Kezdődött a reggel. Hétfő: alapvetően az ember nem örül a hétfő reggelnek, de én különösképpen nem érzem könnyebbnek a keddet vagy a szerdát sem. A csütörtök már egészen kibírható és talán a péntek az egyetlen reggel, amikor látom a nap végét már kora reggel, mert ugye csak 1ig dolgozom, azért ez így még fél lábbal is kibírható.
Viszont a tegnapi nap 2 órától zuhant össze. Nem sok erényem van… nem vagyok tökéletes, ezt tudjuk, de szerintem a munkában van két értékelhető és hasznos tulajdonságom: a kommunikációs készségeimmel sosem voltak gondok és a másik, hogy tudok csapatban dolgozni. Megtalálom a munkát, lelkes vagyok és remekül tudok együtt működni másokkal, jelen helyzetben nap, mint nap a kollégámmal és a főnökömmel. Eddig nem volt Rám panasz és nem gondolom, hogy rosszul végezném a munkámat. Erre tegnapi nap 2 óra körül a budapesti központból egy olyan ember kérdőjelezte meg, sőt közölte, hogy nem lehet velem dolgozni és flegma vagyok, akivel soha nem is voltam és soha nem is leszek egy csapatban. Közöltem vele egy tényállást szerintem halál normálisan és egy jó 20 perces beszélgetésnek az lett a vége, hogy nem lehet velem állítólag együtt dolgozni… attól függetlenül, hogy én maximálisan úgy gondolom, hogy nem volt sem jogos a megjegyzése, sem igaz és emellett a főnököm is csak kiröhögte és enyhén szólva csütörtökön lealázta az idiótáját az értekezleten, mégis bánt és zavar. Sajnos nem oszthattam ki a srácot, mert a pályázatokhoz szükséges nyilatkozatok összevadászásában ő az, akinek kötelessége segíteni és nem ártana a jó viszony. Na, ezt már most elcsesztük, de ha még elmondom azt, amit szívem szerint a fejéhez vágtam volna, mindig keresztbe tenne, amire nincs szükségem. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és közöltem, hogy ha így gondolja, hát egészségére, de szerencsére a közvetlen kollégáim nem panaszkodtak és ennyi. Csak hát sajnos rányomta a napra a bélyegét. Nem kicsit idegesített, de közben fájt és bántott és nem is tudom… szar volt.
Aztán jött a remek rész: találkoztam Rena barátnőcivel. Jó volt, de sajnos főleg csak én panaszkodtam el a napi szívfájdalmamat, de édes volt, mert meghallgatott… köszönöm! Volt jegeskávé, sok csacsogás, tök jól éreztem magam. De mindig, ha meg hárman talizunk – GiNussal is – az az igazi! Felejthetetlen kávézások és beszélgetések…
Aztán megint jött egy viszonylag rosszabb rész… már elegem van a Z-vel folytatott néha beszélgetős, langyos állóvíz állapotú kapcsolatomat – unom. Azt sem tudom, mégis mi van pontosan kettőnkkel. Felhívtam, hogy skypeon tudnánk-e beszélgetni este: hogyne, ajánlotta az este 10 órai időpontot, ami nekem is tökéletes volt, mert mire hazaértem – pici vacsi, zuhi, szoba összeszedése normál állapotra és már el is jött a 10 óra. Szerintetek Z volt??? Ááááá, a francokat! Sehol. Háromnegyed 11kor azért felhívtam, hogy mégis a Drágám merre mászkál…? Nem vette fel… és akkor lefeküdtem aludni… Reggel láttam a hívásinfómból, hogy hívott 0.11-kor… és a szép: felvettem, de nem emlékszem semmire...uupsz:) 28 másodperces hívásidőtartama van a hívásnak, tehát beszéltünk – nem csak ráfeküdtem a telefonra. Kíváncsi vagyok, mit mondhattam vagy ő… valahogy ki kéne derítenem, miről beszéltünk… :) hihi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése