akkor is kellett valami, hogy az előző bejegyzés megfogalmazása után helyre álljon a lelki békém: sütnöm kell most azonnal valamit, amihez van minden itthon. Így esett a választás a csodás csokis muffinra. Na, de ez húúúúúúúúú, nagggyon jó választás volt. Omlós (nem, rohadtul nem omlósz), puha, csokis, egyszerű és gyors… A receptet a mindmegette.hu oldaláról lestem le, de leírom ide is:

Csodás csokis muffin (jó hülye név, de ez a „hivatalos” a honlapról – mit tehetnék)

Hozzávalók:

- 15 dkg liszt

- 2 tojás

- 15 dkg vaj

- 15 dkg cukor

- 3 evőkanál barackíz (felénk lekvár :) )

- fél csomag sütőpor

- 2,5 dkg cukrozatlan kakaópor

- 7,5 dkg tört étcsokoládé (nálam ez a spórolós boltból némi csokilapocska)

- pici v nem pici rumaroma (nem volt benne az original receptben, de ártani nem ártott)

A hozzávalókat összekevertem: vaj+cukor, aztán tojás, hozzá mehet a barackíz és rumaroma, ha teszel bele, majd a száraz hozzávalók: liszt, sütőpor, kakaópor és csokidarabkák – a száraz cuccokat előtte összekevertem egy tálban (valójában abba mértem bele őket sorban), hogy a sütőpor viszonylag rendesen elkeveredjen.

A 12-es muffinformát kibéleltem ezekkel a cuki piroskockás papírkákkal (tiszta retro feeling) és 180 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöttem.

Finom és valamennyire meg is nyugodtam… végülis ez volt a cél… és még egy léleksimogató zene: Faber Drive - Second Chance...

"Senki sem felelős a boldogságodért, csak saját magad..."

Egy filmben azt mondták: „jó dolgok történnek, ha jó ember vagy, vagy jól viselkedsz…” nálam akkor valami elcsúszott: vagy nem vagyok jó ember vagy nem viselkedem jól… vagy talán ezek kombinációja ront el mindig mindent? Tudom, hogy lobbanékony természet vagyok és sokszor mikor már kimondtam, ami a szívemet nyomja, későn jövök rá, hogy erős volt és már nem tudok változtatni a dolgokon. De ezek a hibák azokkal szemben fordulnak elő, akiket szeretek. És sajnos megbántom őket feleslegesen… szeretnék megváltozni, de nehéz, főleg ha engem is bántanak.

Nagy hibám, hogy őszinte vagyok mindig, minden helyzetben. Elég nagy esélye van, hogy egy szakács srácnál is ezt rontottam el, hogy teljesen kinyíltam előtte, mert azt éreztem – és olvastam – hogy ő is így érez. Volt négy gyönyörű hónapunk, ami tökéletes volt a helyzet adta lehetőségekhez képest. Amikor együtt voltunk, izzott a levegő köztünk, a szemeiben éreztem a vágyat és az izgalmat, egy olyan férfit láttam benne, aki hozzám való: vidám, kedves, humoros, nem retten meg a társaságtól sem és kiáll értem minden helyzetben, biztonságban éreztem magam vele. Én igyekeztem semmit sem erőltetni, nehogy az legyen, hogy én lököm bele egy-egy kijelentésbe vagy döntésbe, de tervezte a közös életet, kis fiókákkal, gyerekszobával… és én elhittem, mert miért ne tettem volna. Vagy ha akkor azt érezted, vajon mi változott… Tudom, hogy mindenki változik, én sem vagyok ugyanaz az ember, akit megismertél: türelmesebb és megértőbb lettem az együtt töltött idő alatt. Felkészültem mindenre, elfogadtam a nagy távolságot, ami elválasztott minket, de nem gondoltam, hogy a földrajzi távolság időközben a szívedbe is beköltözött. Már bánom, hogy amikor akartál egy első közös fotót, én próbáltam akkor is a földön járni és azt mondtam, hogy hagyjuk meg ezt egy tiszta dolognak, ha már minden rendeződik körülötted. Legalább lenne egy emlékem… Minden ellenére kitartottam a kapcsolatunk mellett és vártam, hogy hazajössz és annyit mondasz: hiányoztál… de nemhogy ezt nem mondtad, hanem konkrétan eszedbe sem jutott, hogy mégis, mi lehet azzal a csajjal, akit eddig „szerettem” … be kellett látnom, hogy ennyit számítottam… nehéz ezt elfogadni, hogy akinek kész lettem volna az életemet szentelni, így megváltozott. Hol van az a férfi, akibe beleszerettem, aki mindig tartotta bennem az erőt, hogy „működni fog, mert akarjuk..” és aki maga mondta, hogy „amit irántad érzek az a Szerelem és a Tisztelet” – én éreztem és komolyan akartam. De ezt más megírta helyettem jobban: „Ha ennyi talán, és semmi tovább, hát jó. De akkor miért is kezdtük el? Mi volt az a jel, hogy most menned kell?” Érett nőnek tartom magam és Te is mindig mondtad, hogy fejben érettebb vagyok a koromnál, mégsem tiszteltél meg azzal, hogy a szemembe mondd, mi változott meg a szívedben. Én elfogadom, ha nem akarsz, de szeretném megérteni, miért. Mindig is azt akartam, hogy neked jó legyen, hogy boldog légy… csak azt hittem, hogy ami neked jó, az nekem is az lesz. De már nem tudom, hogy neked mi a jó. Van egy kapcsolatod, ami nem működik – ritka, hogy úgy viselkedik veled, ahogy egy normális nőtől elvárható, mégis hozzá ragaszkodsz… Egy barátnőm szavaival élve: hozom a standard értéket minden témában… alapjáraton szerethető vagyok és kedves. Kicsit igaz nagyszájú, de anno még azt mondtad, hogy ezt szeretted bennem és megbízol a döntéseimben – de ebben a döntésben mégsem volt szavam. Nagyon úgy éreztem, hogy valaki befolyásolt - aki közel áll hozzád is le akart rólad beszélni - , de ezt persze sosem tudom meg valójában mi történt… Tudtad, mit kaphatsz tőlem: egyszerű ember vagyok, semmi máz: szerettelek tiszta szívből és azt hittem, hogy ez kölcsönös. Azt írtad, hogy én vagyok az a nő, akit 27 éved alatt kerestél… és most ellöktél magadtól. Még hogy tűz-szél… na igen… a legnagyobb baj, hogy a szél (a távolság) a Te tüzedet eloltotta, de az én tüzemet (szerelmemet) fellobbantotta. Így nehéz tovább szeretni…

Mindig megjárom, ha őszinte vagyok bárkivel, ha elmondom, mit érzek. Tisztában voltál vele, mit érzek… mégis engedted, hogy higgyek kettőnkben és megöleltél szombaton… nagyon jó volt és azt hittem, hogy Te is akarod, hogy közel érezd magad hozzám, de a következő héten már látni sem akartál. Ha akkor elmondtad volna, hogy sehogy – se szerelmedként, se a barátodként nem vehetek részt az életedben, miért nem mondtad el nyíltan… Ha megóvni vagy nem megbántani akartál: nem ilyen csaj vagyok, csak rosszabb lett és a telefonban hallottad, mi lett az eredménye. Megspóroltál volna magadnak és nekem is egy hét szenvedést és normálisan, felnőttek módjára elváltunk volna és nem lenne bennem ez a keserűség és annak a fekete hajú csajnak az arca… nem az „unokatesód”, igaz? Szerintem könnyebben feldolgoztam volna, hogy félre kell állnom, ha elmondtad volna, hogy már nem értem dobog a szíved. Egyfolytában keresem a hibát, hogy hol rontottam el, de minden e-mailed még a szoros kötődés meglétéről tanúskodott…

