Szörnyű, szenvedős reggel

De nagyon nehezen indult a reggelem… még decemberben vettem nagy örömködve egy csizmát a nem éppen pipaszál vékony vádlimra. Totál ideg vagyok, amikor látom, hogy van olyan csaj, akinek a csizmájába a farmerja mellé még az egész kézfejem is beférne – nekem meg alig van olyan csizma a boltokban, aminek egyáltalán fel tudom húzni a cipzárját a lábam szárán… na mindegy is, december tizenakárhányadikán sikerült vennem egy csizmát végülis, egy magyar bőr áru volt, a csaj a boltban nagyon segítőkész volt, mert bár nagy szenvedés árán, de fel tudtam húzni a lábamra… és biztosított róla, hogy ez még tágulni fog, hogy szépen álljon a lábamon. El is hittem neki, megvettem és 4. felvételnél már a nacim is belefért… nagyon meg voltam vadulva a csizmáért, amikor észrevettem, hogy a bélése belülről kitüremkedik az orrán egy háromszög alakban – így vissza kellett vinnem a boltba cserére. Nagyon mérges voltam, hogy már kitágult úgy, ahogy én szeretném és így jártam vele. Bár értetlenkedve álltak a boltban is előtte, de természetesen hozattak nekem másik 35ös méretű ugyanolyan csizmát. Amikor mentem érte, akkor csak felkaptam a táskát és már rohantam is tovább. Na, január elején fel is szívtam magam, hogy akkor felveszem és abban sütök vagy főzök, hogy táguljon. Az egyik lábamra alig akart feljönni a csizma – senki nem volt, aki segítsen és úgy megharagudtam rá, hogy bevágtam a szoba belső sarkába a vadiúj bőrcsizmát. Anya már mondogatta, hogy volt-e már rajtam, merthogy ő nem látta és blablabla… közben tiszta szívből gyűlöltem. Tudom, hogy szörnyű vagyok, de egyszerűen utálok szenvedni… duplán meg aztán főleg. Addig, amíg cserét nem hoztak, hordtam egy másik csizmát, ami viszont masszívan beázik az orrán… szerencsém volt viszonylag, hogy nem volt nagy víz, így nem nagyon volt gond, de hát tegnap már mondogatta a havat – hát feláldoztam magam és a reggeli nyugalmam – ma magamra erőszakoltam az új csizmát. Ezért eleve korábban keltem 10 perccel… tehát még egy dolog, amiért nem szeretem megint. Feljött, nem tagadom, de a buszra futottam és hát nem kicsit szorítja még a lábszáram… de kezd tágulni, érzem, de haragszom rá a mostani percig is.

Akinek vastag a vádlija, tudja mit éltem át reggel, hogy feljöjjön mindkét lábamra a csizma szára… sőt ez szerencsétlenségemre nem is végig húzózáras, csak középen…úgyhogy ez magában igényelt még vagy 5 perc plusz szenvedést. A kávém sem ittam meg, a buszra is futottam és azóta sem békéltem meg a csizmával. De holnap is kénytelen vagyok ebben jönni reggel, mert nem megyek ma haza – végülis direkt szívattam meg magam – , de talán így közelebb vagyok ahhoz, hogy megszeressem ezt a csizmát. Egyenlőre még nem megy… :(

…és a legszörnyűbb, hogy ez a dolog megalapozta a reggeli hangulatom… és nem pozitív irányba…

Pizza

Hát eléggé elhanyagoltam a blogot, de erre megvan az ésszerű magyarázat: semmire sincs időm lassan. Pedig ha valamit imádok, az a főzés és a sütés. Nagy szenvedélyemmé vált. Meglátjuk, hogy az marad-e majd akkor is, ha már mindennapossá válik… Rájöttem viszont arra, hogy nem is azért csinálom ezt a blogot, hogy én verjem a mellem azért, hogy miket tudok, hanem hogy magamnak is meglegyenek a receptek, mert krónikus receptelhagyó vagyok. Mestere vagyok annak, hogy leírom egy „sajtpapírra” és sütés után iderakom-odarakom és elvesztem… reméljük ennek ezzel vége:) És nem tagadom, hogy egyszer a szülinapos Viki barátnőm elmesélte, hogy a tiramisu recepttel éppen ezt tette ő is – a sajtpapírra lecirkálástól az elvesztésig végigjárta a fázisokat és utána rájött, hogy nincs gáz, mert itt fent van :) :) Dagadt ám a mellem :) Tehát jöjjön egy visszatekintés a két ünnep közötti egyik délutáni vacsira:

Nem állítom, hogy K-t a gyomrán át fogtam volna meg, de örülök, hogy értékeli a főztömet :) És lelkesen kóstolja a próbálkozásaimat és ezt a vacsit is elismeréssel fogadta :)

Számomra a leg-leg-leg-leg vacsora a jól bevált pizza… egyszerűen imádom. Nem tudok betelni vele és egyik este K-t ezzel vártam magunkhoz: a kedvencem a sonkás, kukoricás, hagymás pizza. Lássuk a hozzávalókat, amit anno a pizzafűszer-keverék hátuljáról lestem le és használom azóta is az arányait…

…a tészta:

• 50 dkg liszt
• 5 dkg élesztő
• kb 3 dl langyos víz
• 1 evőkanál só
• 1 kiskanál cukor
• 2 evőkanál olaj
• oregano

A víz egy részébe tesszük a cukrot és kézmelegre mikrózzuk – ha beleteszed az ujjad, akkor ne égjen le konkrétan a bőr róla :) csak kellemesen meleg legyen. Abba belemorzsolom az élesztőt és visszarakom a mikróba, mert ott nincs légmozgás. Amíg felfut, addig a lisztet belerakom egy nagy tálba, zutty bele a sót. Nem vágom, miért kell a liszt közepébe mélyedést csinálni és odaönteni a felfutott élesztőt, de minden szakácskönyv és blogger ezt írja, hát legyen… :) Tehát mélyedés – bele a többi hozzávaló és összegyúrom. Én nem szeretem, ha kemény a tészta, ez a 3 dl víz ez csak egy kb érték, de ennél lehet kevesebb is és több is… nagyon függ a liszt minőségétől, ami saját nem sok tapasztalatom alapján elmondható, hogy sajnos márkán belül is változhat. Nos, azt szokták mondani a „nagy öregek”, hogy addig kell dagasztani a tésztát, amíg el nem kezd izzadni a gerenda – tehát megjelenik az első izzadságcsepp a homlokodon… naneeee… addig háromszor halnék meg, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy szépen összedolgozzuk a tésztát. Ha már kezd összeállni a nem túl kemény kelt tészta, akkor egy kézmosás csodákra képes. Ugye onnantól még jobban nem ragad a kezemhez a cucc. Ha szép gombóccá összeállt, lisztet hintek a tetejére és hagyom pihenni, hogy duplájára keljen. Nem szeretem, ha sokat kell várni, így téli időszakban egy szobát befűtök neki és egy bő fél óra alatt az élesztő megteszi a hatását.

Amíg a tészta kel, előkészülünk arra, hogy jól megpakolhassuk:

…a szósz:

• 1 kis konzerv sűrített paradicsompüré
• ketchup
• fokhagymakrém
• vöröshagymakrém
• pizzakrém – bár mostanában nem igazán van otthon
• fűszerek (oregano, bazsalikom, kakukkfű)

…nálunk Top5 feltét:

• sonka
• kukorica
• hagyma
• gomba
• bolognai szósz (főleg maradék-újrahasznosítás céljából)

Ez a tészta adag két gáztepsit beterít, és eddig simán olajoztam a tepsiket, belenyújtottam a tésztát, rá a feltétet és sütés – evés… de valamelyik nap előtte olvastam Limaránál, hogy ő előre bemelegíti a tepsit a sütővel és sütőpapírra nyújtja a tésztát. Ha már felforrósodott a sütőlap, akkor ráhúzza a sütőpapírostól a megpakolt pizzát és hirtelen megsüti. Na, ezt én is kipróbáltam és ez lett a végeredmény:

Fényképezni még meg kell tanulnom, de nagyon finom lett. Bár ez valahogy nem illik bele az újrakezdett topmodell-projektbe, de igazából néha nem árt bűnözni az életben :)

Dióhéjban az elmúlt pár hónap: K-val jól megvagyunk és ez a lényeg – már több mint 5 hónapja. Volt egy elég stresszes időszak az elmúlt bő két-három hétben, de talán már kikeveredünk belőle és minden megoldódik…és igyekszem minél több dolgot feldobni ide, mert végeredményben szeretek blogolni :) és tudni, hogy van aki olvassa és követi kis vidéki életem :)