Holnap elmegy...

Na, ezt a számot kell az mp3 lejátszómról száműzni... :( Volt ma léleksimogató vásárlás, de arról inkább holnap, ma még ehhez sincs kedvem :(

Pá

Chili con carne… vagy valami ilyesmi és egy kis rock!

Igazából fogalmam sincs, hogy ez az-e, de szerintem igen. Nem vagyok jártas a ételek hiperszuper neveiben, de a lényeg, hogy valami chilis bab kezdeményeződést alkottam ma. Tomi kolléga sűrűn csinál a családnak otthon és ezt be is jelenti, hogy mindenki az után ácsingózzon... Ezen a ponton határozom el én is mindig, hogy akkor na a hétvégén én is megcsinálom itthon, de aztán valahogy mindig elmaradt… egészen eddig! Már egy éve megvettem hozzá a főbb alkatrészt, ami az ízét adja, de csak most lett felhasználva. Bevallom, hogy az egyik legegyszerűbb elkészítési módját választottam, de nekem – és nagy meglepődésemre a bátyámnak is – tökéletesen megfelelt. A chilis bab azért merész erre az ételre nézve, mert semmi sincs benne, ami csípős lenne (nemhogy erős), mert én személy szerint képtelen vagyok megenni, így ez ilyen gyerek kiadásban készült Nálunk.

Nekem most itthon a hűtőben egy kb 30 dekás darált sertéslapocka-csomagom volt, így ehhez a mennyiséghez igazítottam a hozzávalókat. Nekem...hmm... a hűtő sem az enyém, hanem anyáé, de a benne lévő dolgok tulajdonjoga még nem teljesen tisztázott :) Tehát maradjuk annyiban, hogy van hús :) Egy közepes fej hagymát felvágtam kézzel!!!! – mert az áramszolgáltató kedves munkatársai éppen nálunk mókszoltak, így az aprító gépezetünk elfelejtve, mindent a gáz, egy kés és én oldottunk meg - remek együttműködéssel:) tehát a hagymát üvegesre pároltam egy kis olajon, majd hozzáreszeltem egy nagyobb gerezd fokhagymát. Erre rádobtam a darált husit és fehéredésig pirítottam. Amikor elérte ezt a számomra nem túl szimpi állapotát, egy pici vizet alálöttyintettem és egy fél marha húsleveskockát dobtam közé és így pároltam egy 5 percig fedő alatt. Ezután fogtam vörösbabot és kukoricát mexicoi mártásban tartalmazó konzervet (azt a márkájút, ahol énekelnek a zöldségek) és hozzázuttyantottam, egy nyomás ketchup kíséretében és mivel én kukoricamániás vagyok, dúsítottam még egy kevés márkátlanabb morzsolt kukoricával. Fedő alatt még egy jó negyed óráig kóstolgatás mellett puhulásig főztem. Finom lett, pedig sosem csináltam ilyet, de szerintem nem utoljára :)

A következő zenéhez szeretnék elmondani valamit. Bár ő még nem tudja, mert sosem említettem neki, de Ginus volt az első ember, aki hatott a zenei ízlésemre. Miatta imádom a mai napig többek között a System of a Down-t, a Linkin Parkot, a HIM-et és volt egy szám, amit Nála hallottam először (az otthoni saját kis szobájában, de nemsokára elkel a lány :) ). Ez nem tegnap volt igaz, de azóta megtaláltam és még mindig imádom: Godsmack – I stand alone!