Egy nagyon fontosat megtudtam ebből a történetből: mennyi igazi barátom van, akik mellettem álltak az egész nehéz időszakban. Csak irigyellek, hogy annyi igaz barátod van, hogy eggyel több már nem fér bele az életedbe – nagyon sajnálom, hogy nem maradtunk meg ezen a szinten akkor novemberben és kár volt engedtem az érzelmeimnek… Még az is jobb lenne, mint ez most… én próbáltam helyrehozni, de Te már nem engedted…

„A keserű nélkül az édes sem annyira édes”… talán ezért volt az az érzés ennyire szép és vágykeltő. Volt benne bőven keserű is, de mégis édes volt, mint a méz, talán túlságosan is. A Quimby is énekli: „Szeretet nélkül minden ház üres, minden városka lakatlan…” … és minden jó és szép ellenére, amit átéltünk az üres és rideg házat választottad anélkül, hogy megérezhetted volna, milyen egy meleg, szeretetteljes otthon… sajnálom, hogy esélyt sem kaptam a boldogságra. Hát most egy dolgot tehetek: a szépet megőrizni és elfelejteni milyen közös jövőnk lehetett volna és egyszerűen kitépni a szívemből az irántad lángoló érzést... Talán a legjobban ez az Aerosmith szám írja le, amit érzek… „I was cryin’ when I met you; Now I’m tryin’ to forget you…”

Abban reménykedtem, hogy amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan gyorsan múlik majd, de ez már biztos nem így lesz. Ahhoz, hogy feléledjen bennem újra a vágy egy férfi után, elég volt egy nap… de ez a fájó érzés már kínoz egy jó ideje értelmetlenül. Folyamatosan azzal a fájdalmas várakozással élek, hogy rájön, hogy egy klassz csaj vagyok és jelentkezik... de hiába várok, tudom. Szerettem volna mellette a lepkéből pillangóvá válni, kinyílni és megmutatni neki, hogy mi a boldogság. És az iszonyú az egészben, hogy mindezek ellenére azóta is a szívemben van… De mindez nem kell neki, csak a fájdalom és a szenvedés… ő tudja, de azt érzem, hogy nem leszek már soha olyan nyitott ember, aki a boldogságot csak úgy beengedi az életébe alapos motozás nélkül…

Így utoljára még valami… „I don’t believe you, when you say you don’t need me anymore […] Just don’t stand there and watch me fall…”

Sajnálom, de ki kellett írnom magamból…

Felhívás süti sütésre

Már három éve minden pünkösd vasárnapján megrendezésre kerül Hegymagason a Sütisütő verseny. Természetesen ott a helyem, idén is nevezek egy sütivel, ha van kedvetek, nevezzetek Ti is. További infot a www.sutisuto.extra.hu holnapon találtok. Csak kóstolni is lehet a sütiket, de ha nem lesz elég jelentkező, nem lesz elég kóstolnivaló :)

Ajándék

KCs hazaérkezett, de sajnos a lelki üdvöm érdekében nem tudott közben járni, mert a Pápa éppen elment zarándokútra… hát ilyet?!… Nem megy valaki mostanában Rómába??:) Na, de mindegy… viszont kaptam igazi olasz durumpásztát:) Fettuccine - tök jó… :) Majd készítünk belőle jó magyar túrós csuszát, hihi…:) Neeeeeeeeem… megadjuk majd a módját és úgy érzem, hogy a jövő héten erre sor is kerül.

Ebben a betegségben három dolgot bánok legjobban. Az egyik, hogy nem ehettem chipset, pedig már jópár napja kívántam, de mindig megálltam és a hétvégi bűnözésként iktattam be a programba, a másik szintén ilyesmi (még jó, hogy nem szeretem a pocimat, nem?), elmaradt a zöldbabfőzelék főzés. Pedig azt is úgy megettem volna már, de a harmadik a legszomorúbb. Nem mentem táncra pénteken. Jó, persze alapvetően mozogni sem volt kedvem, nemhogy még ott pörögni, forogni. Erről talán itt még nem is meséltem. Keszthelyre járok salsázni, ez az egyik hobbim. Sok dolog van, amit szeretek, elég mozgékony vagyok, de az egyik ezek közül, amit a legjobban imádok: salsázni. Ha nem lenne az életem része, biztos sokkal keserűbb lennék. Ez több okból is igaz lenne, mert az itthoni csoportnak köszönhetek két kedves emberkét, akiket mára a barátaimnak mondhatok, mert a tánccal együtt végigcsinálták velem (ilyenkor tudtam meg, mennyi barátom van valójában, köszönöm) és így voltam képes túlélni a mögöttem lévő nehéz időszakot. A tánc csak jót hoz... mosolyt csal az arcodra és vidámságot visz a szívedbe. Nagyon szeretem és bár nem egy olcsó mulatság, mégis úgy érzem, hogy ezért hajlandó vagyok ennyit áldozni. Általában a férfiak elég negatívan állnak ehhez hozzá, de remélem, hogy aki majd megtalál magának, nem féltékenykedni fog, hanem büszke lesz rám… remélem… Ennek örömére: Marc Anthony - Valio la pena... lássam, ahogy jár a lábatok :)

Tiramisu

Mint már említettem, apának tiramisu ehetnékje volt, hát legyen. Bár én nem ehetek belőle, de szívesen álltam neki, főleg hogy összességében talán egy fél óra az egész. Én elég nagy rumlival csinálom – fogalmam sincs hogyan – de akkor is, romeltakarítással együtt is max 40 perc az elkészítés, néhány óra hűtés és utána töredéke időbe telik az elpusztítás.

Hozzávalók:

- 250g mascarpone

- 3 tojás

- 2+1 evőkanál cukor

- 2dl hideg, erős feketekávé és 2dl tej

- 1cs. vaníliás cukor

- babapiskóta

- 3ek.rum (vagy pálinka+aroma)

- kakaópor

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat 2 evőkanál cukorral és a vaníliás cukorral elkeverjük, bele a mascarpone és a rum vagy annak bármelyik variációja és habos krémmé keverjük. A fehérjét felverjük külön 1 evőkanál cukorral. A kettőt egy bödönbe összekeverjük óvatos mozdulatokkal, hogy a fehérjét ne törjük össze.

Szerzünk valami tálat (én egy téglalap alakú jénaiba szoktam készíteni) és elkezdjük rétegezni: babapiskóta – krém – kakaópor – babapiskóta – krém – kakaópor… nekem ennyire szokott jutni a hozzávalókból ekkora alapterületre. Tehát a babapiskótákat belehempergetjük a tejeskávéba, kirakjuk a tál alját vele, rá a krém és cukrozott nyuszis kakaóport szitálok rá. Még egy ilyen kör és mehet a hűtőbe. Érdemes eléülni, hogy mindenki kibírja a nélkülözendő időszakot, de megéri várni…

Nem tudtam fotót csinálni – nem mintha optimális esetben tudnék normálisat - de én ma nem ehetek, így nem is szóltak, hogy nekiestek… Ellenben készítettem képet az új telomról... mert az előző meghalt sajnos és mikor közölték, hogy mennyiért lehet javítani ... "van valami készüléketek akcióban????" :) Azóta ő az életem része...

Azért álltam neki sütni, hogy eltereljem a gondolataim… főleg erről a gáz állapotról, pedig még az idő is rátett egy lapáttal a rossz kedvemre, de aztán jött a süti alkotás közben, aminek nagyon nem kellett volna… a kívánságműsorban kérték azt a Somló Tamás számot, amit még B az utolsó szép együtt töltött este-éj után dúdolt nekem búcsúzkodás közben, amikor a kocsiban szólt a rádióból… szép volt…

„Néha rámtalál a félelem,

Velem vagy még, vagy csak képzelem…

[...]

Gondolsz-e rám, amikor nem mellettem alszol el

Gondolsz-e rám, amikor magányom nem érdekel.

Gondolsz-e rám, amikor messze jársz már,

S valaki másra vársz talán,

Akkor is, gondolsz-e majd rám...”

Na, erre nagyon nem volt szükségem...