A mosoly és az önbizalommal teli szív egyenes út a boldogság felé…

Már egy hónapja is van talán, hogy nagy lendülettel írtam, hogy újra topmodell-project indul, micsoda jó nőci leszek a strandszezonra. Azt hittem akkor, hogy a nyilvánosság hatással lesz majd rám és nem leszek annyira lusta, mint amennyire az lettem. De ennek vége! Vasárnap reggel megvolt a hivatalos mérlegelés… a husimókus testemet ráhelyezve a családi régi manuális szobamérlegre éppen pontosan 66 kg-ot mutatott. Jól jegyezzétek meg, mert nagyon nem akarom, hogy egy-másfél hónap elteltével ugyanennyit vagy neadjisten ennél többet mutasson. Nem szégyellem, kiírom! Az tény, hogy már nem feszengek (annyira) a strandon fürdőruciban, már eljutottam fejben odáig, hogy igenis elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, de tudom, hogy még nem az igazi, így teszek érte – naaagy sóhaj és lelki erőt vettem magamon és belevetem magamat a diéta sötét bugyraiba.

Azt, hogy fogyóznék – túlzás lenne állítani. GiNuS gyönyörűen összefoglalta mi lehet és mit nem. Profi már a csaj belőle... látszik, az én barátnőm:) Egy biztos, hogy nem szabad éhezni, koplalni vagy „villámdiétákat” bevetni, csak odafigyelni és mozogni és tudni kell nem feladni!!!! És „egész egyszerűen” (na peeeeeeeersze:)) több kalóriát feldolgozni és elhasználni, mint amennyit bevinni a szervezetbe. Ez nem hangzik olyan bonyolultan, nem?:) Na, én nem fogok számolgatni, azt meghagyom másoknak, de próbálok odafigyelni az étkezésemre: húst zöldséggel párosítani, kenyeret elfelejteni és mozogni. Ez lesz a titkom. Semmi több. A legnagyobb baj, hogy szeretem a hasamat… és imádok enni. Ha ez nem lenne… akkor nem lennék ilyen sem valószínű:)

Amiről nem vagyok hajlandó lemondani az a kávé. Már odáig eljutottam, hogy mézzel, édesítőszerrel vagy ezek kombinációjával iszom, de egyszerűen kihagyni nem fogom az életemből. Kell az ember életébe valami, ami bűnözés, mert úgy édes az élet. Nekem ez nem a cigi, nem az alkohol (ami ugye szintén tele van kalóriával és egyáltalán nem fogyaszt) hanem a kávé... :) Az életem része marad...! :)

Ja és míg el nem felejtem: mosolyogni! Ez iszonyat fontos, mert ha a lélek rendben van, akkor a test is rendben lesz. Lehet, hogy nem egyszerre, hanem kicsi csúsztatással, de az ember kivirul, mindenki körülötte mosolyogni fog; a jókedvvel párosítva pedig sok mindenre gyógyír lehet.

Az elmúlt hónap két dologra mindenképp jó volt, ha már nem lesz belőle semmi komolyabb: visszaadta az önbizalmam, hogy igen, még tetszhetek valakinek, aki nekem is tetszik és nem mellesleg újra mosolyogtam és ezt mások is észrevették…:) És ezért nem bántam meg semmit…

Ide passzol ez az energiabomba, ami kell is a következő időszakhoz: Bon Jovi - It's my life... imádom!

Mire várjak??? Hát léptem...

Tegnap nem bírtam tovább és másfél hét kommunikáció nélküli "kapcsolat" után felhívtam Z-t, mert ez a megdumáljuk, hogy skypeolunk és közben cseszik gép elég kuporodni, nekem ez így nagyon nem jó - ja és ezt az apró tényt elfelejti velem közölni is ráadásul. És az sem a legüdítőbb, hogy azt sem tudom, hányadán állunk. Szar szituáció, aminek simán véget akartam vetni egy pillanat alatt. - jelentem, nem sikerült!

A Lelkemet 9-kor hívtam- mit tudtam én már, hogy hogy dolgozik, de nekem nagyon az rémlett, hogy nincs késői munka, "csak" a 6ig tartó mesepark. De hát biztos ami biztos alapon, a 9 óra megfelelő időpontnak tűnt, fel is vette, de aludt. Két nap alatt kétszer sikerült felébresztenem. Nem mondom, hogy büszke lennék emiatt magamra, de sosem kerestem alapvetően rossz időpontban,csak ő nem úgy él, ahogy én gondoltam. Mondtam, hogy miközben beszélek, próbáljon meg némileg felkelni, mert jó lenne néhány dolgot letisztázni - kimondottan kettőnkkel kapcsolatban. Hallgatott nagyokat és mondta, hogy figyel... "ja, hogy én kezdem?!" jah... én kezdtem. Elmondtam neki, hogy észleltem, köszönöm, hogy ő különösebben nem akar tőlem semmi komolyabb kapcsolatot...jól látom? "Nem igazán"... "Igazán????" meglepődve kérdeztem vissza, merthogy igazából másfél hét telt el a randink óta, de ha én nem kerestem, neki esze ágában sem volt felhívni. Aztán mondtam, hogy szerintem a szombat eléggé masszívan el lett cseszve, több fronton is gondjaim voltak az estével, de mondtam, hogy ez többek között mindkettőnknek köszönhető és hogy nem nagy dolog árán javítható a helyzet. Kifejtettem bővített mondatokban, hogy marhára zavart, hogy mikor odamentem és amikor eljöttem, a kettő állapot között semmi plusz információ nem hangzott el róla. Nem tudtam meg semmit sem az életéről, azt hogy mit szeret, mit nem... hiányoltam konkértan a beszélgetést. A másik, hogy gondolom észlelte, de a tempóval sem értettem túlságosan egyet, merthogy nekem ez kicsit gyors volt és mindemellett más téren is éreztem hiányosságokat, de ez kommunikációval megoldható. És hogy alapvetően én őt kedvelem és sajnálnám, ha ez ennyiben maradna és vége lenne annak, ami még igazából el sem indult, de ha úgy gondolja, hogy akar tőlem semmit, akkor mondja meg és hát tudomásul veszem és békénhagyom - nem vagyok már kamasz csajszi, nem kezdek el hisztizni. Meg a másik, hogy mondtam neki hogy azért erőltettem azt, hogy beszéljünk, mert azért lassan közölnöm kéne a szabadság felhasználási szándékaimat a főnökömmel és ha ő azt mondja, hogy próbáljuk meg, akkor gondolkodás nélkül végigdolgozom a nyarat és amikor ő elvileg szabad lesz - ez a szeptember vége, október - akkor veszem ki szépen apránként. A lényeg az, hogy számoljak-e vele vagy ne? És akkor erre mondta, hogy menjek el nyugodtan nyaralni, attól még h ő nem tud velem jönni. Mondtam, hogy partner hiányában ez a program elmarad, meg ha kiveszem, nincs őszi együttlét. Nehezen kihúztam belőle, hogy igazából ő szombaton is roppant jól érezte magát, és szerinte sok gond nem volt a randival, de ő nagyon fáradt és eléggé odavan és ideje sincs. Mondtam, hogy mégis mit szeretne tőlem, mert nem mindegy vagy tényleg hagyjuk, ha úgy gondolja. És mondta, hogy sajnálná azt mondani, hogy hagyjuk, de éreztem a hangján meg úgy az egészen és a másfél heti helyzet megmutatta: nem férek különösebben bele az életébe. Ha nem munka van, ami full leszívja az energiáit, akkor haverok azon az egy szabadnapon és hogy velem máshogy csinálná a dolgokat. Kérdő arckifejezéssel néztem magam elé, hogy mégis ezt hogy érti: hát a távkapcsolat most neki nagyon nem pálya. Mondtam, hogy nekem igazából a kettő előző kapcsolatom is távkapcsolat volt - vagy abból indult - és tudom hogy ez mivel jár, hogy mit kell beáldozni és ha elkezdjük, tisztában vagyok vele, mit vállalok. De ha nincs értelme, el se kezdjük... de nem akar full nemet mondani. Remek! De mondtam, hogy a lényeg, hogy én sok dolgot képes vagyok megtenni a másikért, de csak akkor ha vissza is kapom azt az igyekezetet, amit én adok. Tehát nem arról van szó, hogy minden délután jöjjön el hozzám és vezessen 2x2 órát egy fél óra együttlétért, de ha írok, írjon vissza. És mondja, hogy igen, többet kéne kommunikálni. Hát ennél márcsak többet tudunk, mert per pillanat részéről ez a szám éppen pontosan, lássuk csak ... számolok...0! És megint elmondta, hogy fáradt, amit maximálisan meg is értek, mert kemény munkája van és hosszú is és most kettő is ráadásul, de egy sms-t megereszteni reggel és este, nem kell sok. Vagy egy fél óra beszélgetés... nem hiszem, hogy nem fér bele. Aztán csengettek nála, úgyhogy mennie kellett... gondolom a haverjai, mert se vissza nem hívott, se nem írt. A lényeg, hogy végülis rohadtul nem vagyok előrébb. Annyival talán, hogy én elmondtam amit akartam... most ő jön. Márcsak legfeljebb ismételni tudom magam, amit nem szeretnék... Összességében kedves volt és próbált felkelni idő közben. Elmondta, hogy nem szórakozásból kezdett ki velem (és ez kölcsönös), de ez így most nehéz. És ha lenne egy normál heti 5 napos fix munkaidős éves állása, máshogy állna a helyzet. De nincs és a "mi lenne ha..." dolgokat felesleges is forszírozni. Sajnálom, hogy ez így alakult és hallottam a hangján, hogy ő is. Nem arról van szó, hogy engem nem akar, csak arról, hogy nem igazán férek bele az életébe... és ez úgy gondolom nem kamu, mert tényleg sokat dolgozik és le a kalappal, csak hát még annyit sem mondott, hogy megpróbál ezt-azt... kimerült. Ezt megértem, csak hát én sem várhatok a végtelenségig és sajnos nem ismerjük úgy egymást, ahogy kéne. De ezen is csak az együtt töltött idő segítene.

Nagy hallgatásokkal tűzdelt telefonbeszélgetés után (lehet, hogy túl sok információt zúdítottam rá egyszerre) nem igazán sokat mozdultunk előre, mert semmi konkrét bíztatót nem mondott, de azt sem, hogy "látni sem akarlak többé"... kb. ott tartunk, hogy a labda Nála van, és ha jut valamire, remélem lesz ideje közölni Velem is... :) Annyiban maradtunk összességében, hogy mindketten kíváncsiak lennénk, mire megyünk egymással egy kávé mellett simán... tudunk-e beszélgetni... ezt még összehozzuk aztán lesz valami - olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. Egyszer már majdnem nem volt sehogy, de aztán a végén az is lett valahogy. :)

Kicsit idevágó szöveggel isteni zene. Az egyik barátom megfertőzött vele. Mióta megmutatta, nem telik el nap, hogy ne hallgassam meg... :) Annyira, hogy már ez a szám a csengőhang is a telomon... imádom! Hallgassátok és szeressétek és jó hír: jönnek a művészetek völgyére :) Tuti ott fogok csápolni... :)

"Az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa... Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány... vágy és rettegés talán..."

Isten nem utál, csak van humorérzéke…

Na hát kicsit zajlanak az események, vagy éppen pont toporgok egy helyben – magam sem tudom… Ha valaki ismeri a férfiakat, kérem jelentkezzen nálam, mert lenne hozzá pár kérdésem.

Ebből a kis bevezetőből gondolom látszik, hogy megint nem sikerült halál sima utat választanom a férfiak terén… A lényeg végülis, hogy igen, megvolt az a szombat. Vacsi nem volt, mert igazából akkora voltam hivatalos, amikor hazaért, így mondtam, hogy úgyis Topmodell project van, ne főzzön, na meg ha már ott leszek, ne menjen ilyenekkel az idő, bár az együtt főzés is roppant romantikus is tud lenni szerintem, persze ha van hozzá két bizsergő test. A bizsergő testekben nem volt hiány, de a főzés elmaradt.

Az este mosolygó szemekkel és nagy öleléssel indult. Nem bírtunk eléggé örülni egymásnak. Jól megszorított, de igazából nem bántam egy cseppet sem. Talán ez volt a randi cúcspontja a maga módján. Kaptam egy fekete-piros plüss sárkányt a szülinapomra, hogy illik az autóba. És milyen igaza van, most ő vigyáz rám az utakon és tényleg jól áll a „vörös sárkánynak”. Végülis nem akarok nagy részletekbe belemenni, mert ez tényleg nem tartozik a nagy nyilvánosságra, de annyit elmondhatok, hogy nagyon megszeretgettük egymást … de valahogy ezzel csak eltávolodtunk. Mint két iszonyat vonzó barát teli izgalmakkal találkoztunk és elég elhidegülten jöttem el. Fáradt volt – talán ez is valahol magyarázat lehet az este történtekre, de igazából ha nagyon szeretném, az egészbe bele tudnám ezt magyarázni, de nem akarom. Nem igazán úgy jöttek a dolgok, ahogy kellett. De! Most jön ami miatt külön tanácsadót keresnék: miért gondolják a férfiak azt, hogy ha eltűnnek az ember életéből, az megoldás bármire is??? Szerintem, aki nőkkel kezd, az számoljon ezzel a kis apró dologgal: szeretjük lezárni a témát. Meg a másik, hogy ha volt vér a pucátokban, hogy elkezdjük, akkor arra is legyen, hogy ha nem működik, lezárjuk. Mert csak méreg, harag lesz belőle. Most nekem ez a „langyos víz” nagyon nem tetszik, és próbálok a leheletnyi időpontok között úgy lavírozni, hogy össze tudjunk végre hozni egy beszélgetést. Z-vel ez is elég nagy falat számomra. Sokat dolgozik, sokáig… megértem. De akkor mondja, hogy nem ér rá… de ne ne jelentkezzen, az Isten áldja meg az elvileg erősebbik nemet. De nagy csoda – délelőtt találtunk egy időpontot, ami egészen 7 óráig úgy tűnt, hogy tökéletes lesz a helyzet tisztázására. Aztán indult már csak az estém…

Ma kb fél7 fele értem a lakásba haza, de valami miatt nagyon mászkálhatnékom volt… Ilyenkor a nyakamba veszem a várost, kezdem pláza hiányában a kék-piros nagy áruházláncban, aztán nem is megyek haza, egyenesen a városközpont felé veszem az irányt. Ez az általános útirány – és ma is tökéletesnek bizonyult…jah egy ideig! Történt ugyanis, hogy már az áruházlánc felé közeledve láttam egy BMW-t… na ki vezette??? B! Hogyazajó…. remek! Itthon van! De mit keres itthon? Menjen haza, el, vissza, messze… tisztára jól megvoltam nélküle. A gyomrom és a lelkem is. De örömmel konstatáltam, hogy nem a boltba megy, hanem valamerre kifelé a városból. Totál nyugodtan vettem az irányt a látszatvásárlásom után a centrum felé… és ki ért mellém a körforgalomban…? B! Még egy sor káromkodás futott át az agyamon így hirtelenjében, alig 10 perc alatt kétszer is látom, hát mit ne mondjak… és amit a szép: integetett. Én is telefonáltam éppen Vikivel, és ő is telefonált, gondolom a szerencsésnek, hogy megy érte… vagy ilyesmi. És intett…másodszor is, mintha marha jóban lennénk:) De igazából jobb így… ha úgy tett volna, mintha nem ismerne, azért mérgelődnék itt, nem? Alapvetően maradjon így a szitu. De ha jól láttam pecsétgyűrű volt a kezén – gyáááááááá. Máááár összeomlott bennem, hogy jó ízlésvilággal rendelkezne. Katasztrófa…! Főleg egy fiatal srác kezén. Na mindegy… de aztán jött Z és a telefon: nem biztos, hogy ez a mai chatparty összejön, mert kerti partin van… remek! Pedig én már nem vagyok hajlandó sehova sem húzni, halasztani. Ha fene fenét eszik is, ma pontot teszünk az ügy végére… ez is rossz, az hogy láttam B-t, háááát, nem is tudom milyen. Egyrészről rossz, mert még azért megmozdult valami a gyomromban (nem, nem az ebéd a pecsétgyűrű miatt:)), de másrészről már azért korán sem azt érzem, amit anno. És ez jó! Kezdek kigyógyulni és ezt viszont Z-nek köszönhetem. Mert „bebizonyította”, hogy még tetszhetek valakinek, aki nekem is tetszik. Az más, hogy egy este alatt az egészet el is tudjuk cseszni, de az már részletkérdés:) Szívesen mennék még ma Badacsonyba, de ezek után én már nem merek kilépni a lakásból, nehogy feltűnjön még valaki az életemből… jobb lesz itthon:)