Elmaradt a zumba

Viki hívott kora délután, úgy 2 fele, hogy olvastam-e az face-en, hogy közel 1,5 hétnyi kihagyás után ma, sőt hétfőn sem lesz zumba. Hát én totál kiakadtam… Nem állítom, hogy rettentően lelkesen mentem volna órára, de mégis projekt van meg csajokkal beszélni, tali meg ehhez hasonlók, tehát azért jelen volt a kedvem kis csírája, amit ezzel meg is ölt zumbajani és zumbaadri. Ugye ez most a ballagás miatt van, hétfőn az érettségi miatt.. szerintem pénteken pont ugyanerre a sorsra jutunk. Ennek következtében már több mint 3 hete elmarad az óra. Ez eleve bosszantó, mert ezt legalább szeretjük, csak - bár nem Jani tehet róla -, de ez a hozzáállás az, amivel az én minimális lelkesedésem totál 0-ra tud redukálódni. Aztán nem beszélve arról, hogy múltkori alkalmakkor a csajszik megvették a 16 alkalmas bérletet, de ezzel a sűrűséggel marhára nem fog lefogyni nekik… és még nem beszéltünk arról, hogy mivel ez egy iskola tornaterme, gondolom nyáron ez nem is lesz… még 2 hónap szünet. Hát ennek az egésznek nagyon nem örülök. Ha a fejbenzumbázástól lehetne fogyni, én már olyan szálkás lennék, hogy ejha, mert ráadásul annyira szeretem ezeket a zenéket, hogy az mp3 lejátszómon simán rajta vannak és mosolyra görbül a szám, ha meghallom a zumbazenék elejét és fejben le is járom a mozdulatokat… ebből látszik, hogy szeretem csinálni, de természetesen ennek is vannak rajtunk kívülálló akadályai… hmm… utálom az ilyet, pontosabban mérges és szomorú vagyok az egész miatt! :( Na, de hátha ez is megoldódik, addig hangulatfokozónak és lelkesedésnövelőnek hallgassunk zumbazenét :) Nyilván elsőre csak nekünk tetszik, de hátha másnak is lesz kedve hozzá, hogy kipróbálja a zumbit.

Nem meséltem még, de volt szerencsém egy másik fajta zumba órához Veszprémben. Dóri kolléganő megkért, hogy egyszer menjek el vele, nem akar először egyedül elmenni - hát én nagy lelkesedéssel mentem az órára, de alig vártam, hogy vége legyen. Az a fajta zumba, ami inkább táncos, reggaetonos, rettentően magadat tekergetős stílusú volt, amitől frászt kapok, ja és a zenék sem tetszettek, így kimondhatom, hogy próbáltam mást és Janiék simán vezetnek eddig, de még egy csapatra kíváncsiak vagyunk, jövő héten őket teszteljük a megyeszékhelyen szerdán... :)

Mivel nem tudtam választani, így kettő zenét linkelek (egy pörgősebbet és egy levezető lassabbat) és fejben rázom ezerrel :):):) ssssssssssh... ;)

Chayanne - Salomé (nyilván ez a pörgősebb) :)

Alexis & Fido - 5 Letras

Szakító macskák - Ez mekkora :):):):)

Szerintem nagyon állat... pihent ááááh. 1.17-nél "Süket vagy? vagy csak hülye?" :) Nekem bejön, tetszik, lájk :)

Mérlegeltem...

Megvettem az előző posztban nagyban emlegetett digitális személymérleget – ugyanis kiderült, hogy ez a szép neve. Elindultam ugye úgy, hogy nekem valami vad színű kell és szép is lesz – már amennyire egy mérleg szép tud lenni. Hát mégsem lett színes, mert azok 1500 Ft-tal többe kerülnek, mint az a társuk, ami aztán az én szobámban kötött ki: ő!

Ugyanilyen fekete, ugyanilyen békakirály van rajta… és nagyon csípem. Úgy gondoltam, hogy a színe nem ér meg nekem annyival több pénzt, attól függetlenül, hogy az egészségpénztáram úgy gondolta, hogy ennyivel hozzájárul a diétám sikerességéhez, így számlát is kértem róla – küldöm is fel a pénztárnak kifizetésre. Mondtam az eladó srácnak, hogy olyat adjon, ami vagy nem hazudik, vagy ha mégis erre vetemedne, legalább jó fele hazudjon. :) Kolleganők szerint érdemes lenne megcsókolni a királyt, hátha herceg lesz belőle, de mondtam, hogy én átadom e remek lehetőséget nekik, lehet csókolgatni, miután ráálltak. Hát ma reggel én is rávettem magam a méretkezésre:ráálltam, hogy megnézzem, mégis mennyire mond igazat a tükröződő felületű mérleg. A digitális kijelző ezeket a számokat mutatta: 68,3 kg. Nem mondom, hogy nem jó a szám, mert bár a retro mérlegünk 66 kg-ot mutatott eddig, de a családban mindenki tudta, hogy csal 2-t mínuszban, de valahogy mindannyiunk lelkének jól esett kevesebbet látni. De lehet, hogy pont ezért ment ez a lazulás úgy, ahogy eddig, de ennek VÉGE! :) Tehát a kezdő súlyom 68,3 kg, ennél már csak lefelé mehetek. Ma lesz végre 1,5 hét kihagyás után zumba zumbajanival és elvileg táncolni is megyek ma, sőt a jövő hétre rendeltem update 1 kaját… reggelit hozok reggel valami értelmeset, aztán ebéd az elvileg diétás update cucc lesz és vacsit meg valahogy csak kibeckelem valami kevéssel… ez a terv: mozgás és diétás étkezés… Meglátjuk mi lesz… :)

Kép innen.

Szobamérlegvadászat

Nagy elkeseredés van jelenleg a Topmodell projekt házatáján… semmi, de semmi sem látszik – sőőőt, a nagy kitartásom ellenére egy deka nem sok, sem hiányzik rólam. Az egyik hétvégén már nagy boldogan újságoltam Ginusnak, hogy 2 kg ment le, de aztán az most meg sem látszik a mérlegen. Ami mondjuk nem biztos, hogy annyira meglepő, mert nekünk még az a régi manuális mérlegünk van otthon. Még anno az albérletbe vettünk az akkori „lakótársammal” egy digitálist, de a szétköltözésünkkor otthagytam neki… igazából annyira nem nagy összeg, hogy egy későbbi beruházás során ez ne férjen bele… ééés eljött az idő, hogy vegyek egyet.

Eléggé felhúzott az, hogy egyáltalán nem látom az eredményét az önsanyargatásnak, hiszen a nagy húsvéti bekajálás sem volt rám jellemző: a húsvéti sonkát csak paradicsommal és főtt tojással ettem, az ebédeknél a húsok mellé vagy fejes salátát ettem vagy savanyúságot… tehát abszolút büszke voltam magamra, de ez tegnapra/mára már bosszúsággá és szomorúsággá alakult, amiből erőt merítve, ma megint nagy erőkkel diétázom. :)

Nagyjából a hétvégi sikertelenségemnek tudható be az elhatározás, mert úgy döntöttem, hogy a kis mozgást (remélhetőleg fogyást) is szeretném látni a kijelzőn, ami a mostani retro mérlegünkkel kivitelezhetetlen. Nem szabad elkeseredni (mondom én, aki megbosszulva a visszagyarapodást, tegnap délben a McD-ban kötöttem ki Retroburger menüt!!! enni…), de a későbbiekre nézve: a kis eredmény is eredmény alapon, kell nekem olyan szobamérleg. És mivel múltkor láttam az egyik elektronikai áruházban több vadállat mintájút meg színűt, ma szerzek olyat az életem árán is… :) Úgyhogy ma mérlegvadászat van! :)

Ja meg tegnap egy említésre méltó dolog történt: kaptam a mailemre egy meghívót a randik.hu-ra! Basszus… ennyire szarul nézhetek ki vagy ennyire kétségbeesettnek tűnök, hogy egy titkos, nevét nem felvállaló – vagyis a honlap regisztráció után sem adja ki – emberke megtisztelt ezzel a meghívással… hurrrrrrá!!! :( Mi jöhet még???? Ja és a kocsi ügyben sem döntöttem még… :(

Fekete vagy piros...!?!?!?

Fú, hát nagy dilemmában vagyok…

Ugye 2010 júniusában megvettem a KisPirost… nagyon örültem neki, de a színe egy masszív 3 hónapos vívódás utáni kompromisszum eredménye lett. Azt tudni kell, hogy az én álmaim autója fekete… ha a márka nem is nagyon számít, de a színe mindenképpen hiszti tárgyát képezte már akkor is. De mivel az Ibizából nem tudom, hogy nem gyártanak feketét vagy ennyire nagyon nem preferálták az akkori vevők ezt a színt, de egyáltalán nem futkoz belőle sok: ezért sok-sok hosszú estén át tartó keresgélés után, lemondtam a fekete színről és maradt a tűzpiros – egy héten belül meg is volt az áldozat és két hét után tulajdonomban volt a hőn áhított kocsi, azt simán találtam.

Az egyik kolléganőmnek a garázsában egymagára van 3 különböző típusú, jobbnál jobb autó… és az egyik egy fekete ibiza, ami eladósorba került… hát ez aztán egy nagy hangya lett a fejemben – én még mindig a fekete Ibiza után ácsingózom és tudom, hogy az övé egy totál megkímélt, kevés km-t futott kis járgány… - kérdésem: mi legyen most?! Szeretném azt az autót, de közben megszerettem az enyémet – de közben meg mégiscsak az álmaim autója és nem egy lutrit vennék és olyan lenne, amire mindig is vágytam. Rengeteg érv szól mellette… de egy ellene: vajon mennyiért menne el az enyém. Bevallom töredelmesen, hogy annyira nem akarom azt a színt, hogy deficitesen jöjjek ki belőle…de mégis akarom!!! Na, ezen igazodjon ki valaki… Ha egy az egyben meg tudnám oldani a dolgot, az jó lenne… de mégis… na a másik, hogy a felniket megtartanám, mert a KisPiros alufelnis, a fekete viszont nem, de hogy hirdessem meg úgy, hogy ott a szép alufelni, de felejtsd el, mert az az enyém marad… viszont kicserélni nem akarom, mert ha az enyém nem megy el jó áron, nem veszem meg az övét… ő türelmes…vagyis lusta szerencsére, hogy meghirdesse – már egy ideje mondja, hogy eladja, de még nem jutott el odáig, hogy meg is lépje a dolgot. Amikor felvázoltam neki a dolgokat, nagyon készséges volt, hogy akkor azt nem hirdeti meg, de most mi legyen?????????? Segítsetek…!!!!

Fájt...

Hú, hát ez a mai nap… jajj… nekem olyan görcseim voltak hajnaltól fogva, hogy majd megpusztultam. Nem vagyok egy nagy melóból hazafutkozós, de ezt ma nem tudtam nem megtenni és fogalmazhatunk úgy, hogy nem bántam meg. Suliban már megjátszottam azt, hogy fájt a hasam és hazamentem ezzel az „indokkal” és fél órával később már ugráltam, mert semmi bajom nem volt. Hát ez ma nem így ment. Kora reggel kezdődött a dolog … akkor vettem be két NO-SPA-t. Bementem a munkahelyre, K egy kisebb kerülőt bevállalva elkísért reggel és ott ettem még pár falatot és újra két gyógyszer, most Buscopan volt a táskámban, de semmi hatás… sőt jött rám egy enyhe hasmenéses jellegű valami, ami bent munkahelyen nem egy nyerő szituáció… hát így döntöttem az alhasi fájdalmaimra tekintettel, hogy irány haza – egy nap szabi. Hazaértem és lefeküdtem aludni, mert a napi megengedett max 6 gyógyszert nem akartam 3 óra leforgása alatt bevenni… 4 már így is kavargott a gyomromban – és aludtam közel 3,5 órát. Nem fáradt voltam, csak fájt és fáztam és minden bajom volt. Amikor felkeltem, addigra anya sütött egy csirkecombot, annak megettem a botos részét és bevettem az uccsó adag gyógyszert. Nem mondom, hogy már ugrálok, de már a fájdalmaim nem elviselhetetlenek magamnak, de az hogy elmúlt volna, merészség lenne állítani. Na meg a másik, hogy a nagynéném mikor akarja apát meglátogatni??? Ma… hát persze… mindenre vágyik ilyenkor az ember, csak vendégre nem. Okés, hogy nem miattam jön, de mégis…

Amit még sajnálok, hogy ma akartam menni fallabdázni kolléganőkkel, így ez elmaradt. De a jó hír, hogy holnap megyek K-val… ha törik, ha szakad. Bár általában nálam ezek a görcsök nem tartanak egy napnál tovább – bár ennyire sem szokott fájni… remélem nem a testem tiltakozik valami ellen és ez egy sima egyszeri alkalom… így lesz és kész! Mondja anya, hogy menjek el dokihoz… no de mit mondjak? Nagyon görcsölök??? „Vegyen be görcsoldót…” ennyi lesz a válasz és még le is égetem magam, hogy 25 évesen ezért futkozok hozzá…

Ma délután, hogy csináltam magamnak egy nem fájdalommentes szabadnapot, próbáltam a blog sablonját, színét megváltoztatni, mert ez nem engem tükröz… rózsaszín meg ciklámen meg ilyenek, de hát ez nem egyszerű… de még dolgozom rajta :) Elképzelés van, de türelem nincs a megvalósításhoz… :)

Főzőpárbaj

A kis blogszünetben volt egy nagyon fontos, szinte vérre menő esemény: a zöldbabfőzelék-párbaj…

Az egész eredete még nyárra nyúlik vissza, amikor sétálgatva a városban felhívtam Viki barátnőmet és csacsogás közben egy házból sült krumpli illat kúszott ki, és mondtam, hogy milyen jó is az. Hát éppen ő is azt sütött és zöldbabfőzeléket főz mellette. Hú, hát én azt imádom és mondta, hogy menjek fel, meghív egy tányér zöldbabfőzire. Ejj, de épppen nem értem rá (bocccsi… :) ) ugyanis rákérdeztem, hogy mégis hogy készíti ő… hát nem sokra emlékszem, de a lényege az volt, hogy a kettőnk receptje között két összetevő volt a szűk keresztmetszet: a só és a zöldbab :) Ennyi… ja és volt közte ecet, amin aztán meg végképp megrökönyödtem! :) És hát közölte, hogy az milyen isteni én meg rákontráztam, hogy miről beszél, az enyém mennyei… nos, hát így lett elkerülhetetlen, hogy párbajra hívjuk egymást… húztuk, halasztottuk és vártunk egy zöldbab-akcióra a boltokban, amíg meg nem egyeztünk a 2011. február 11-i dátumban… ez egy pénteki nap volt és rohantam haza főzni – hát én olyan izgatott voltam, hogy jajj. Persze borítékolva volt az eredmény: nekem az ecetes, petrezselymes változat, hogy nem fog ízleni, az szinte 100%, de az esélyt megadjuk, hogy az ő családja végre egyen egy jó főzeléket.

Hát hazaértem és nekiláttam nagy erőkkel. Közben természetesen msn kapcsolatban voltunk folyamatosan… hát nem volt semmi délután.

Az én zöldbabfőzelékem így készül:

A zöldbabot felteszem sós, vegetás vízben főni úgy, hogy teljesen ellepje és izgatottan várom, hogy forrjon fel. Megszórom egy kis majorannával (szerintem ez elhagyható, de egy csipet nem árt neki). Puhulásig nem molesztálom a zöldségeket, majd ha elértük a puha fázist, berántjuk a főzeléket: egy kis serpenyőben hevítünk olajat és egy evőkanál lisztet rakunk bele. Amikor már zsemleszínű, teszünk hozzá 1 kiskanál pirospaprikát és felengedjük a főzelék saját levéből, majd zutty bele a lábosba. Jól elkeverjük és várjuk, hogy elkezdjen a rántás dolgozni – kicsit sűrűsödjön. Közben összekeverjük a tejfölt liszttel, amit a múltkor említett hőkiegyenlítés után szintén beleöntünk a főzelékbe. Reményeink szerint nem lesz csomós, majd kis kóstolás, esetleges sózás-ízesítés és a megfelelő állag elérése után lekapcsolhatjuk a gázt alatta és már csak enni kell – jelen esetben dobozolni és rohanni a barátnőnkhöz a „fegyverünkkel”.

Odaérve a látvány a következő volt: a lábos mellett egy nagy pohár tejföl és egy üveg ecet… gyáááááááááá… mit keres a közelében egyáltalán az ecet… és a kérdés: tejföl mehet bele??? Hát Viki édespicicuncibogaram… a főzi mit ér tejföl nélkül???:):) No gyorsan belekeverte… hát induljon a dolog: elővett két tányérat, nem túl nagyokat, merthogy úgysem eszünk egymáséból sokat – minek pazaroljunk. Hát én kaptam az övéből egy pici, cukimasnis tányérjába – minek több? Nem valószínű, hogy ízleni fog, de ne írjuk le előre :) Én mertem egy zöldbe merészen az enyémből, hát kinek ne ízlene az én isteni főzelékem??? :)

Én magabiztosan álltam neki klábbárkánállal falatozni – gyakorlatilag vezényszóra. Háááát… hogy is fogalmazzak. Savanyú volt és nem ízlett. A Viki éppen így volt az enyémmel: nem volt savanyú, neki sem ízlett az enyém. 3 kiskanál után egymásra néztünk és elhangzott a következő mondat: „visszacseréljük???” :) Vissza hát… :)

A végeredménye a dolgoknak az lett, hogy nem ízlett egyikünknek a másiké… mindenki marad a saját jól bevált, anyától megtanult receptnél és gyakorlatilag felmentem a barátnőmhöz a saját zöldbabfőzelékemet megenni :) hihi :) Mondtuk, hogy a Honi hiányzott csak mert én köpködtem a Vikiét, ő az enyémet, a Honi meg minkettőnkét leszólta volna, mert nem szereti a zöldbabot :) Így lett volna a teljes és igazi… :)

Végülis még pár napig szekáltam a Vikit, hogy hogy meri a családjának azt a zöldbabfőzeléket az asztalra rakni, ami már előző nap is romlott, savanyú volt - hihi:):)

Persze az egész lényege az volt, hogy máshogy főztük és hátha ízlik – hát ez nem jött össze, de már hárman Honi közreműködésével kiegészülve tartunk több ilyet: előirányzott a csirkepörkölt nokedlivel, a krumplis tészta és a zöldborsófőzelék… izgatottan várom a versenyeket. :)

Vendégposztként az elkövetkezőkben felrakom Viki receptjét, ha megengedi és leírja, hogy is alkotta meg a pályaművét :)