A blognak nem lehetne a címe, hogy „melcsi konyhája” még akkor sem, ha csak gasztro bejegyzéseim lennének, mivel melcsinek nincs konyhája. Anyukának van konyhája… amiben nagyon jól érzem magam és néha bitorlom is vadul. Hol önként, hol a család nyomására – mitadisten éhesek:) Mióta anyukám egy nagy áruházláncnál dolgozik és ilyen összevissza beosztása van és sűrűn délelőttös vagy köztes, rám marad a főzés és a sütés. Amit nem bánok, mert nagyon lelkes vagyok ezen a téren – imádok a konyhában lenni. És igaz B „megígérte”, hogy megtanít majd igazán jól főzni, de egyenlőre ez a program törlődni látszik az életemből…
Miután nagy nehezen tegnap megszültük, mi legyen ma az ebéd, tegnap anya neki akart állni, hogy megfőzi a pörköltet – ezzel elvéve tőlem a lehetőséget, hogy nagyot alkothassak:) Rá is ripakodtam, hogy zúzzon a konyhá(m)ból, aznap pihenjen, majd én holnap főzök. Bátyám elég félő arccal vette tudomásul: vasárnap én vagyok, aki befolyásolja az ebédben fellelhető sómennyiséget. Tudni kell, hogy én jobban sózok annál, mint ahogy az átlag és a bátyám igényelné, de nem tehetek róla, íztelennek érzem az ételt a számomra elégséges só nélkül… tudom, az egészséges életmód meg minden, de akkor is... így finom! Eljött a vasárnap, csörgött a telo, hogy kelni kéne – mégis legyen már délre ebéd, nem úgy, mint előző nap, mikor némileg eltoltuk a palacsinták esedékességét 2 órára, mire anya jött haza a munkából… A palacsintából nálunk egy mennyiség létezik: nem elég! Hát tegnap éppen ezt az adagot sikerült produkálnom 1 l tejből… lett kakaós, túrós és lekváros… de nem elég:)
Na, de reggel nagyjából normalizáltam a kinézetem - felöltöz – haj összeköt – mp4 fülbe és indulhat is a főzés… igen, zene nélkül sehova – konyhába még annyira sem. Ha nekem valaha lesz sajátom, alapfelszereltség lesz a hifi:) Kíváncsi lennék, hogy kívülről milyen látvány, ahogy egy kezdő konyhatündér táncol főzés közben:) De kiccsaládom megszokta már. Mielőtt bármit is leírnék: mindenki az anyukájától tanul meg főzni alapesetben. Ez nálam is így történt, zömében az otthoni kosztot szereti mindenki, de ha valaki nem így csinálja, max lát új ízesítést. De jöjjön, aminek jönnie kell, nálunk így készül a csirkepörkölt: két nagyobb vöröshagymát megpucoltam és ilyen konyhai kis aprító/darálóba pakolásztam, mert ha így kaszabolom picire, nem kell aggódni, hogy nem megy szét a hagyma – na meg anya világ életben vagy reszelte vagy így aprította. És sajnos nem tudok úgy szeletelni, mint a Bede Robi… és valószínű ezt sem tudom meg, hogy kell olyan gyorsan szeletelni… Nagy bödön kikészítve, papírzsepi a kézbe véve: az olajon megpárolom a hagymát – ezen mindig meghatódom, bár állítólag ha vizet veszel a szádba, nem lesz ennyire szomorú a művelet, de ez már akkor jut eszembe, mikor már késő és siratom a hagymát. Na most jönne az, hogy üvegesre párolom: halvány lila gőzöm sincs, az milyen. Én azt tudom, hogy ha a fakanállal megbirizgálom a hagymát és nem tanúsít túl nagy ellenállást – tehát nem nyers már, akkor jó. Ekkor lehúzom a tűzről, bele a pirospaprika, elkever – felönt vízzel. Visszahúzom a tűzre és várom, hogy felforrjon. Közben jöhet az ízesítés, ami merőben eltérhet mindenkinél, kiccsaládom így szereti: só, vegeta, őrölt feketebors, vöröshagymakrém, fokhagymakrém, csemege pirosarany vagy paprikakrém, gulyáskrém és pici őrölt kömény. Ha felforrt, jöhetnek a húsok bele, volt itt minden, ami hasznosan egy csirkéből kihozható: háta, melle, comb, nyak és lába (na az sem nekem…) és emellé ízesítésként megy egy paradicsom és egy paprika. Lefed – elvan magával, néha érdemes megmozgatni és kóstolni, de ezt nekem nem kell kétszer mondani: én vagyok szerintem a sütőajtó-nyitogatás és a kóstolás nagyasszonya:). Egy jó 2 óra múlva érdemes checkolni, hogy állnak a húsok. A melle húsnak igaz kevesebb idő kell, de meginterjúvoltam drága éccsanyámat: valamit a csirkeláb izületeiről magyarázott – ergo ha a lába korrekt, megfőtt az egész. Lefordítva: ha tudsz csinálni ilyen rock-villát a lábával, akkor kész...hihi:
Köreként életem első önálló nokedlijét – avagy galuskáját – alkottam meg. Kb 70 dkg liszt, 4 tojás, só és víz közreműködésével. Összemaszikoltam, vízbe szaggattam és már csak enni kellett. Hát nem panaszkodtak – vagy nem mertek vagy jó lett … részletkérdés :). Csirkepörkölt… én így szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése