Egy előnye van annak, ha rossz kedvem van: sütni kezdek. Ha én a semmiből kitalálom, hogy sütni, főzni, kotyvasztani vagy újítani szeretnék, az egyértelműen a lelki problémáimra vezethető vissza. És a pikantériája a dolognak, hogy mindig akkor sikerülnek a legjobban a sütik, amikor ilyen jellegű indíttatásból állok neki alkotni. Az előző kis kirohanásomnak köszönhetően ma is járni akart a kezem és már régen kinéztem Puffin blogjáról a meggyes-zselés sütit. A recept úgy tökéletes, ahogy van.
Körülnéztem a spejzban és a hűtőben, hát volt hiány a hozzávalókban: felkerekedtem és nekiálltam vásárolni. Meggybefőtt, puding secperc alatt pipa, de ami nem gondoltam, hogy ekkora nehézséget fog okozni: a piros tortazselé a közelemben lévő boltokból eltűnt. Nem tudom, hogy ez valami időleges készlethiány vagy ez is megszűnőben van, hiszen a színtelent is simán lehet már színezni némi meggylével vagy akármivel, ami kell az adott sütibe, de a lényeg: a második bolt után feladtam és az egyik szomszédnak panaszkodtam, hogy nincs és kéne és mi lesz most jjjaj istenem és hogy fog így kinézni a sütim és szörnyűséges… és milyen jó helyen tettem: neki volt és így megszereztem ezt is :)
Szinte semmi sem állhatott az utamba, nekiálltam sütni. Nem bonyolult sütemény, de szerintem annál finomabb: nem az az édes akármi, hanem egy kellemesen édeskés mégis gyümölcsös (ettől nálunk már simán diétásnak számít) és gyorsan elkészíthető.
Hozzávalók:
Tészta:
- 20 dkg liszt
- 8 dkg porcukor
- csipetnyi sütőpor
- 10 dkg margarin
- 1 tojás
Krém:
- 1 üveg kimagozott meggybefőtt
- 1 cs. vaníliás pudingpor
- 3 ek cukor
- 3 dl tej
- 1 doboz tejföl (a nagy 20%os)
Zselé:
- 2 nehezen megszerzett piros tortazselé
- 0,5 dl meggybefőtt leve+szükséges vízmennyiséggel kiegészítve
- 4 ek cukor (vagy amennyit ír a tortazselé elkészítési javaslata)
Először a tészta hozzávalóit gyúrtam össze és fél órára betettem a hűtőbe folpackban pihenni. Ekkor felismertem a piros tortazselé hiányát – merthogy vettem én színtelent, de az mégsem piros ugye… - így feltétlen vadásznom kellett pirosat. Ez éppen a pihenés végére meg is történt. Az omlós tésztát kinyújtottam a deszkán, ami meglehetősen ragadt, mert nem liszteztem eléggé alá, így a kapcsos tepsibe beleügyeskedni sem volt egyszerű. Feltekertem a centiméteres pontossággal a tepsi méreteire nyújtott tésztát a sodrófára, de mivel azzal meg elakadtam a spejzajtószárfában, majdnem befontam a hajam, mire kézzel beleegyengettem a tésztát a vajjal kikent tepsibe. No, de ez is megvolt, mégsincs este…
Felfőztem a tejjel és a cukorral a vaníliás pudingot, majd annak melegében belekevertem a tejfölt és rákentem a még nyers tésztára. Erre jön a meggy: na ennek a felezése a leghosszabb folyamata a történetnek… és mehet a 175 fokos sütőbe 25 percre. Na, itt buktam megint időt, mert nekem ez nem 25 percbe tellett, ugyanis nálam a 175 fok az éppen pontosan 165 fok volt… éreztem én, hogy a vége időnél nem úgy viselkedik a cucc, mint ahogy kellene és felismertem, hogy talán nem fejből kéne nyomnom a receptet, amit eddig 2szer olvastam el… úgyhogy még hagytam kicsit. De ez még a jobbik eset, mert K-nál nem sokon múlt,hogy egy egész tepsi brownie-t égessek el: a kapcsolón az ikonok totál le vannak kopva és nem kértem a közönség segítséget… az egésznek ugye kell 20-25 perc, de az én brownie-m már 4 percnél égett szagot ontott magából: Melcsi elkezdte grillezni 160 fokon :) De egészen időben észleltem, hogy valami nem korrekt, így nem égettem egy aktív szénkockává a sütit. Na, de vissza a mai alkotásomhoz:
A sütési fázis alatt megcsináltam a piros zselét és a pihentetés után éppen úgy jöttek ki az idők, hogy ahogy kivettem a tésztát, már csorgathattam is a tortazselét. Szépen sikerült szerintem, pedig féltem tőle kezdő konyhatündérként.
És már csak várni kellett… és várni… és nem ment tovább. Mikor már apa szerint eleget vártunk, akkor a tortaforma lecsatol...
...és szeletelés.
Na a képeken is látszik, hogy még a türelem picikét szebb sütit termett volna, mert még nem dermedt meg a puding rész a második sornál, de a lényeg: látom, hogy apuka is nehezen állja meg, hogy amikor elmegy mellette, ne egyen belőle :) Ez nálunk a teljes elismerés jele :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése