Lábfáradás és a csokis muffin

Hogy ez a két dolog hogyan függ össze? Egyértelműen sehogy… és senki ne kombináljon, alapjáraton egymáshoz semmi közük – az egyetlen legkisebb közös többszörös én vagyok. Ma voltam dokinál, visszaírt táppénzről, holnaptól munka. Ezzel fura módon semmi gondom sincs, de tegnap reggel kezdődött mindkét lábamban egy iszonyú feszítő fájdalom, amit nem tudtam hova tenni. A gyógyszereim mellékhatásaként se izom, se semmi ehhez fogható dolog nem volt felsorolva, tehát az kilőve. Hát mire tartom én a főorvosasszony barátnémat és éccsanyámat: „ hááá ez mélyvénás trombózis”. Világbajnokok a „legrosszabbra készüljünk fel és ennél márcsak jobb lehet” dologban, de a doki felállította a diganózist: lábfáradás. Azóta sírva röhögök magamon. Kérdezte, hogy nem erőltettem-e túl mostanában? Ha ezt egy hónapja kérdezte volna, azt mondtam volna, dehogynem: jártam heti kétszer aerobikra, egyszer fallabdázni, egyszer salsázni, meg még a maradék szabadidőmben görkorizni vagy biciklizni. Ez mind ahhoz kellett, hogy levezessem a bennem felgyülemlett feszültséget… de egy hónapja már egyre jobb okaim voltak arra (szinte már magam is elhittem), hogy ez-az elmaradjon, tehát hogy ez a „labicus fajdalomicus” most bukkanjon fel az életemben, nem értem. De mindegy is. Ahhoz képest, hogy nem ér, kaptam egy gélt hogy kenegessem magam és nagy meglepetésemre a kezembe nyomott a doki két levél fehér bogyót, hogy 3x1-et juttassak a szervezetembe és ha nem múlik, fáradjak vissza hozzá.

Frappáns átkötés nélkül jöhet a muffin, merthogy tényleg semmi köze a két témának egymáshoz. Azt tudni kell, hogy szerintem a muffin egy szemét süti. Ki lett kiáltva a „mindenkimegtudjasütni” dolognak, hát én nem tudom, amit én eddig sütöttem, nekem nem ízlett. A kiccsaládom persze megette minden morzsáját, de nekem sosem ízlett. De most akkor is kellett valami, hogy az előző bejegyzés megfogalmazása után helyre álljon a lelki békém: sütnöm kell most azonnal valamit, amihez van minden itthon. Így esett a választás a csodás csokis muffinra. Na, de ez húúúúúúúúú, nagggyon jó választás volt. Omlós (nem, rohadtul nem omlósz), puha, csokis, egyszerű és gyors… A receptet a mindmegette.hu oldaláról lestem le, de leírom ide is:

Csodás csokis muffin (jó hülye név, de ez a „hivatalos” a honlapról – mit tehetnék)

Hozzávalók:

- 15 dkg liszt

- 2 tojás

- 15 dkg vaj

- 15 dkg cukor

- 3 evőkanál barackíz (felénk lekvár :) )

- fél csomag sütőpor

- 2,5 dkg cukrozatlan kakaópor

- 7,5 dkg tört étcsokoládé (nálam ez a spórolós boltból némi csokilapocska)

- pici v nem pici rumaroma (nem volt benne az original receptben, de ártani nem ártott)

A hozzávalókat összekevertem: vaj+cukor, aztán tojás, hozzá mehet a barackíz és rumaroma, ha teszel bele, majd a száraz hozzávalók: liszt, sütőpor, kakaópor és csokidarabkák – a száraz cuccokat előtte összekevertem egy tálban (valójában abba mértem bele őket sorban), hogy a sütőpor viszonylag rendesen elkeveredjen.

A 12-es muffinformát kibéleltem ezekkel a cuki piroskockás papírkákkal (tiszta retro feeling) és 180 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöttem.

Finom és valamennyire meg is nyugodtam… végülis ez volt a cél… és még egy léleksimogató zene: Faber Drive - Second Chance...