Hát igen, a KisPiros érkezése óta már azért történt olyan dolog, ami bőven egy kisebb novella elkészültére adna okot és alapot főleg… megint beletenyereltem a tuti szituációba, azért ezt így előre le kell szögeznem. Jaja, pasi van a dologban, na és más is… és ez a baj! De talán kezdem az elején…
November óta járok dolgozni a hajnali 5.30as busszal. Utálom – utáltam: korán van, hajnal, későn fekszem – álmos vagyok, sötét és hideg. Július elején azt vettem észre, hogy magamnak valójában „észrevétlenül” felfigyeltem egy srácra. Csak azt érzékeltem, hogy várom azt a megállót, amelyikben felszáll: figyelem, lesem, hogy jön-e. És minden reggel láttam és örültem. Szép kézfej, szép arc, szimpatikus megjelenés, rövid barna haj – mindig zenét hallgatott a SE telóján. Minden reggel kicsit összenéztünk, de egy jó hónapig maradt ennyiben a dolog; a július körülbelül így ment el, mindenki aludt tovább a buszon, de aztán az események felpörögtek augusztusban.
Péntek 13-án a reggel ugyanúgy indult, ahogy mindig: kapkodós "mégismitvegyekfel" öltözködés, rohanás a buszra... kb. 25 perc és a srác felszáll. Leült – azt megfigyeltem már, hogy körém szokott ülni, de ennek különösebben nagy jelentőséget nem tulajdonítottam, mert én is hátul szeretek ülni és ha ő is, akkor mitadisten egészen körém ül szimplán ezért is. Aznap sikerült a mellettem lévő duplára ledobnia magát. Ficeregtem szokásomhoz híven, mert nem lehet egy órát megülni a formás hátsómon mocorgás nélkül szerintem. Aznap nagyon jó kedvem volt csupán azért, mert megint jött. Többször felé- és ránéztem, néztem az arcát, ahogy a nap megmutatta az arca vonásait… (tudna valaki adni egy zsepit???:)) de tényleg így volt, mert minden reggel bevilágította a buszt a felkelő nap narancsos-piros meleg színe. Elég sokszor és hosszan néztem rá, mert tetszett – aznap valamiért még jobban izgatott a srác – és akkor összeakadt a tekintetünk… mint a filmekben… és rámosolyogtam, majd elnéztünk mindketten oldalra. Fú… nagyon jó volt. Nem is tudom valójában, mit vártam reakcióként – hogy odarohan és megcsókol vagy nemes egyszerűséggel bemutatkozik??? Semmi nem történt, leszálláskor még összenéztünk, amikor felállt, megtorpant az ülés előtt és továbbment, utoljára még a tekintetünk találkozott: a busz üvegén keresztül felfaltuk egymást… Magam sem tudtam, mire vártam vagy kicsit romantikus alkatként megtartani magunknak a pillanatot, hogy valaki olyannak tetszem, aki nem ismer és talán megkeres?! Izgalommal töltött el és nem tagadom: egész nap csak vigyorogtam…
…és megkeresett! Jött egy üzenet az e-mailemre még aznap, 13-án 8.48kor: „K üzenetet küldött”. Van egy-két roppant „jóhumorú” ismerősöm, akik fergeteges fantáziadús nevekkel álcázzák magukat…csak néhány példa: hello pitti, T Kitty, Jah Jah (jaja, ez a neve saját bevallása szerint, esküszöm). Ezek után nem volt nehéz azt feltételeznem, hogy valaki megint nagyon használta a nem létező eszét és egy új keresztnévvel küldött valami izgalmas körüzenetet. De nem. A srác volt a buszról. 3 sor… nem több: „Meg akartam szólalni, nem így írni, de mint észrevehetted: nem tudtam... Pedig lett volna mit mondanom. Leginkább egy köszönömöt, azért a reggeli mosolyért! A hátráltató ok, hogy nem akarom ezzel befolyásolni azt, ami egyenlőre még visszatart.” Ahelyett, hogy nekiálltam volna azonnal kutatni, visszaírtam, hogy "nem megköszönni, viszonozni kell"… aztán kutatni:) 5 perccel korábbi regisztráció, csak kezdőbetűk, egy szem ismerős – gyanúúús. De akkor nem igazán foglalkoztam vele, mert csak a jó oldalát néztem: értem csinálta! Ééééés jó pont: tudja mi a rend klábszinten és a blogon – csak kezdőbetű és mindezt magától. Tehát mostantól az ő „fedőneve” K. Üzenetváltások... izgalmas volt, de aztán leszálltam a földre és elkezdtem kutatni – nem volt nehéz megtalálni… és azonnal összezuhanni: nem egyedülálló. Megint belenyúltam a tutiba… bár utólag mintha láttam volna egyszer valamit, amit megmagyaráztam magamnak, hogy nem láttam – a legegyszerűbb nem elfogadni azt, ami nyilvánvaló.
Egész nap üzengettünk egymásnak és este felkerült az msn partnerlistámra K – onnantól egész hétvégén ott lógtam. Vártam, hogy írjon, hogy beszéljünk… élveztem vele beszélgetni. Kedves volt, de nem tolakodó és megértő, hogy ez a szituáció nem egyszerű és nem tőlem várta a megváltást és a megoldást… és őszinte volt. Ez fontos, hogy egy pillanatig sem akarta eltitkolni a helyzet valódi állását. Hosszú, éjszakákba nyúló chatelés után végülis keddre egy randit beszéltünk meg – gondoltam, egy kávé belefér és legfeljebb lesz egy jó délutánom. Hajjaj, de még milyen jó volt:) Egész nap olyan voltam, mint egy tini, aki első randijára készül. Az első randi még stimmelt is, de elvileg egy 25 éves érett nő vagyok… de az smsekből és üzenetekből kiderült, hogy ő is izgatott, mint egy 10 éves kissrác, aki valami új játékot kap:). A kávé mellett jót beszélgettünk… na jó ez így túlzás, mert zavarban voltunk, voltak kínos hallgatások, de erre készültünk és hát talán így normális. Utána elmentünk a kenesei kilátóhoz. Ez így első hallásra romantikusnak tűnhet – hát az is volt:) Felmentünk, hülyébbnél hülyébb kérdéseim voltak, csak hát szeretek beszélni és oldani a feszültséget… akkor is hoztam a formám. Aztán egyre csak jöttek felfelé az emberek, semmi „csakmi” pillanat. És egyszer az utolsó emberke is lement a kilátóból, de már láttam özönleni a következő csapatot. Gondoltam magamban, hogy ha most nem, akkor várhatok még… és megcsókolt! Hmmmm finom volt, édes és egyáltalán nem „ügyetlen”! Igazi első csók, amilyennek lennie kellett ahhoz, hogy tudjam, hogy alakul majd az este további része. Nem elaprózva a dolgot – volt kézenfogva séta, csókok – puha és heves, egymást felfaló is -, kellemes volt és felajánlottam az éppen üresen tátongó lakásunkat egy késői vacsorára és utána a beszélgetés helyszínéül. Felmentünk hozzánk, evett a saját készítésű csirke pörköltemből és hát beszélgettünk… egy keveset… hosszú, heves és forró csókolózások közepette némi meggyőzés és magammal való vívódások lejátszása után megszeretgettük egymást:) Nagyon jó volt és volt benne valami plusz. Reméltem, hogy ez után talán nem húzhatom be a következő strigulát az egyéjszakás kalandok mellé. Érzéki volt és figyelt Rám. Egyáltalán nem bocsátkoznék összehasonlításokba, csak annyit mondok: életem egyik legjobb napja és éjszakája volt. Szeretett volna nálam aludni, de úgy gondoltam, hogy az első éjszaka ne, főleg ha esetleg mégis túlértékelem a dolgokat és csak egy plusz vonalka lesz, akkor legalább a reggel maradjon meg – na meg én mentem dolgozni. Csókkal váltunk el és reméltem, hogy nem marad ennyiben… Kicsit felpörögtek az események: azon a héten még nálam töltötte a csütörtök estéről péntek délutánig a napot és az éjszakát. Sok érzéki egymás megszeretgetése a napnak különböző szakában és isteni volt vele nappal éppúgy, mint éjszaka. Hozzábújni és elaludni együtt… Akkor a héten még szombaton is hirtelen felindulásból eljött hozzám… imádtam, hogy akar, és ahogy akar! Nem kell sóvárognom vagy bújnom egy ölelésért, egy csókért, egy simogatásért, egy „olyan” tekintetért, egy érintését, amire mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy igazán nőnek érezze magát.
Az első randi után rettentő jó érzésekkel voltam tele, de két dolog zavart a továbbiakban… az egyik egy testi dolog, ami valahol változtatható, de hát az a dolog ott van – jelenleg nem tudok vele mit kezdeni, csak max elfogadni a jelenletét és megbékélni vele. A másik pedig a családi állapota, de az egy bírósági határozattal megoldható, bár egyre nehezebbnek látszik az ügy, de nem örökérvényű. Másnap én ezt így ahogy van, előadtam neki msnen… gyakorlatilag osztottam egy-másfél óráig, hogy ez-az nem tetszik és hogy ki tudja, meg tudok-e vele bírkózni és és és… és azt hittem, hogy azt mondja, hogy akkor holnap már nem találkozunk, de nem. Nagyon jól vette, sőt! Még valamennyire viccet is csinált belőle… nem akadt ki, hogy akkor a mi kapcsolatunknak nincs jövője, hanem elfogadta az aggályaimat és nem adta ki az utamat.
Nagyon örülök, hogy minden után adtunk egymásnak esélyt, mert ma 1 hónapja vagyunk együtt és boldog vagyok! És ez a lényeg… A szüleim és a témához való hozzáállásuk eléggé megnehezíti a helyzetünket, de remélem, hogy K kitart és emiatt nem veszítem el.
Ő az első férfi az életemben, akin érzem, hogy akar, kíván és mindemellett kedves, értelmes és megértő. Bár türelem jelen helyzetben szükség lesz mindkettőnk részéről a másik irányába – több, mint ami egy átlag kapcsolatban szükséges lenne. De hiszek kettőnkben… mert jó vele. Csodálatos minden perc: a sima egymás mellett fekvés, ha a fejét simogatom, ahogy a mellemre hajtja, vagy ha izzik a levegő…
Hihetetlen, hogy kicsit több, mint egy hónapja még csak néztük egymást és mára már ölembe hajtva fejét simogatom és mosolyog rám és nekem írja a verseket… egyik éjjel, amikor jöttem el Tőle, mire hazaértem, nem sokkal utána várt egy üzenet:
„A felkelő napnál jobban csak egy vonzott,
minden reggel mikor a buszra felszálltam,
bíztam benne, hogy ma nekem is hozott,
örömöt, boldogságot, s azt kitől vártam.
Mert minden pillantásod, egy ölelésed volt,
forrósága mosolyt varázsolt az arcomra,
gyönyörűvé téve a reggelt és a napot,
én pedig már vártam a kellő alkalomra.
Ami eljött, s most már valóban ölellek,
csókollak és szorosan hozzád bújnék,
várom, hogy melyik reggel ébredek,
fejeddel mellemen, ez amit szeretnék!”
Szeretem… és vigyázok erre az érzésre, mert K kell nekem… de félek...
