Már múlt héten elindult nálam a rossz érzés, aztán hét közepén jó volt minden és a hétvégére megint lezuhantam elég mélyre. A lényeg az egészben, hogy azt érzem sokszor és talán nem is alaptalanul, hogy K a haveri összejöveteleken, akikkel iszogatnak, játszanak, beszélgetnek, lényegesen jobban érzi magát, mint Velem. Ezt sosem mondta még, de ha elmegyünk valahova – akár egy koncertre vagy bárhova – én nem iszom, mert valakinek vezetni kell és valahogy akkor ő sem iszik, max egy sört, de amire ki akarok lyukadni: nem lazul el. Nagyon ezt érzem és szerintem ez nem paranoia, úgy érzem, hogy van ennek a dolognak valóság alapja.
Az alapsztori annyi, hogy péntekenként általában az egyik országos cimborájánál haveri összejövetel van, ahol nőcik is vannak (merthogy a barátok barátnői, hugai… valakijei). Addig rendben is van minden, amíg annyiról van szó, hogy nem zaklatom, amikor velük van. De minden hétköznap munkaidőben nem hívhatom... amikor a havernál van, nem hívom, mert úgysem tudunk rendesen beszélni, másnap ugye kipiheni az előző napi fáradalmakat – megint csak nem beszélünk és így elmennek napok, hogy annyit dumálunk, hogy él… hurrá! De ami meg aztán nagyon kihúzta a lábam alól a talajt: a múltkori buli alkalmával beszéltünk 2 percet, de éppen abban a rövid kis időben – figyelem, filmbe illő jelenet – hallom a teloban, hogy egy csaj éppen szól neki, hogy kész a kaja vagy menjen be vagy nem is tudom… még most is hevesen dobog a szívem, pedig csak elmesélem… na mindegy: szarul esett és kész. Másnap(osan) persze K ment dolgozni – de érdekes, hogy velem mindig fáradt, de az ilyesmire pénteken nem… na, nem is ragozom tovább. Szerdán szabin voltunk mindketten, elmentünk sétálni Veszprémbe a vár lábához, a Benedek-hegyre – nagyon szépen rendbe tették ezt a környéket is, egy remek program valamelyik napsütéses délutánra. Ez volt a jó része, kézenfogvasétálás… nagyon jó volt. Aztán jött a péntek… megint buli, megint nem beszélünk – szokásos, a papírforma… délelőtt lefekszik pihenni, nem beszélünk… és délután mondja, hogy megint hívta a haverja fifázni… aha… remek! Ma megint nem beszélünk… és nem az a baj, hogy elmegy, mert miattam mehet, nincs ezzel gond, csak az egészben egy fáj: hallom a hangján, hogy felszabadult és velem sosem ilyen… :(
Ez vajon mit jelenthet egy férfinál? Hogy ő ilyen vagy velem van a baj, hogy egyszerűen mellettem nem tud felszabadulni? Vagy esetleg túldramatizálom és túlagyalom az egészet??? Asszem a napokban lesz egy beszélgetésünk…
Kép innen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése