Honinak nyakkendőkötéshez mankó :)

Pénteki zumbára egy dologért mindenképpen érdemes volt elmennem: megkötöttem Honi férjének a nyakkendőjét. Másra úgysem voltam teljes mértékben képes. Én anno apától tanultam meg nyakkendőt kötni. Nem mondom, hogy profi vagyok benne, mert én évente egyet kötök meg kb, de csodálkoztam is, hogy elsőre ment. Bár nem sikerült szépen szerintem, de a célnak megfelelt. Azt az egyet nem tudtam, hogy honnan indítjuk, de mára már ezt is tudom: bal oldalon kell a vastagabbik felének lógnia. A művelethez egy kis segítség, így nem kell telefonban navigálnom a kezét ha legközelebb mosás után meg szeretnék kötni azt a gyönyörű vállalati emblémázott nyakkendőt:)

 

Kókuszos keksztekercs

Kókusz vagy keksztekercs... vagy ahogy Viki fogalmazott nagyon helyesen: kókiteki... ezt alkottam a tegnapi nap. A "sportsérülésem" miatt - hmmm, nagyon vagány, hogy vééégre ilyenem is van :) - rögtönzött szobafogságra vagyok ítélve... valóban csak akkor megyek le a 3. emeletről, ha már életek múlnak rajta. Tegnap egy ilyen esettel álltam szembe: anyának kellett alkotnom süteményt, csak hát konkrétan semmi sem volt hozzá itthon és ha más nem, ez valóban vészhelyzet. 

Általában ha kitalálom, hogy süthetnékem van, akkor nem kérek "engedélyt" anya konyhájának használatához, hanem nemes egyszerűséggel nekiesek a műveleteknek és amikor Éccsanya hazaesik a munkából - általában este fél 11kor, akkor szembesül a végeredménnyel és nagy örömmel esik neki lemeózni alkotásaimat. Pénteken viszont nagy bánkódva jött haza és szomorúan tapasztalta, hogy nincs keksztekercs a hűtőben... merthogy nekem mint egyetlen lány gyermeke éreznem kellett volna, hogy ő egész nap arra gondolt, hogy mire hazajön, egy rakat kókusztekercs várja majd otthon. De nem baj!!! csináljak neki szombaton :) Szerencsére megbocsátotta, hogy a telepátiás hullámait nem fogtam be pénteken, kárpótlásul összedobtam neki szombaton. 

A sütés nélküli édességek előnye elvileg, hogy gyorsan elkészülnek - persze, ha adott hozzá minden feltétel: az összes hozzávaló és az odafigyelő, éber cukrász térben és időben együtt helyezkednek el:). Milyen jó is lett volna... :) Kezdtem azzal, hogy pénteken kerestem recepteket a neten, hogy mit is csináljak másnap - még éjfélkor is kutakodtam, mire találtam egy nagyon szimpatikusat. Kiírtam a teljes adag receptet, mire találtam egy másikat, amiben baracklekvár is volt meg kávé... tiszta jól hangzott, így kitaláltam, hogy akkor legyen fele-fele adag... a II. számú versenyző receptjét már fele adaggal jegyzeteltem le és nagy betűkkel odaírtam az elsőhöz, hogy "FÉL ADAG!!!". Éééreztem én, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű menet :). 

Reggel felkeltem és tudatosult, hogy darált keksz egy szem sincs a lakásban, ami nélkül talán nem sokra megyek a témában, sőt fogalmam sincs, hogy hol van a kókuszreszelék - már ha van egyáltalán -, így a vészhelyzetet felismervén felöltöztem és elmentem boltba vásárolni. Egy fél óra lefelé a lépcső... egy fél felfelé... meg még egy fél a boltban kavargás... egész gyorsan hazaértem :) Nekiestem: elővettem két bödönt és nekiálltam a szárazanyagokat kiméregetni és mikor tenném a rumaromát a pálinkába... hát nincs... van két üvegcse vanília aroma meg egy mandula (de minek????) de mintha az egyik sem rum lenne és így nem sokra megyek velük... na, gyors telefonálás apának fél 12kor!, hogy ha jön hazafelé a hegyről menjen be boltba rumaromáért. A második boltot kellett megjárnia, mire talált olyat ami nekem is megfelelt (mert minek vegyem meg a Lidlben az összecsomagolt aromákat 600ért, mikor nekem csak a negyede kell - citrom ugyan nem - úgyhogy átküldtem egy másik boltba). Nem mondom, hogy örült nekem és a remek ötleteimnek és még válogatok is :), így fél 1kor már neki is tudtam állni a műveleteknek. Ugye a tálba ki voltak mérve a fél-fél adag száraz anyagok... erre melcsi mit csinál???? Naná, hogy beleborítja az I. számú versenyző tekercs egész adagos tejét... hurrá!!!! Két választásom van: vagy megy az egész a kukába, mert ez az életben nem lesz szilárd cucc vagy belemérem a szárazakból is az elmaradt fél adagot... természetesen a második verzió maradt meg, mert nem dobálunk ki semmit, ha nem muszáj. 

Végeredmény az lett, hogy én akartam két kis rúd kókusztekercset és sikerült csinálnom 4et... 

Merthogy a II. számú versenyző fél adagja megfelelt az I. számú versenyző egészének mennyiségben - anyának keksztekercsmérgezése lesz :) Ja és még akkor nem lehetett tudni, hogy egyáltalán ehetők-e :) Mert ugye a legjobb az lenne, hogy van egy rakat tekercsünk, ami még rossz is :) Max lefagyasztjuk... gondoltam én kis naív. :) Jelentem, nem kell fagyasztani, de kimondható: a II. számú versenyző győzött... nem mintha a másik nem fogyna :) És felhívnám a figyelmet a bal alsó rúd "gyönyörű" feltekerési technikájára... csoda lett volna, ha sikerül :) kicsit gyors voltam és heves, így összegyűrődött belül a tekerés :)

Ezek után jöjjenek a szóban forgó receptek:

II. számú - nyertes - versenyző: (a recept innen) és ez a bő fél adag, a képen a felső kettő

• 25 dkg darált keksz
• 7,5 dkg margarin
• 6,5 dkg porcukor
• 2,5 dkg kókuszreszelék
• 3 ek kakaópor
• 0,5 dl kávé
• 0,5 dl rum - esetemben, mivel nincs ilyenünk én pálinkában elkevert rumaromát teszek mindenbe
• 3 ek házi baracklekvár
• tej az összeállításhoz

Ezeket összegyúrjuk a tejet óvatosan adagolva, nehogy túl lágy legyen. A hűtőbe betesszük pihenni egy fóliában.

Krém hozzávalói:

• 2 púpos ek liszt
• 1 dl tej
• 1 csomag vaníliás cukor
• 12,5 dkg margarin
• 5 dkg kókuszreszelék
• 7,5 dkg porcukor

A lisztet, tejet és cukrot csomómentesre elkeverjük és felfőzzük, majd hagyjuk kihűlni. A margarint kikeverjük a porcukorral és hozzáadjuk a főzött krémünket és a kókuszreszeléket. 

A tésztát kinyújtjuk némi kókuszreszelék segítségével (mert ugye liszttel nyújtva elég furin állna a szánk evés közben), majd rákenjük a krémet és szorosan feltekerjük. Meghempergetjük kókuszreszelékben és még egy folpackba betekerve mehet vissza a hűtőbe. 

I. számú versenyző (recept innen) - ez indult félnek és lett belőle egy egész

• 30 dkg darált keksz
• 2 ek kakaó
• 1-2 ek rum - illetve ugye rumaromás pálinka
• 10 dkg porcukor
• 2 dl tej

Krém hozzávalói:

• 10 dkg margarin
• 15 dkg porcukor
• 5 dkg kókuszreszelék

A szitu ugyanaz mint előbb: nyújt, kever, ken, teker, hűt, szeletel és nekiesik. Annyit még hozzátettem, hogy a fene tudja miért, de nem akart a cukor elolvadni a margarinban... így főztem fel kicsi tejben kicsi lisztet és azt kevertem hozzá, mert különben még mindig roszogna szerintem a fogunk alatt a porcukor.

Természetesen nem igazán bírtuk ki, hogy rendesen megdermedjen, mert az egyik recept egy egész éjszakát ír, hogy összeálljon - nekünk általában legfeljebb a fél óra az az időtartam, amit még megengedünk az édességeknek, hogy összeszedjék magukat :) Ez most sem volt másként :) Ahhoz képest, hogy első próbálkozás, finom lett :)

NYERTEM :)

A google readeremben - éppen ma néztem - 101 "hírcsatorna" van beállítva, hogy szedje a frissen közzétett bejegyzéseket, mint rendszeres olvasó a blogokról, hogy le ne maradjak valami alkotásról, amit a nagyközönség elé tárnak a gasztrobloggerek. A megoszlás nagyjából úgy néz ki, hogy kb. 99 gasztro jellegű és 2 kreatív blog - az én álmaim az ő kézügyességükkel :) Csak pöttyet vagyok fanatikus a főzés és főleg a sütés terén, így a folyamatos olvasás és figyelemmel kísérés mellett már nem tudom számon tartani, hogy hányszor, de hányszor jelentkeztem kommentekben a bloggerek játékos felhívásaira, de még sosem kedvezett nekem a szerencse... eddig! 

Tegnap még a fájdalmas zumba előtt nagy öröm ért: éppen csak bekukkantottam Araniel konyhájába és megláttam a nevem a 3 közül az egyik kis papírcetlin és nagy boldogan észleltem, hogy a különállón is az én nevem van rajta, tehát nyertem a nyereményjátékon :):) És ehhez egy cica segített hozzá...:) szinte el sem hiszem, hogy igaz... még azt is leellenőriztem, hogy egy másik "melcsi" nem jelentkezett-e és hogy ha kell, még harcolok is a nyereményemért :) De nem kellett, tényleg egyedüliként én vagyok a szerencsés nyertes. 

Már csak az van vissza, hogy nap mint nap izgatottan várjam a postás bácsit :) Juppppi! :) Ez alkalommal küldenék egy zenét Aranielnek... semmi olyan infom nincs róla, amiből kikövetkeztethetném, hogy szeretheti-e a rock zenét, de én imádom és hát így csak remélni tudom, hogy tetszeni fog neki :) A srác hangja fenomenális, a zenének eszméletlen ereje húzza az egész koncertet... és a kocsimat is, ha megszólal a hangfalakból a Volbeat Fallen c. száma... imádom - küldöm! :)

 

Pudingos csíkos kalács kuglófnak álcázva

Azt ugye tudjuk, hogy a férfiak nagyon jól tudják, hogy mikor csinálnak rosszat és mikor szorulnak tárgyiasult segítségre, hogy kiengeszteljenek minket, nőket. Ez nálunk sincs másként és mikor az ember lánya kap valami ajándékot "csak úgy", akkor érdemes elgondolkodni, hogy vajon mi rosszat csinálhatott a Lelkem, amiről én még nem tudok. 

Lehet, hogy naív vagyok, de egyenlőre K-val szerencsére ilyen még nem volt... nem szokása alaptalanul ajándékokkal elhalmozni - ami nem is baj, mert sajnos észlelem magamon, hogy mindig egyre többet szeretnék - hiába, ember vagyok :(. Csupán fel akartam vezetni azt a tényt, hogy K-tól mindenféle kérés, könyörgés vagy rosszaság nélkül kaptam egy kuglóf sütőformát. De pechemre azzal kezdte, hogy szeretem a kuglófot? Mondtam, hogy nem igazán, ami igaz is, mert még nem sikerült finom, szaftosat csinálni és másnál sem enni, így nem is erőltettem - és hát ezért nem is volt még kuglóf formám. Elszontyolodott, mert az egyik hétköznapi somló hegyi parti (egymás között szólva sima kanbuli) után megálltak hazafelé egy fazekasnál és mivel jól megfigyelte, hogy nincs még kuglóf formám, ezt kaptam Tőle csak úgy!!!

Tiszta édes, nem? Utána próbáltam menteni a menthetőt, mert hát mégis gondolt rám és milyen aranyos én meg közöltem, hogy nem fogom használni... hát hogy a viharba ne! Vagyok én annyira kreatív, hogy a forma használva legyen: teszek bele kis köveket, ékszereket... :) Neeem, csak vicc, sütök benne mást, ha már a kuglófban nem hiszek... de annál inkább a kalácsban. Így kerestem egy isteni receptet, amit pillanatok alatt meg is találtam Ancsika konyhájában, csak a mennyiségeket redukáltam le a harmadára. Nem túlzás állítanom: ISTENI LETT. Mindenki azóta azt a kalácsot emlegetni és hát így néz ki egy pudingos csíkos kalács kuglóf formában:

A kalács tésztája nálam így alakult:

• 2 dl tej
• 30 g cukor
• 30 dkg liszt
• só
• 1 ek olaj
• 3 dkg élesztő - vagy amennyi sikerül
• 1 tojás

A hozzávalókból tésztát gyúrok és hagyom duplájára kelni. Kelesztés ideje alatt kikentem vajjal a kuglóf formámat és elkészítettem a pudingot:
Töltelék (ezt csak feleztem, hátha beszívja a tészta a felét, de így tökéletes volt):

• 12,5 dkg cukor
• 4.5 dl tej
• 1,5 csomag csokipuding (igen, képes voltam egy felet beletenni)
• 1,5 ek kakaópor
• 10 dkg vaj

A vajon kívül felfőzöm a többi hozzávalót és a tűzről levéve belekeverem a vajat.

Nemes egyszerűséggel kinyújtottam a tésztát lisztezett deszkán, rákentem a kihűlt pudingos tölteléket, feltekertem és belegyömöszöltem a kuglóf formába. A teljes folyamatban ez volt a legnehezebb. Én már nyakig csokis voltam, mire sikerült. Megkentem tojással és ment a 160 fokos előmelegített sütőbe. Igen-igen, előmelegített, mert amit kaptam hozzá "nagyi kuglófja" leírásában is elő lehetett melegíteni a sütőt, így baja nem lehet elvileg - nem is lett. A tészta csak nőőőőt és csak nőőt és repedezett a hajtásoknál... gyönyörű volt.

A tészta puha, a puding isteni benne, remekül megsült a kuglóf formában, szaftos, nem száraz - csak dicsérni tudom összevisszakeresztbekasul... az biztos, hogy nem utolsó sütési akcióm ezen sütőforma-recept kombóban. Köszönjük, imádtuk!

Spiningeltem...jajj...

Vannak olyan dolgok az életemben amit szeretek: nevetni, ölelni, kávézni és enni. Emellett imádok sportolni is, de ahogy a "husimókus" testem sziluettje mutatja, egyenlőre a számomra megfelelő arányokat nem találtam meg az életemben. Bár nem eszem sokat, de általában későn, rosszkor és hát alapvetően rosszakat... már ami a diétát illeti, mert egy normális emberi szervezet számára istenieket és eszméletlenül jól esik minden falat :) De ez sajnos azzal jár, hogy időnként felborul legbelül valami - ráállok a mérlegre, belenézek a tükörbe és elhatározom, hogy most keményebben edzek majd. Már régóta terveztem, hogy megpróbálom a spininget... nincs kezdő, "csak időpontok", úgyhogy kiböktem a kedd este fél 8tól fél 9ig időtartamot sportolásra. Mint utólag kiderült, igazából csak meghalni mentem oda. Előtte telefonáltam a Honinak, hogy jöjjön el velem, mert félek meg kell valaki, hogy támogasson lelkileg, de nem ért rá, úgyhogy magamra maradtam. Felszívtam magam és elmentem egyedül. Én komolyan gondoltam, hogy ez nekem simán menni fog. Röviden összefoglalva annyit mondanék el az óráról, hogy a vártnál többször haltam meg... 10 percnél azon gondolkodtam, hogy leugrok a bicikliről és elmegyek sírva haza. De hát az már mekkora gáz lenne... kemény vagyok, kibírom. Konkrétan fel alá emelgettük a popsinkat a szobabicikliről, előre hátra, könyököt hajlít, majd visszaegyenesít és mindemellett tekerni folyamatosan ütemre - vagy lassúra keményen vagy gyorsra kis ellenállással... minden egyes izmom megmozgatta, ez fix. 

Jelentem kibírtam... de meg is lett az eredménye. Amikor lemásztam az óra végén a szobabicajról, egészen jó volt a helyzet. Féltem tőle, hogy majd nem tudok lábra állni, de nem így történt - gondoltam magamban, hogy tuti túlreagáltam ezt a dolgot. Lepattantam a gépről, gyors fertőtlenítés és indulás haza. Mentem, mint aki örül, hogy túlélte ezt az önkínzást - halál magabiztosan, aztán jött 3 azaz három darab lépcső, amin ugye én terveztem letipegni... aztán egy hajszálon múlott, hogy nem leestem. Előjött az óra hatása: a térdeim nem bírtak el konkrétan. 26 évesen ettől nem pöttyet ijedtem meg, bevallom. Úgy mentem el a kocsiig, mint aki részeg. De átgondoltam és úgy döntöttem, nem gáz, majd holnapra elmúlik. Hát nem... azóta a járásom átalakult... már fejlődtem: úgy megyek, mint aki be van sz@rva :) Nem egyszerű helyzet. Fáj a lábam, feszül... nem jó, sőt továbbmegyek - sok mozdulatnál szinte folyik a könnyem, annyira fáj. Már a 3. fajta krémet kenem magamra, de a javulás nagyon kis haloványan érződik, de talán elindult valami. Kiderült tegnap estére hogy pontosan mi: a vérem. 5 helyen a jobb combom alján véraláfutás jelent meg... nem igazán tudom mire vélni a megjelenésüket, de remélem nincs nagy baj. A 3. emeletről itthon csak akkor megyek el, ha már minden kötél szakad, mert fáj - nagyon. Aztán ugye az "izomlázra rá kell dolgozni" mottó miatt elmentem tegnap zumbázni... takarék lángon égtem és alig tudtam bármit is csinálni a jobb lábammal... de kivárok és közben más dolgom nem lesz, csak dolgozni menni, közben meg blogolni. Találtam egy csomó képet régi alkotásaimról úgyhogy szépen lassan megint visszatérek a blogolás világába:) 

Egy szó, mint száz: ha hozzászoknék 5-6 óra után ehhez a sporthoz, biztos jó lenne és hatásos, de egy biztos gondolatom van: a spining órában az volt a legjobb, hogy vége lett... és nem biztos, hogy megér nekem ennyi fájdalmat az, hogy vékony legyek. Át kell újra dolgoznom a stratégiámat...

Ja és a zenék is jók voltak... íme a levezető zene spiningről... erre legalább szívesebben emlékszem vissza, mert már éreztem, hogy ez márcsak a vége lehet:
 

 

Hmmm... de a fene gondolná, hogy erre is mennyire kell tekerni - nem sok kicsikét, hanem keveset, de jó magas ellenállással... jááááj... bár a hangulat jó volt az órán, de úgy gondolom, hogy második alkalommal nem leszek ott... keresek más önkínzási módszert! :)