Ja és még egy dolog nyugtatott meg: jóóóól néztem ki :) Mély, dekoratív, formát kiemelő dekoltázs, nem feszülős csípő résszel és hosszú farmerral, papuccsal… igazából randira sem öltözettem volna fel jobban :) Ginának köszönöm a címet - éppen tökéletes rám nézve:)

És ezt a számot pedig imádom: Meat Loaf – I would do anything for love…Nem mai csirke, de szerintem ez semmit sem von le az értékéből.

Lehet, hogy a vásárlással nem csak egy autóval lettem „gazdagabb"

A lényeg, hogy a „vörös sárkány” velem van és szeretem és ő is szeret engem:) Na, de jöjjön, ami még nagyon fontos lett az életemben…

Ezért az autóért nem egyedül álltam sorba, mert összességében jó áron árulta a volt tulajdonosa. De valamiért én hozhattam el az autót – ha annyit mondok, hogy működött a „kémia”!? :) Igen, hát mit ne mondjak, megtetszettünk egymásnak vagy hogy fogalmazzak… már telefonban részemről megvolt a bizsergés és ez csak fokozódott az elmúlt napok során.

Az egész ugye úgy indult, hogy egy hétfői napon véletlen megláttam a hirdetést a neten, kaptam a telot és a megadott számot hívtam fel – egy srác vette fel, iszonyat simogató mély hanggal szólt bele, megdumáltuk, hogy ő éppen hétfőn van szabin – más napokon vagy munka előtt reggel v este munka után tudom megtekinteni a „csodát” egy nyugat-dunántúli városban. Korán kell kelni – nem gond, hozzászoktam, megbeszéltük a másnap reggelt. Csörgött az óra, a telefon, megint óra, megint telefon – a szokásos reggeli tortúra, izgatottan kelek, de nem indulunk, mert apa nem jól van – mondtam, hogy ennek semmi értelme, mert az egy dolog, hogy vezetek, de azért hogy szenvedjen vagy neadjisten rosszul legyen, nem kell elindulni. Utólag kiderült, hogy az amúgy is vérnyomásproblémákkal küszködő apukámnál valami nem stimmel még az átlagnál jobban, így én eljöttem mégis dolgozni kedden és most jön a lényeg: felhívtam a srácot, hogy bocs, de a program lefújva, nem tudunk menni – majd holnap. De aztán holnap sem, mert éccsapa még mindig nem igazán van jól, már égett a képem, hogy a szerdait is lemondom, de írtam egy sms-t, hogy tényleg ne haragudjon, de nem tudok mit tenni, el kell halasztani az autónézegelődést. Visszaírt, írtam – elsmsezgettünk (nem is tudom, van-e ilyen szó) aztán egy közösségi portálon is megkerestem, mert azért nekem lényegesen könnyebb dolgom volt az ő nevével, mint neki az enyémmel :) Írtam neki, váltottunk néhány incselkedő üzenetet – végre megint valami, ami jó. Kiderült, hogy többen pályáznak az autóra, így aput megsürgettem – csütörtökön eljutottam odáig, hogy megsimogathassam a….z autót:) Imádtam, kellett nekem… és nem elhanyagolható tény, hogy mellesleg az eladója sem rossz :) Hihi!:) És már akkor volt fizikai kontaktus, csak nem lehetett látványos, mert apukám még a végén gyanút fogott volna – csak ilyen véletlennek tűnő apró érintések… az én kezem az ő kezéhez és édes kis egymásra mosolygások – semmi több. Aztán hazafelé úton írt sms-t, hogy eléggé zavarban volt, de reméli tetszett minden – az autó is és úgyis beszélünk még a szerződésről IS:) Hát igen, tetszett minden…szó szerint és vajon miről szeretne még a fiatalember beszélni velem??? Állok elébe:). Az autó formás, a tulaja kedves, rendes, van humora és nevetőgödröcskéje…:) Egész héten smseztünk, kiderült, hogy annyira zavarban volt, hogy akart puszit adni, de nem mert – meg hát nem tudta, hogy én akarom-e. Saját bevallása szerint én hoztam zavarba – pedig csak ránéztem. Beszéltünk telefonon is, és még változatlanul nagyon jó hangja van, de valahogy még jobban simogatja azóta a fülem:) Eljött az adás-vétel napja, írta, hogy várja h újra lásson – nem különben én is így éreztem… Már mosolyogva, de adtam neki puszit, ha már ő olyan bátortalan volt múltkor, majd akkor jelzem én a szándékom és megölelt. Próbáltam csak az autóvásárlásra koncentrálni, de nem volt egyszerű, mert hát ilyen még nem történt velem: autó adás-vételi szerződés aláírás közben „valaki” simogatta a lábam…:) hát bevallom, hogy első reakcióként belerúgtam egyet… tudom, nem volt szép Tőlem, de egyszerűen vagy odaalélok az asztalra, vagy sikerül normálisan ezt lerendezni, utána lehet udvarolni, de addig bírjuk mááááá ki:) Aztán hát ez megvolt, jöhet az udvarlás – megsimogatta a derekam – sajnos nagyon rátalált arra a dologra, amitől be tudok indulni – ha fizikailag csak minimálisan érintkezünk. De szerintem ez valahogy minden nőnél elindítja a fantáziát… Beszálltam a sárkányba, első utunk a benzinkútra vezetett, mivel gyakorlatilag alig volt benzin az autóban, megitattam a lelkemet. Elindultunk haza – megláttam, hogy az autóban maradt a középső visszapillantón lógó plüss focilabda. Azonnal headset be a fülbe, hívtam a srácot, hogy hehe, valami nálam maradt – a plüsslabda, mégis hogy jutassam vissza (mondjuk eljön érte vagy én elviszem egy másik alkalommal…csak úgy záporoztak az ötleteim egy következő randi okaként) de aztán mondott egy jobbat: enyém maradhat örökre, ha láthatja még:) Nekem nem kellett több…:) Asszem egyértelműen kijelenthető: tetszem neki. Azóta smsezünk, telefonálunk – ő fesztiválon tengette mindennapjait – most regenerálódik. Meghívott vacsorázni, ami azt jelenti, hogy szombaton este már lesz közös élmény – kár tagadnom, hogy várom már nagyon. Régen voltam rendes randin – és végre elkel valaki az életembe, aki hát hogy fogalmazzam, hogy ne legyen erős – aki udvarol és néha mondd valamit, amitől jól érzem magam vagy egyszerűen ha gondol Rám. Csak a legnagyobb ellenállást az váltja ki belőlem, hogy B-vel túl sok a párhuzam. Mikor közölte, hogy mi a munkája és hol dolgozik, mondtam „azt ne” legyen lakatos vagy asztalos, de az ne… és de! De úgy döntöttem, hogy nem alapozhatom erre az életem… Tény, hogy „sajnos” eljutottam odáig, hogy várom, hogy írjon… ebből még baj lesz… de nem bánom, mert ez most nekem jó – van izgalom és bizsergés, ez kell nekem… remélem így is marad!

A szüleim nem kicsit néznek erre a dologra ferde szemmel, merthogy nem a szomszédba megyek el egy vacsiért – most úgy csinálnak, mintha ők nem lettek volna fiatalok és szerintem ha nagyon mélyre ásnánk, apáról lehetne hasonló sztorikat előszedni, hogy hova ment el egy szép estéért. Igyekszem elbűvölő lenni, bár szerintem azon a fázison már túl vagyunk…:)

Rájöttem, hogy nem lehetek magam ellensége: lehet, hogy ő több lesz az életemben egy vacsinál… remélem! Szombaton minden kiderül…remélem még lesz mit írnom róla, ezentúl nevezzük őt Z-nek…:)

És szokásomhoz híven itt egy zene: Gossip - Heavy Cross - a csajnak nagyon nagy hangja van - tele energiával!... és én megint érzem ezt az energiát és lendületet magamban... végre:)

Enyém... :)

Hát igen, nem kicsit hanyagoltam el a blog-írást, de bevallom, hogy merőben zajlanak az események, ami miatt pont lenne mit írnom, de éppen emiatt nincs időm – ez egy ördögi kör. De ezt most a cégnél történt nem kis botrányos dolgok miatt meg tudom törni - ma van időm írni, mivel se net, se hálózat, se iktatás, se kimenő levelezés nem működik – egy hete akadozva, de már második munkanapja totál le vagyunk blokkolva. Nem igazán tudom, hogy ez mennyire függ össze a vezérkari leváltással vagy csak az új internet szolgáltatás nem működik rendeltetésszerűen, de különösebben nem érdekel, csak ez az állapot így nem igazán szívmelengető egy internetfüggő számára.

Na, de a körülményeket hagyjuk, jöjjön, aminek jönnie kell! Az elmúlt két hét legfontosabb eseménye: megvettem életem első saját autóját (kép később). Én olyan nagyon boldog vagyok, hogy el sem tudom mondani – mint egy kisgyerek, aki új játékot kapott. Állítom, ha beférne az ágyamba, akkor vele aludnék:). Önmagában az, hogy isteni autótulajdonosnak lenni. A szóban forgó gépsárkány egy tűzpiros Seat Ibiza – egyenlőre sárkánynak hívjuk csak, de nem ártana neki egy tisztességes név… de imádom!!! 1.4es motorral… csak úgy száguldozom vele – természetesen a megengedett sebességhatárokat éppen annyira túllépve, amennyit a szóbeszéd enged, mert bevallom, ez most eléggé megkarcsúsította a bankszámlám – nincs szükségem egy 30.000 vagy annál magasabb összegű csekkre gyorshajtás miatt. Főleg ez a kis tény tart vissza attól, hogy szó szerint száguldozzak az utakon. De jó érzés, hogy oda megyek, ahova akarok, akkor jövök, amikor akarok – nem kis szabadságot ad Nekem! Erre volt szükségem, a függetlenség merőben hiányzik az életemből, mióta hazaköltöztem, de ebből egy kis szeletet most visszakaptam a vörös sárkány által. Eredetileg egy „fekete gyöngyöt” akartam, de mivel nem találtam megfelelőt – egyszerűen azokkal a kondíciókkal és paraméterekkel amikkel én kerestem autót, nem volt fekete színű. Aztán tágítottam a keresési feltételeken: jöhet a piros és sárga szín is. Na, így kötöttem ki ennél a szépségnél, aki mára már az enyém… és milyen jól tettem – de erről a következő bejegyzésben:)